- Idén tavalyhoz képest a duplájára, 8 millió forintra nőtt az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) feljelentései alapján a jogszerűtlen horgászat és halászat miatt kiszabott halvédelmi bírságok összege, amely arányosan emelkedett a tettenérések, feljelentések számával - mondta Zsigmond Richárd, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Újabb nagykoalícióra, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közös kormányzásának folytatására számít a németek legnagyobb része egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
A Bild című lapban közölt adatok szerint mély a szakadék a németek kívánságai és várakozásai között. A nagykoalíció igen kevéssé népszerű; csupán 22 százalék szeretné, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a konzervatív uniópártok és a szociáldemokraták együtt irányítsák az országot.
Kábítószer-kereskedelemből származó pénz tisztára mosása és illegális cigaretta-kereskedelem miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy nemzetközi bűnszervezet 36 tagja ellen.
Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteki közleménye szerint a kolumbiai drog nyugat-európai értékesítéséből származó pénz tisztára mosásával foglalkozó bűnszervezetet Magyarországon - egy vietnami állampolgár megbízásából - egy itt élő egyiptomi férfi és magyar társa irányította.
Földalatti vezetékben keletkezett elektromos robbanás a székesfehérvári polgármesteri hivatalnál péntek délelőtt - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Szabó-Bisztricz Anett elmondta, az elsődleges adatok szerint a székesfehérvári polgármesteri hivatal két épületét elválasztó utcában futó föld alatti vezetékben keletkezett elektromos robbanás és kisebb tűz péntek délelőtt, a légnyomás és a füst a csővezetéken keresztül jutott el a városháza pincéjébe.
A szóvivő hozzátette: a kiérkező tűzoltók a hivatal mindkét épületének alagsorát átvizsgálták és átszellőztették a füsttel telítődött helyiségeket. A robbanás okait tűzvizsgálati eljárásban keresik.
Szabó-Bisztricz Anett megerősítette: a robbanásban senki sem sérült meg, a hivatalban tartózkodó 280 ember még a tűzoltók kiérkezése előtt elhagyta az épületet.
Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt - közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).A lengyel közszolgálati televízió szerint a hó közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, az ország déli részében pedig akadozik a vonatközlekedés is. A közlekedést zavarják a hó súlya miatt leszakadt faágak is.
A Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság területén található három nagy konténerterminálnál jelentősen nőtt a Kínából érkező import konténeráruk forgalma, ugyanis idén az első tíz hónapban 2164 vonatszerelvényen majdnem 55 ezer nem uniós terméket tartalmazó konténer érkezett, míg az előző év azonos időszakában több mint 42 ezer konténert szállított 1803 vonat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
- Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint szerda este Sárváron autójával egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy középkorú férfit és egy nőt. A két gyalogos életveszélyesen megsérült, de a sofőr nem segített nekik, hanem megállás nélkül továbbhajtott - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
A brit Munkáspárt vezetője szerint ma is ugyanazok a spekulánsok és hazárdjátékosok vezetik a nagybankokat, akik a globális pénzügyi válságot okozták.
Jeremy Corbyn csütörtök esti kifakadásának előzményeként a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege a brit politikai kockázatokról összeállított tanulmányában annak a véleményének adott hangot, hogy a brit piaci kilátásokra a belpolitikai fejlemények nagyobb kockázatnak tűnhetnek, mint a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének folyamata.
Vidéki terjeszkedésbe kezd a Soros György üzletemberhez kötődő Nyílt Társadalom Alapítvány, amely hamarosan több százezer dollárt oszt majd szét dél-dunántúli és észak-alföldi civil kezdeményezések között, így szállva szembe a kabinettel.
Az abcug.hu portálon csütörtökön megjelent cikkben azt írták, a lépés illeszkedik az új stratégiába, amely aktívabban lép fel a kormányzati támadásokkal szemben. Csontos Csaba személyében kineveztek egy szóvivőt, Soros Györgyöt filantrópként mutatják be, közelebb mennek az emberekhez, és népszerűségre hajtanak - sorolták.
Csontos Csaba elmondta, hogy a projekt részeként Pécsett és Debrecenben is új irodák nyílnak.
"Felismertük, hogy mélyebbre kell menni a társadalmi gondok kezelésében, és nem lehet Budapestről megmondani, mire van szükség egy ormánsági faluban" - fogalmazott.
Megállapodtak egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel, amelyek az elmúlt hónapokban felmérték, melyek a legnagyobb, szegénységből adódó problémák a saját régiójukban. A napokban ki is írják a pályázatokat lakhatási, oktatási, egészségügyi és szegénységgel összefüggő témákban.
- Befejeződött Debrecenben az utóbbi évek legnagyobb forgalomszervezési átalakítása, a belvárost keleti-nyugati irányban párhuzamosan átszelő két főút egyirányúsítása - jelentette be a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón a városházán.
Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: jelenleg a közlekedési lámparendszer összehangolása folyik, mintegy két hétre tehető az az időszak, amikorra véglegesen kialakul az új közlekedési rend a belvárosban.
Az Új főnix terv közlekedésfejlesztési programja keretében többnyire európai uniós forrásból 53 közlekedési csomópont átalakítása kezdődött meg tavasszal a városban, ebből 23 elkészült, a munkák folytatódnak - jelezte a polgármester.
A belvárosi egyirányúsítási programhoz kapcsolódó beruházások összköltsége több, mint másfél milliárd forint, amiben benne van a belváros mellett a Gázvezeték utcának, az István-Szoboszlói csomópontnak, valamint a jelzőlámpák felülvizsgálatának a költsége is - részletezte a polgármester..
- A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap a visegrádi négyek országcsoporttal (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - V4) kapcsolatban, a Die Zeit című liberális hetilap pedig a Kína és a kelet-, és közép-európai térség 16 országának budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban foglalkozott csütörtökön Magyarországgal.
A FAZ Az öntudatos Kelet címmel közölte Karl-Peter Schwarz kommentárját, kiemelve, hogy a V4-csoport tagjai egykor "osztályelsők" voltak a térség uniós csatlakozásra törekvő országai között, de tagságuk 13. évében már "az unió számkivetettjei", és egyre nagyobb távolság választja el őket az EU korábbi tagjaitól. Így Orbán Viktor magyar kormányfőt Nyugaton "többnyire már csak Putyinnal és Erdogannal együtt emlegetik".
Jogerősen pert nyert az Unibet onlineszerencsejáték-szolgáltató a magyar állammal szemben, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős döntése értelmében Magyarország jogellenesen járt el, amikor a külföldi online szerencsejáték szolgáltatókat bírsággal sújtotta, illetve a weboldalaikhoz történő hozzáférést korlátozta - közölte a cég jogi képviseletét ellátó bpv Jádi Németh Ügyvédi Iroda.
A magyar hatóságok még 2014-ben azt állapították meg, hogy a máltai bejegyzésű, többek között távszerencsejáték-szervezéssel foglalkozó Unibet International nevű társaság magyar nyelvű internetes oldalakon szerencsejáték-szolgáltatásokat nyújt, noha nem rendelkezik a tevékenység gyakorlásához Magyarországon szükséges engedéllyel, ezért elrendelték az oldalak ideiglenes megszüntetését, valamint bírságot szabtak ki a társasággal szemben.
Az Európai Unió Bírósága 2017 júniusában kimondta, hogy a távszerencsejátékok engedélyezésére vonatkozó magyar szabályozás nem összeegyeztethető a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével.
Hideg idővel kezdődik a december: pénteken többfelé napközben is mínuszokra kell számítani, a leghidegebb órákban néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett viszont több helyen napsütéses, csapadékmentes lesz a hétvége időjárása, csak helyenként lehet eső, havas eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy százalék körüli pluszba került a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy az OPEC tagjai megállapodtak önként vállalt termeléscsökkentésük jövő év végéig történő kiterjesztéséről. Röviddel 14.30 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 75 cent (1,20 dollár) emelkedéssel 63,25 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 53 centtel (0,92 százalékkal) 57,83 pontra emelkedett.
Egy csaknem hetven évig eltűntnek hitt Csontváry-festményre is licitálni lehet a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén december 17-én; a közelmúltban előkerült alkotás, az Olasz halász című festmény, 100 millió forintos rekord kikiáltási árról indul a 224 tételt felvonultató aukción a Budapest Kongresszusi Központban - ismertették csütörtökön a galériában tartott sajtótájékoztatón.
Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió jövő évi költségvetését csütörtökön a két uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács.
Az elfogadott kompromisszumos egyezség értelmében az EU 2018-ban 160,1 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 144,7 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege. A tanács sajtószolgálata kiemelte: mindkét összeg magasabb az idei évre előirányzottnál, utóbbi lényegesen.
A budapesti Nemzeti Színház III. Richárd című előadásával kezdődik csütörtök este a gdanski Shakespeare Színházban a magyar színházi hét, amelynek programjában a Tünet Együttes, majd a Frenák Pál Társulat egyik produkciója, valamint a Maladype Színház kisoperája is szerepel.
.
Közös ünneplésre hívják a debrecenieket és a városba látogatókat az adventi időszakban az önkormányzat és a történelmi egyházak - közölték a Debreceni advent 2017 programsorozat beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a helyi városházán.
Papp László polgármester felidézte, hogy évről évre, az advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal, a Kossuth téren ünnepi játékokkal, adventi vásárral és karácsonyváró gondolatokkal várják a közös ünneplésre vágyókat.
Szavai szerint minden évben szeretnék valami újjal is meglepni az ünneplőket. Az idén először a Nagytemplom előtt felállított, kivilágított óriáskerék is része a decemberi kavalkádnak, az adventi vásárban pedig közel 100 pavilonban 120 árus kínálja az ételt, italt és az ajándéktárgyakat a belvárosban.
Papp László utalt arra, hogy jövőre megkezdődik a belvárosi Dósa nádor tér átépítése, és elkészülte után oda kerül át az adventi vásár a Nagytemplom előtti szakrális környezetből.
Hozzátette: kétszáz éves idén a debreceni cukrászat, ebből az alkalomból a városháza hétvégén megnyíló udvarában bejglit kínálnak majd. A kóstolók szavazataikkal dönthetik el, melyik a legfinomabb sütemény, és az lesz idén a város bejglije, amelyet díszdobozban árulnak majd a vásárban.
A hagyományoknak megfelelően a történelmi egyházak is bekapcsolódnak a debreceni adventi programokba.
Még az idén 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ez praxisonként hárommillió forint - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Sokféle megközelítésből foglalkozik a kormány azzal, hogy az ország versenyképessége javuljon, ami azt jelenti, hogy gyorsabban és hatékonyabban legyen képes alkalmazkodni a változásokhoz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Versenyképesség a digitalizáció és a robotizáció korában című konferenciáján Budapesten csütörtökön.