A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból "nem félelemre, hanem reménykedésre ad okot". Boris Johnson szerdán beszédet tart a brit EU-tagság megszűnéséről, és a londoni külügyminisztérium előzetes tájékoztatása szerint arról fejti ki nézeteit, hogy a Brexittel Nagy-Britannia miként tudja maga mögött hagyni a múltbeli megosztottságokat.
A tárca által szerda hajnalban tudósítók számára hozzáférhetővé tett részletek szerint Johnson "a nagy horderejűnek" minősített beszédben "kijelöli az utat", amely a Brexit utáni időszakban elvezet majd "a kifelé tekintő, liberális, globális Nagy-Britanniához".
- A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével véget ért Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira több tízezren voltak kíváncsiak.
A Duna-parti város főterén kedden több ezer látogató gyűlt össze, hogy a borzas busóbundába öltözött, faragott álarcokat viselő hagyományőrzőkkel együtt kereplők, kolompok zajára elbúcsúztassa a telet.
A férfiaknál a norvég Johannes Hösflot Kläbo, a nőknél pedig a svéd Stina Nilsson nyerte a sífutók keddi klasszikus stílusú egyéni sprintversenyét a phjongcshangi téli olimpián. Mindketten első ötkarikás aranyukat szerezték.
A 21 éves Kläbo esélyesként győzött, s ezzel ő lett minden idők legfiatalabb egyéni sífutó olimpiai bajnoka a férfiaknál. A döntőben fölényesen nyert, a második helyért azonban óriási csata zajlott az olasz Federico Pellegrino és az orosz Alekszandr Bolsunov között, előbbi végül két századmásodperccel bizonyult gyorsabbnak.
Kónya Ádám már a selejtezőben búcsúzott, s végül a 67. helyen zárta a versenyt, miután - a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint - egy kínai versenyzőt kizártak, így egy helyet előre lépett.
A csütörtökön kezdődő 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatják be először Bogdán Árpád Genezis című második mozifilmjét, Enyedi Ildikó Az én XX. századom teljeskörűen felújított változatát, Tenki Rékát az európai filmek legígéretesebb tehetségei között ismerheti meg a filmszakma, Bucsi Réka legújabb animációja pedig a rövidfilmek között versenyez majd.
Bogdán Árpád Genezis című második mozifilmjének világpremierje a nagy presztízsű Berlinale Panorama Special válogatásában lesz február 18-án az alkotók jelenlétében - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden.
Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el - állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával segít, az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében - írta a The Daily Telegraph.
Jogellenes volt felmondásuk, ezért együttesen több mint 20 millió forint perköltséget és távolléti díjat kell megfizetnie annak a 117 dolgozónak, aki 2016 júniusában rendkívüli felmondással távozott a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-től - erről kedden jogerősen döntött a Zalaegerszegi Törvényszék.
Brit kutatók szerint Shakespeare mintegy 20 monológjához George North egy 1576-ban írott, kiadatlan kéziratából merített. A tudósok egy plágiumszoftverrel mutatták ki az egyezéseket - számolt be róla a The Guardian.
Dennis McCarthy és a LaFayette College professzora, June Schlueter a leggyakrabban a hallgatói dolgozatok ellenőrzésére használt WCopyfind plágiumszoftver segítségével vetették össze Shakespeare darabjait George North A Brief Discourse of Rebellion című művével, amely egy király elleni lázadás veszélyeiről értekezik.
Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikumcsaládot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna - írta a BBC hírportálja. Az új vegyületek felvehetik a harcot a nehezen kezelhető baktériumfertőzésekkel, többek között az MRSA (methicillinrezisztens Staphylococcus aureus) "szuperbaktériummal" - írták a Rockefeller Egyetem kutatói Nature Microbiology című szaklap aktuális számában közölt tanulmányukban.
Mivel a NATO ismeri a kisebbségi nyelveket érintő ukrán oktatási törvényt és azt a jelentős kihívást, amely a szabályozás miatt kialakult feszültség megoldását nehezíti Ukrajna és Magyarország között, véleménye szerint mihamarabb megegyezésre kell jutni a kérdésben - jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben kedden, üdvözölve egyúttal a Velencei Bizottság ajánlását, és Kijevet annak tanulmányozására szólítva.
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének kétnapos védelmi miniszteri találkozóját megelőzően tartott sajtóértekezletén - újságírói kérdésre válaszolva - Stoltenberg elmondta: az ukrán oktatási törvény ügyében beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel és Petro Porosenko ukrán elnökkel is, és azt sürgette, hogy egyensúlyt kell találni a nemzeti kisebbségek jogainak védelme és egy ország hivatalos nyelvének oktatása kérdésében.
A Demokratikus Koalíció alelnöke ismét arra szólította fel a kormányt, hogy mondja fel azt a szerződést, amelynek alapján ukrán állampolgárok magyar nyugdíjat kaphatnak.Varju László keddi, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Helmeczy László, a DK nyíregyházi képviselőjelöltje az ügyben közokirat-hamisítás, költségvetési csalás, választás rendje elleni bűncselekmény és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen.
A politikus megjegyezte, a hírek szerint a rendőrség 21 nyomozást indított és jelenleg is több mint 1400 fiktívnek tartott állampolgárságot vizsgálnak. Kelet-Magyarországon találtak olyan falusi házat, ahol papíron 340-en élnek - hozott példát.
Tom Hanks játssza Falstaffot a Los Angeles-i Shakespeare Központ nyári IV. Henrik előadásában - számolt be értesüléséről a deadline.com.A darabot a Tony-díjas Daniel Sullivan rendezi. A szabadtéri előadás premierje júniusban lesz, aztán két tucatszor adják elő július 1-jéig a Los Angeles-i Egyetem (UCLA) mellett fekvő Japán kertben.
A kétszeres Oscar-díjas Hanks mellett felesége, Rita Wilson is játszik a drámában, de azt még nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen szerepben látható.
A rekordok költségvetésének nevezte a debreceni önkormányzat idei büdzséjének tervezetét a megyei jogú város polgármestere hétfőn. Papp László a városházán tartott sajtótájékoztatón azt mondta, ekkora mérlegfőösszeggel még nem terveztek költségvetést, és soha ekkora beruházási főösszeg nem állt még rendelkezésükre.
Debrecen 2018-as költségvetési mérlegfőösszege a tervezet szerint 87,48 milliárd forint, ami 13 milliárddal nagyobb az egy évvel korábbinál, a beruházási főösszeg - 36,8 milliárd forint - pedig 9,3 milliárddal haladja meg a tavalyit - ismertette Papp László megjegyezve, hogy idén 2,5 milliárd forint hitelt is felvesz az önkormányzat.
Először sikerült az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) kutatóinak a legnagyobb pontossággal meghatározniuk a W-bozonnak, a gyenge kölcsönhatás közvetítőrészecskéinek a tömegét az intézmény nagy hadronütköztetőjében - adták hírül a CERN Atlas-kísérletének kutatói a the European Physical Journal C című tudományos folyóiratban hétfőn megjelent tanulmányukban.
- Magyarország második legforgalmasabb repülőterét, a Debrecen Airportot januárban több mint 24 ezren vették igénybe, ami 26 százalékos utasszám-növekedést jelent a tavalyi évkezdethez képest - közölte a repülőtér járatfejlesztési igazgatója hétfőn, megjegyezve, hogy ez minden idők legerősebb januári utasforgalma volt a magyarországi regionális repülőterek történelmében.
- A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy csatlakozzon pártja azon kezdeményezéséhez, amelyik megvonná a szavazati jogot azoktól a határon túli magyaroktól, akik korábban nem éltek Magyarországon.
Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az elkövetkező években ötszáz fölé emelkedhet évente a csontvelő-átültetések száma Magyarországon a Debreceni Egyetem (DE) belgyógyászati klinikáján megvalósult beruházás eredményeként - közölte az egészségügyi államtitkár hétfőn Debrecenben, a klinika felújított hematológiai osztályának átadásán.
Ónodi-Szűcs Zoltán utalt arra, hogy 2010 előtt évente mintegy háromszáz csontvelő-transzplantáció volt Magyarországon, tavaly pedig már csaknem négyszáz ilyen beavatkozás történt, ezek közül 101 átültetést Debrecenben végeztek el
- 2017-ben az építőipari termelés 29,6 százalékkal haladta meg 2016. évi alacsony bázist, amikor 18,8 százalékkal visszaesett az előző évihez képest. Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene 35,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a novemberi 30,9 százalékos növekedés után - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A tavalyi évben az épületek építése 27,0, az egyéb építményeké 34,8 százalékkal emelkedett 2017-ben, míg az előző évben 3,7, illetve 33,0 százalékos volt a visszaesés.
Decemberben az előző havihoz mérten 3,9 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.
Az épületek építésének volumene 28,9, az egyéb építményeké 45,3 százalékkal nőtt 2016 decemberéhez viszonyítva. A magasépítés teljesítményének emelkedése az ipari épületek mellett lakóépületek, kulturális, oktatási épületek építésének eredménye volt a múlt év utolsó hónapjában. Az egyéb építmények terén - az alacsony bázis mellett - gyorsforgalmi utak építése, valamint vasútfelújítási munkák következtében nőtt a termelés.
A paksi bővítés teljes engedélyezési dokumentációjának nyilvánosságra hozatalára szólítja fel a kormányt az LMP.
Ungár Péter, a párt országos elnökségének tagja hétfőn sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet egy geológus nyilatkozatára, aki szerint a Paks II. beruházást megalapozó földtani kutatások egy része nem felel meg a szakmai elvárásoknak. Az engedélyezés nem megfelelő, azt ugyanis egy olyan magyar rendelet alapján adták meg, amely ellentétes a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ajánlásával - tette hozzá.
- "Hitelesség, megfontoltság és kitartó munkával megszerzett bizonyosság. Ez önbecsülésünk alapja." - mondta Áder János államfő hétfőn, a Corvin-lánc kitüntetések átadásakor, a Parlamentben elmondott beszédében.
A köztársasági elnök Kövér László házelnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen Huszti Péter színművésznek, Maróth Miklós orientalista akadémikusnak, Martonyi János korábbi külügyminiszternek, Ritoók Zsigmond klasszikafilológus akadémikusnak, Sótonyi Péter orvos akadémikusnak valamint Sir George Radda biokémikusnak nyújtotta át az elismerést.