- Az Ifjúsági garancia rendszerbe már több mint 100 ezer fiatalt vontak be, a projekten belül eddig több mint 45 ezer fiatal vett részt támogatott foglalkoztatásban és csaknem 22 ezer fiatal valamilyen képzésben részesült - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Kiemelte: a munkahelyvédelmi akció mellett az Ifjúsági garancia rendszer is érdemben hozzájárul a fiatalok elhelyezkedéséhez, amit jól mutat, hogy a 25 év alattiak munkanélküliségi rátája 2010 óta a felére csökkent. A fiatalok körében a foglalkoztatási helyzet is javult, ma mintegy 310 ezren dolgoznak, a foglalkoztatási rátájuk már a 30 százalékhoz közelít a 7 évvel ezelőtti alig 20 százalékkal szemben.
Az építőanyagárak és a munkabérek növekedése miatt jelentősen drágulnak az önkormányzati beruházások a tervezetthez képest, amelyhez az európai uniós és egyéb támogatásokat elnyerték, ezért a helyhatóságoknak növelniük kell a fejlesztésekre fordított saját forrásokat.
Békés megyében Békéscsabán már a 100 millió forinthoz közelít az emiatt szükséges további önerő, és Gyulán is 50 millió forint közelében jár.
Megfejtették a durián gyümölcs szúrós szagának titkát szingapúri tudósok - számolt be róla a BBC hírportálja.Három évnyi munka után az öt rákkutatóból álló csoport a világon elsőként készítette el a labdaméretű, tüskés dél-ázsiai gyümölcs genetikai térképét, eredményeik a Nature Genetics című szaklap aktuális számában jelentek meg.
Munkájukat magukat meg nem nevező duriánrajongók finanszírozták.
A tudósok megtalálták azt az illatgént, amelynek a számlájára írható a durián átható, rothadásra emlékezető szaga. Ez lehetővé teszi, hogy "szagtalan vagy enyhébb szagú" duriánváltozatot fejlesszenek ki a jövőben.
A következő napokban helyenként lehet kisebb eső, zápor, olykor erős szél, ám sok lesz a napsütés is. A nappali maximumok jellemzően 15 Celsius-fok körül alakulnak, de néhol 20 foknál melegebb is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből..
- Az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés, az ICAN kapja az idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság elnöke, Berit Reiss-Andersen.
A bizottság indoklása szerint azért ítélte oda a genfi székhelyű civilszervezetnek a díjat, mert ráirányította a figyelmet arra, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön, valamint kiemelkedő erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséért.
Herendi Gábor Kincsem című alkotása a legjobb külföldi film, a legjobb operatőr, valamint a legjobb forgatókönyv díját is elnyerte a kaliforniai Wine Country Nemzetközi Filmfesztiválon. Az idén 31. alkalommal megrendezett kaliforniai filmfesztivál mintegy 50 alkotást vonultatott fel, köztük a Kincsemet, melynek a kaliforniai fesztiválon volt a nemzetközi premierje - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön.
A fesztiválon a Kincsem a legjobb külföldi film, a legjobb operatőr - Szatmári Péter - és a legjobb forgatókönyv - Herendi Gábor és Hegedűs Bálint - díját is elnyerte
A katalán elnök szerint Katalónia napokon belül kikiáltja függetlenségét. Carles Puigdemont a BBC televíziónak adott, szerda hajnalban sugárzott rövid interjúban kijelentette: kormánya vagy ennek a hétnek a végén, vagy a következő hét elején jelenti be Katalónia függetlenné válását Spanyolországtól.
Arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha Spanyolország beavatkozna és közvetlen irányítása alá vonná Katalóniát, Puigdemont csak annyit mondott, hogy az olyan hiba lenne, amely mindent megváltoztat.
Rippl-Rónai József egyik legkorábbi "kukoricás" képe és Korda Vince, Oscar-díjas díszlettervező festménye is kalapács alá kerül október 14-én a Budapesti Kongresszusi Központban, a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
A Virág Judit Galéria tájékoztatója szerint az aukció szenzációja Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a sárga szobában című alkotása, mely a legkorábbi "kukoricás" stílusban megfestett képe. Az 1907-ben festett mű a kaposvári otthonképek lírai és legfrissebb darabja.
- Rekordszámú, több mint 30 pincészet és mintegy 50 kulturális, könnyűzenei program várja résztvevőket a Villányi Vörösborfesztiválon, amelyet október 6. és 8. között 30. alkalommal rendeznek meg a borvidéki városban - közölték a szervezők.
A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják.
Az Interpol tagjai közé fogadta a palesztin államot - jelentette be szerdán a nemzetközi rendőri szervezet a Twitter közösségi oldalon.
A palesztin állam és a Salamon-szigetek felvételével az Interpol tagállamainak száma 192-re emelkedett - derül ki a szervezet tájékoztatásából. A szervezet Pekingben tartja közgyűlését. Ott döntöttek a két új tag felvételéről.
Majdnem 400 év után került elő Glasgow-ban Peter Paul Rubens 17. századi flamand festő elveszettnek hitt portréja - írta a BBC hírportálja. A Buckingham hercegéről készült képet Bendor Grosvenor képkereskedő "fedezte fel". Az alkotás a Glasgow Múzeum gyűjteményéhez tartozik, a glasgow-i Pollok House nevű, 18. századi kastély kiállításán volt látható.
Az átfestések és az évszázados por miatt azonban eddig úgy vélték, csupán késői másolat, melyet egy másik művész készített.
Már az ókor óta léteznek szőrtelen macskákról szóló beszámolók. A szőrtelen macskák létéről tanúskodó első fényképes bizonyíték 1902-ből, Mexikóból került elő. Természetes körülmények között nagyjából 15 évenként születik egy-egy szőrtelen példány. A fajta kitenyésztése 1966-ban kezdődött meg Kanadában.
- A természetábrázolás kategóriában harmadik helyezett magyar alkotó, Máté Bence kamaratárlatával együtt várja a látogatókat az idei World Press Photo kiállítás a Néprajzi Múzeumban - hangzott el a tárlat csütörtöki megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón.
- Rod Stewart csaknem nyolc év szünet után ismét Magyarországon ad koncertet: új showjával 2018. január 29-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában - közölte a szervező Live Nation kedden .
A 72 éves, Grammy-díjas skót énekes, aki 1967 és 1975 között a Jeff Beck Group, majd a Faces tagja volt, szólóénekesként több mint 250 millió lemezt adott el világszerte. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint a Sailing, a The First Cut Is The Deepest, a Rhythm of My Heart, a Baby Jane, a Maggie May, a Da Ya Think I1m Sexy?, a Have I Told You Lately vagy a You're In My Heart.
A gyenesdiási Bringatanya fagyizó csokoládéfagylaltja érdemelte ki a zsűri egyik különdíját a Gelato World Tour nemzetközi fagylaltverseny döntőjében az olaszországi Riminiben.
A fagylaltkülönlegesség az Il mio cioccolato (Az én csokim) néven versenyzett a hétvégén rendezett döntőn. A technikai zsűri különdíját a gyenesdiási fagylaltozót vezető Somogyi család tagja, Somogyi Renáta kapta a kategóriában megosztva egy amerikai olasz fagyizóval, amelynek Cocco Sogni (Kókuszálom) nevű kreációja is kiérdemelte az elismerést.
Kapitális, 15,66 kilogramm trófeasúlyú gímszarvasbikát ejtett el egy francia vendégvadász nő a Felsőrajk és Pötréte közötti erdőben, a Zala-Jagd Vadásztársaság területén. A hétfői trófeabírálaton a kilőtt gímszarvasbika 248,48 pontot ért el, életkorát 13 évre becsülték. Az Országos Trófeabíráló Testület dönti el, hogy a trófeát nemzeti értékké nyilvánítják vagy sem.
Rajna Mihály, a vadásztársaság alapító tagja elmondta, hogy két héten át figyelték a vad mozgását. A francia vendégvadász, a 73 éves Francoise Athanassiou három estét töltött a magaslesen: első este a távolság - a gímszarvasbika 300 méterre volt a magaslestől- miatt nem volt eredményes a vadászat, a második este pedig a széljárás nem volt kedvező. A harmadik este, szeptember 5-én viszont egyetlen lövéssel sikerült leteríteni a vadat.
- Lehűlésre, változékonyabb időre kell készülni a jövő héten, a maximumok egyre inkább 20 Celsius-fok körül alakulnak majd. Emellett többször várható eső és erős, viharos szél is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
- A csatlakozással közlekedő légi járat törlése vagy jelentős késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítást az indulási és az érkezési repülőtér között közvetlen járattal megtett, légvonalban mért távolság alapján kell kiszámítani akkor is, ha ez utóbbi rövidebb a ténylegesen megtett távolságnál - közölte az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst - jelentette kedden a Jediót Ahronót izraeli újság honlapja, a ynet.
George Harrison egy ismeretlen dalát és számos, korábban nem publikált Beatles-kép negatívját bocsátják árverésre szeptember közepén Nagy-Britanniában.
Harrison a Hello Miss Mary Bee című, eddig ismeretlen számot a címben megnevezett jó barátjának írta. A szám egy olyan magnószalagon van, amely a Beatles együttes néhány dalának alternatív felvételét is tartalmazza.