A Közép-európai Egyetem (CEU) már rég Bécsbe költözött, a bezáratása ellen békésen, mécseseket gyújtva tiltakozó Németh Eszter viszont még mindig az igazát keresi.
A demonstráló nővel szemben azért intézkedtek a rendőrök, mert politikai véleményének nyilvánosan adott hangot. A hazai bíróságoktól mégsem kapott jogorvoslatot, ezért a képviseletében az Emberi Jogok Európai Bírósághoz (EJEB) fordultunk, hogy kimondják: a rendőrség alapvető jogában korlátozta ügyfelünket az önkényes igazoltatással és az ellene indított szabálysértési eljárással.
Az EJEB most egyezséget ajánlott, amit ha a panaszos (és az állam is) elfogad, 3 600 euró kompenzációt kap. Németh Eszter azonban elvi okból nemet mondott a bíróság ajánlatára, majd nemet mondott a kormány is. Ügyfelünk így fenntarthatja igényét, hogy Strasbourgban kimondják a jogsértést, és az ítélet hatására változás történjen a rendőrségi és a hazai bírósági gyakorlatban
Polt Pétert hallgatta meg a parlamenti Igazságügyi Bizottság kedden, ahol Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője szembesítette őt a korrupcióval.
A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a legfőbb ügyész észre sem akarja venni az egész országot behálózó korrupciót, sőt, folyamatosan tagadja, hogy a magyarországi korrupció probléma lenne. Polt és társai elutasították a feljelentésünket a túlárazott lélegeztetőgépek ügyében, a vasútépítésnél a vasbetonból kilopott vas kapcsán, a méregdrága fideszes propaganda, és a kórházi fertőzések miatt.
rsula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Mark Rutte NATO-főtitkár egyetért abban, hogy az egyre veszélyesebb világban az Európai Unió és a NATO partnersége létfontosságú a béke, a szabadság és a jólét előmozdítása és védelme szempontjából - tájékoztatott kedden az uniós bizottság és a NATO.
A brüsszeli közlemények szerint az uniós bizottság elnöke és Mark Rutte először találkozott hivatalosan, miután a volt holland kormányfő átvette a főtitkári megbízatását a NATO élén.
Közölték, a brüsszeli megbeszélés alkalmával a két vezető tárgyalásának középpontjában az Európai Unió és a NATO közötti "szoros és stratégiai partnerség" megerősítése állt.
Büntetése letöltése után kiengedték a börtönből kedden Steve Bannon amerikai konzervatív politikai stratégát, médiaszemélyiséget, Donald Trump egykori fehér házi főtanácsadóját.
Az ismert közszereplő négy hónapot töltött börtönben, mert nem tett eleget a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus kötelező idézésének. A bíróság 2022 októberében állapította meg bűnösségét két rendbeli törvénysértésben.
A Tisza Párt budapesti frakciója három diákszervezet (EDF, FFF, ADOM) képviselőivel egyeztetett a diákok sajtóban nagy hírt kavart javaslataival kapcsolatban - közölte az ellenzéki párt elnöke a Facebook-oldalán kedden.
Jövőre a nagyobb városokban is erősödhet a fiatalok részesedése a lakáspiaci tranzakciókból, mert az új gazdaságpolitikai akciótervben külön pontban dolgoznák ki a fiatalok lakhatási megoldásait, emellett a külföldi vevők száma is emelkedhet a következő időszakban - közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és saját adatai alapján.
Az ingatlanhirdetési portál ismertette: az idei első fél évben a használt lakásoknál több mint 30, az újaknál pedig 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt az adásvételek száma az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb visszapattanást a fővárosban regisztrálták, ahol az idei első, valamint a második negyedévben 55, illetve 38 százalékkal nőtt az eladott lakások száma.
Már a budapesti mikro-, kis- és közepes vállalkozások rendelkezésére áll az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram, amely nulla százalékos fix kamat mellett kínál finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kedden
A fővárosi Fidesz-frakció tovább sarcolná Budapestet, ha rajtuk múlna, 40 milliárd forint európai uniós forrástól esne el a város - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzésében
Több mint ötezer hamisított műszaki cikket foglaltak le a gyulai határátkelőhelyen egy román kamionból a pénzügyőrök - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben kedden.
Hetvenmillió forintos támogatást nyújtott a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO részére a Pro Filii Alapítvány.
Az adományból egy Magyarországon egyedülálló kutató-mentő drón beszerzéséhez járultak hozzá.
Nem ismerte el bűnösségét a Gyulai Törvényszéken tartott keddi előkészítő ülésen az a férfi, aki egy békéscsabai szállodában tavaly augusztusban ittasan halálra késelte a biztonsági alkalmazottat, az ismert küzdősportedző Szabó Sándort.
A kormány lassan két éve nem tesz semmit az uniós források hazahozataláért - fogalmazott a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője keddi, online sajtótájékoztatóján.
Dobrev Klára elmondta, levelet írt Johannes Hahnnak, az EU költségvetési biztosának, akit arról kérdezett, hogy "mit tett és nem tett az Orbán-kormány annak érdekében, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó pénzt". Az ellenzéki politikus a bizottsági válaszból idézte, hogy Magyarország korábban 27 úgynevezett szupermérföldkő teljesítését vállalta, de mivel ezeket nem teljesítette, ezért "jelenleg nem fizethető ki egyetlen kifizetési kérelem sem".
A budapesti lakhatási válságon szolgálati lakások építésével és új kollégiumi férőhelyek létesítésével, valamint az önkormányzati tulajdonú lakásállomány felújításával lehetne enyhíteni.
Nem vesz részt a Wenckheim-kastély tulajdonjogára kiírt pályázaton a szabadkígyósi önkormányzat.
A testület szeretne előkészítési és javaslattételi lehetőséget kapni az Építési és Közlekedési Minisztériumtól az elbírálási folyamatban - erről határozott a község képviselő-testülete keddi rendkívüli ülésén.
Ukrajna és Dél-Korea megállapodott kedden abban, hogy minden szinten tovább mélyítik kapcsolataikat.
Fokozzák a hírszerzések közötti együttműködést és információcserét, aminek az a különleges oka, hogy észak-koreai katonák Oroszország oldalán feltehetőleg részt fognak venni az Ukrajna elleni háborúban - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Hat év fegyházbüntetés emberölés kísérlete miatt.
Hat év fegyházbüntetésre ítélte emberölés kísérlete miatt a Nyíregyházi Törvényszék kedden, nem jogerősen azt a nőt, aki féltékenységből megpróbálta felgyújtani élettársát és annak volt feleségét tavaly szeptemberben a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Baktalórántházán.
Jelen állás szerint szinte a romokban hever Irán közel-keleti 'ellenállási tengelye' (Hezbollah-Hamász-hútik), melyet évtizedes erőfeszítésekkel és hatalmas összegekkel épített ki. Az utóbbi hetek súlyos csapásai nyomán a Hezbollah libanoni terrorszervezet tagjai csoportosan szöknek át Szíriába.
Dezertálási hullám fenyegeti a libanoni terrorsereget, amióta Izrael megkezdte a földi hadműveleteket északi szomszédja határvidékén. A The Jerusalem Post értesülései szerint a Hezbollah fegyveresei elkezdték elhagyni kiépített állásaikat, és Szíriába menekülnek.
Az Elaph független arab hírforrás szerint nem csak szökésekről van szó, hanem arról is, hogy a kötelezettek nem jelentkeznek, ha magasrangú parancsnokaik a hadszíntérre idézik őket, és nem jelennek meg a kijelölt helyükön. Más fegyveresek - családjukkal együtt - szíriai területre menekülnek, hogy elkerüljék az Izraellel való közvetlen közeli konfrontációt. Ebben intő példa lehet számukra az a keserű gázai tapasztalat, hogy a fegyveresekkel együtt mozgó családtagok (feleségek, gyerekek és szülők) is áldozattá válhatnak
Csaknem hat év után eredmény nélkül véget ért a Bige Holding Kereskedelmi és Termelő Kft. hulladékgazdálkodási és környezetkárosítási ügyében indított eljárás. Az ügy 2018 november 13-14-én kezdődött, amikor a Bige Holding Kft. szolnoki ipartelepen lévő gyárát 350 fő hatósági ember lényegében „megszállta”. Ezzel együtt a rendőrök összesen – 15-30 fős csapatokkal – 13, a katasztrófavédelmisek pedig 26 alkalommal szálltak ki a szolnoki gyár területére.
Az elmúlt hat év alatt kihallgattak minden aktív dolgozót, és minden élő nyugdíjast, akár 2-3 alkalommal is. Öt dolgozót pedig meggyanúsítottak veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és környezetkárosítás bűntett, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésével.
A georgiai parlamenti választások során a megfigyelők által kiemelt szabálytalanságok azonnali és átlátható kivizsgálását sürgette vasárnap esti közös közleményében az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság.
Josep Borrell kiemelte, hogy az utóbbi hónapokban Georgia népe "bizonyította elkötelezettségét a demokratikus értékek és az ország EU-ba vezető útja mellett".
Csehországot nyugtalanítják a szombati georgiai parlamenti választások lefolyásáról szóló hírek – közölte a cseh külügyminisztérium vasárnap esti nyilatkozatában. Prága felszólította a feleket, hogy tartsák tiszteletben a demokratikus értékeket és tartózkodjanak az erőszaktól.