Elkészült a vagyontörvény tervezetének első változata - értesült kormányzati forrásból az MTI. Danks Emese megerősítette, hogy a tervezetről kedden egyeztetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium szakembereivel, és ezt követően a tervek szerint várhatóan első olvasatban a szerdai kabinet elé kerül.
A biztosítók kárráfordításai 15 százalékkal, díjbevételei 20 százalékkal, az adózás előtti nyereségeik pedig 43 százalékkal nőttek 2005-ben - állapítja meg a PSZÁF elemzése. A 28 rt-formában működő és a 8 egyesületi biztosító 2005. évi beszámolóit valamint könyvvizsgálói jelentéseit összegezte, értékelte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Irakban maradnak a brit csapatok 2007-ben és lehet, hogy még 2008-ban is, ha a bagdadi kormány kéri a segítségnyújtás folytatását - jelentette ki Graeme Lamb brit altábornagy, az arab országban szolgáló nemzetközi erők parancsnok-helyettese.
Orbán Viktor nem jelentkezett a KDNP-be - erősítette meg Semjén Zsolt, szerdai egri sajtótájékoztatóján a párt keddi közlését, azokra a sajtóhírekre reagálva, amelyek szerint a Fidesz elnöke a KDNP-ben folytatná politikai pályafutását.
A Fidesz nem a problémákat, a kihívásokat akarja legyőzni, hanem a vele szembenállókat. Nem használni akar az országnak, csak ártani a kormánynak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani akciójuk. Bűnbakot csinálnak azokból a politikusokból, akik merték támogatni a változásokat - akkor is, ha fáj. Mi lesz a következő lépés: vérdíjat tűznek ki a reformpártiak fejére?
Koncert, filmvetítés, előadás és különleges spirituális élmény várja azokat, akik január végén részt vesznek a Buddha Fest rendezvényén Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel. "Ez a rendezvény meg sem kísérli meghatározni a buddhizmust és különböző ágait, inkább ízelítőt szeretne adni abból, ahogy egy buddhista szemléli a körülötte lévő világot. Egy csipetnyi betekintést a dolgok valódi természetébe" - fogalmazott Császári Flóra szervező.
Egy évvel ezelőtt vezette be a kormány a fiatalok életkezdési támogatását, ismertebb nevén a babakötvényt. A program keretében minden hetedik újszülött számára nyitott a családja Start-számlát, amellyel növekszik a gyermek 18 éves korában felvehető életkezdési támogatás összege.
Az egyetemek és a főiskolák ugyanazon jogszabályok alapján oktatják az egyes alap- és mesterszakokat, mindamellett léteznek intézményi sajátságok - nyilatkozta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az EduPress megkeresésére. Az alapképzés nem azonos az eddigi főiskolaival, elképzelhető viszont, hogy egyes intézmények könnyebben állnak át a gyakorlati jellegű képzésre.
XVI. Benedek pápa állítólag nagyon bosszús amiatt, hogy nem tájékoztatták kellőképpen az új varsói érsekről, aki vasárnap, a beiktatási ünnepi mise előtt kényszerült lemondani ügynökmúltja miatt. Ezt vasárnap a legnagyobb lengyel politikai napilap adta hírül weboldalán, jól tájékozott vatikáni forrásokra hivatkozva.
Nem közeledtek az álláspontok a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között zajlott tárgyalásokon, az egyeztetésre a szaktárca ezúttal mintegy 43 szervezetet hívott meg. Többségük bírálta a hallgatókat sújtó közlekedési szigorításokat, a gazdasági tárca szerint azonban a jelenlegi rendszert nem lehet fenntartani.
Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény szerint 2007. január 1-jétől megszűnt az ún. "súlyadó". A régi szabályozás helyébe az autó életkora és a motor teljesítménye alapján megállapításra kerülő adóteher lép. 2007-től adókötelesek lesznek a motorkerékpárok is.
A jelek szerint a Fidesz képviselői nem ismerik az Országgyűlés döntéseit, ezért rossz kiindulópontból téves következtetéseket vonnak le a közigazgatási hivatalok átszervezésével kapcsolatban.