Feltétlenül szükségesnek nevezte a választással kapcsolatos egyes szabályok módosítását a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke kedden az Országgyűlés alakuló ülésén.
Pálffy Ilona az áprilisi választással kapcsolatos állami feladatok megszervezéséről és lebonyolításáról tartott beszámolójában javasolta a választási időszak meghosszabbítását, a levélszavazás szabályainak pontosítását, a névjegyzékkel, az átjelentkezéssel kapcsolatos szabályok változtatását.
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről.
Az első közvetlen járat a város O'Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson - a LOT vezetői mellett - részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az "újonc", vagyis a légikikötőbe először érkező gépet.
Több mint 4,5 Celsius-fokkal volt melegebb az idei április a szokásosnál, sok helyen több évtizedes melegrekordok dőltek meg; 1901 óta ez volt a legmelegebb április - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat. Kifejtették, a "januári tavasz és a márciusi tél után áprilisban beköszöntött a nyár". Az idei április azért is tűnik különösen melegnek, mert az enyhe január után a február és a március az átlagosnál lényegesen hidegebb volt, és nagyon gyorsan jött a felmelegedés - írták, megjegyezve: a növények fejlődése robbanásszerűen indult meg.
Frontemberét, az idén ötvenéves Lukács Lászlót ünnepli pénteki koncertjén a Tankcsapda a Budapest Parkban. A rendezvény hetek óta teltházas.
Lesz sok meglepetés, pukkanás, szemet, fület kényeztető effektek, de mindenekelőtt dübörgő rockzene - mondta Sidlovics Gábor, az együttes gitárosa az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
- Egy hét-nyolc éves fiú épségben megmaradt csontvázát ásták ki a dél-olaszországi Pompejiben, amelyet a Vezúv 79-es kitörése semmisített meg a város számos lakosával együtt.
A gyermekcsontvázat Pompeji központi fürdőinek nemrég újraindult ásatásai során találták meg 10 centiméteres réteg alatt.
Több mint 300 online tanfolyamát, köztük fejlesztői, rendszergazdai és általános számítástechnikai kurzusait teszi ingyenesen hozzáférhetővé a magyarországi informatikatanároknak a NetAcademia. A felajánláson keresztül közel 400 ezer általános, illetve középiskolás diákhoz juthatnak el a legfrissebb számítástechnikai ismeretek.
Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz.A Magyar Telekom igazgatósága április 23-i ülésén a vezérigazgató kezdeményezésére döntött a munkaszerződés július elsejei megszüntetéséről. Christopher Mattheisen ugyanezen hatállyal lemond igazgatósági tagságáról és a jövőben saját vállalkozásokkal foglalkozik - közölték.
Elismerte felelősségét és bocsánatot kért az "okozott károkért" a feloszlatására készülő Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet pénteki közleményében, amelyet a Gara és a Berria című baszk újságoknak juttatott el.
"Tudatában vagyunk annak, hogy a fegyveres harc eme hosszú időszakában sok fájdalmat okoztunk (...). Tiszteletet kívánunk mutatni a halottak, sebesültek és más áldozatok felé (...). Igazán sajnáljuk" - írta az ETA.
- Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. T.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost - tudatta közleményben a gyanúsított védője, Bánáti János ügyvéd szerdán.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kedden gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást, aki álláspontjuk szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy "1998. február 11-ét megelőzően megbízta P. T.-t azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást P. T. elvállalta és J. R. szlovák állampolgár felé azt közvetítette" - olvasható a meghatalmazott védő honlapján.
A volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök, a sportág nemzetközi szövetsége, a FINA végrehajtó bizottságának jelenlegi tagja a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be és a "leghatározottabban" tagadta a terhére rótt cselekményt - közölte az ügyvéd.
A romániai magyarság jogsérelmeiről és a kisebbségi jogok európai szintű védelmét célzó Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről tájékoztatta az RMDSZ az Európa Tanács (ET) rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának romániai látogatásra érkezett küldöttségét - derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly menesztett igazgatója szerint Donald Trump "morálisan alkalmatlan" az elnökségre. James Comey, az ABC televízióban vasárnap este sugárzott egyórás interjúja végén felelt így arra a kérdésre, hogy Donald Trump alkalmatlan-e az elnöki posztra. A riporter, George Stephanopoulos - aki korábban Bill Clinton kommunikációs igazgatója volt -, ötórás interjút készített és ebből volt látható egyórányi rész.
Szakmai programokkal, kiállításokkal, közönségtalálkozókkal és kerekasztal-beszélgetésekkel is várják az érdeklődőket április végéig a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) a budapesti Nemzeti Színházban.
A mintegy három héten át tartó rendezvényen a fesztiváldíjas, különleges látványvilágú előadások mellett számos szakmai programon is részt vehetnek a látogatók - olvasható a fesztivál honlapján.
Victor Vasarely papírkivágásainak felhasználásával 25 kortárs képzőművész készített festményeket, szobrokat, fotókat, illetve más installációt a Hungarikon-gyűjtemény számára, ebből a különleges kollekcióból nyílik kiállítás április 14-én, a szentendrei Erdész Galériában.
- Az erdélyi magyarság nagy arányban vett részt a vasárnapi magyar parlamenti választáson - mondta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Mint elmondta: a kettős állampolgárok mintegy 80 százaléka regisztrált a voksolásra.
Úgy vélekedett, a nagy arányú részvétel annak is köszönhető, hogy korábban Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségelnöke olyan egyezséget kötött, amely alapján az erdélyi magyarság látja a jövőt.
Több mint 1,2 millióan írták alá az Európai Unióban a Minority Safe Pack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést - közölte az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
Csáky Csongor hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak.
Hivatalba lépett Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) új emberi jogi biztosa, akit január második felében választott meg a strasbourgi székhelyű szervezet parlamenti közgyűlése - közölték kedden hivatalosan.
Mintegy kétmilliárd forintból várhatóan 2019 végére valósulhat meg a fővárosi Blaha Lujza tér rekonstrukciója.
Tarlós István főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatón közölte: a fővárosi költségvetésben 1,8 milliárd forintot különítettek el a VIII. kerületi kereskedelmi és közlekedési csomópont rekonstrukciójára, és várhatóan még ebben az évben elvégzik a tervezési feladatokat.
- A Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) épületében nyílt kiállítás helyi idő szerint hétfő este a budapesti Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének legszebb darabjaiból Obras maestras del Renacimiento al Romanticismo (Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig) címmel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértőnek ítélte a Telenor Magyarország Zrt. (Telenor) összehasonlító reklámját, ezért 78 millió forintos bírságot szabott ki a vállalatra - közölte a GVH hétfőn. A Telenor közölte, hogy vizsgálja a hivatal döntését és a felülvizsgálat jogi lehetőségeit.
Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart - emlékeztettek az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Monostori László plébániai kormányzó felidézte: a katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint mondta: az emberek virágokat szórtak Jézus elé, úgy köszöntötték, mint egy uralkodót. Erre a dicsőséges bevonulásra emlékeznek virágvasárnapon - mondta.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) azt írta: a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt" - írták.