A sport- és egészséggazdaság területéhez kapcsolódó ökonómiai alapkutatásokra nyert európai uniós forrásokat a Debreceni Egyetem (DE), a Pécsi Tudományegyetem (PTE), valamint a Széchenyi István Egyetem konzorciuma - jelentette be a sportért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Debrecenben.
A Nagyerdei Stadionban, az egyetem sportdiagnosztikai, életmód- és terápiás központjában tartott tájékoztatón Szabó Tünde kiemelte: Magyarország kormánya ezzel is támogatja a felsőoktatási intézmények együttműködését az oktatás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció terén.
Hozzátette: a Sport-, Rekreációs- és Egészséggazdasági Kooperációs Kutatóhálózat létrehozása című pályázaton csaknem 941,5 millió forintot nyert a konzorcium, a programot három év alatt kell megvalósítani.
A projekt célja a hazai kutatói kapacitások kutatói hálózatba történő összekapcsolása a sport- és egészséggazdasági kutatásokban, fiatal kutatók bevonása a kutatási feladatokba, a kutatási eredmények széles körű nemzetközi megismertetése, a hazai sport- és egészséggazdasági kutatások terén nemzetközi kutatási hálózatokhoz való csatlakozás, valamint nemzetközi kutatási programokban való részvétel előkészítése - sorolta Szabó Tünde.
Szakály Zoltán professzor (DE), a program szakmai vezetője kiemelte: a program szakmai alapját az egyéni egészségkép, az erre egyéni és társadalmi szinten ráépülő egészségmagatartás, illetve az ezt kiszolgáló egészséggazdaság adja.
Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak. Molnár Gyula MSZP-elnök szerdai közleménye szerint erre akkor kerülhet sor, ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán.
Közölte továbbá: Botka László miniszterelnök-jelölt és az MSZP javaslata a választási együttműködésről továbbra is érvényes mindegyik demokratikus párt felé. Szerintük az ajánlat minden részt vevő pártnak parlamenti képviseletet, többüknek frakciót is eredményezhet. Molnár Gyula arra kérte a pártok vezető testületeit, hogy a javaslatot súlyának megfelelően kezeljék, és felelősen tárgyalják meg
Tizennyolc és tizenöt év fegyházra ítélték első fokon a tavaly májusban éhen halt másfél éves gyöngyösi kislány szüleit szerdán.
Elhunyt Lady Veronica Lucan, a több mint négy évtizede nyomtalanul eltűnt, gyilkossággal gyanúsított Lord Lucan özvegye. Az angol lord ügye a brit kriminalisztika újkori történetének egyik legnagyobb, máig megoldatlan rejtélye..
A Debreceni Egyetem (DE) és Németország, Hollandia, illetve Svájc több évszázados protestáns kapcsolatairól rendeztek ünnepi tanácskozást a reformáció 500. évfordulója alkalmából szerdán az egyetem aulájában.
A konferencia címe - Négy ablak - utal arra az aulát díszítő négy ólomüveg-ablakra, amelyek az egykori debreceni diákok egyetemjárásának fontos állomásit, Zürichet, Utrechtet, Wittenberget és Genfet ábrázolják, és körülveszik az ötödik, a debreceni Református Kollégiumot ábrázoló ablakot.
- A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja arra szólította fel a Mezőkövesd Zsóry FC-t szerdán, hogy adja ki a tao-pénzek elköltéséről szóló elszámolásaikat.
Ráczné Földi Judit budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy pártjuk másodfokon, jogerősen is pert nyert az ügyben a futballklub ellen.
A politikus külön kiemelte, hogy a felcsúti Puskás Akadémia után a Mezőkövesd kapta a legtöbb tao-támogatást, több mint négymilliárd forintot.Az elnökségi tag felhívta a figyelmet, hogy a Mezőkövesd elnöke Tállai András. Ráczné Földi Judit felháborítónak nevezte, hogy éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője által irányított klub bújik ki a törvények alól.
Új uniós áttelepítési rendszerre tett javaslatot az Európai Bizottság kedden, amely a következő két évben legalább 50 ezer különösen kiszolgáltatott, nemzetközi védelemre szoruló ember áthelyezését biztosítja Európában.
A brüsszeli közlés szerint az új rendszer 2019 októberéig marad érvényben, és a jelenlegi rendszerre épül, amely - miután több mint 23 ezer embernek nyújtott új otthont az EU-ban - ezennel lezárul.
- Csont- és ízületpótló implantátumok kutatásával és fejlesztésével foglalkozik a következő négy évben két társaság, valamint a Debreceni és a Nyíregyházi Egyetem alkotta konzorcium, amely a kétmilliárd forint összköltségvetésű projekthez jelentős hazai és európai uniós forrást nyert el - közölte a Nyíregyházi Egyetem .
Az Interpol tagjai közé fogadta a palesztin államot - jelentette be szerdán a nemzetközi rendőri szervezet a Twitter közösségi oldalon.
A palesztin állam és a Salamon-szigetek felvételével az Interpol tagállamainak száma 192-re emelkedett - derül ki a szervezet tájékoztatásából. A szervezet Pekingben tartja közgyűlését. Ott döntöttek a két új tag felvételéről.
Fenntartásaikat hangoztatják a német liberálisok (FDP) és a Zöldek az úgynevezett Jamaica-koalícióval kapcsolatban, vezetőik szerdai nyilatkozatai szerint nem lépnek kormányra mindenáron az Angela Merkel kancellár vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel.
- Majdnem hetvenötezer menekült pályázhat állami lakásra és munkahelyre Olaszországban a kormány által meghirdetett integrációs program keretében, amelyet részben az Európai Unió finanszíroz - jelentette az olasz sajtó szerdán.
A program - amelyet a belügyminisztérium dolgozott ki - az Olaszországban menekültstátusban részesült bevándorlók integrációját szolgálja. Első fázisban mintegy 75 ezer személyt érint: azokat, akik már pozitív választ kaptak menedékkérelmükre, és már tartózkodási engedélyt is kaptak.
Több mint százhatvanmillió forint értékben foglalt le csaknem százezer darab gyógyszert a rendőrség Magyarországon a Pangea elnevezésű, hamis és illegális gyógyszerek kereskedelme elleni nemzetközi akcióban - jelentette be a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Demokratikus Koalíció (DK) a "pofátlanság csúcsának" tartaná, ha a Fővárosi Közgyűlés szerdán egy nappal egy csütörtökre összehívott közmeghallgatás előtt döntene újra a Római-part árvízvédelme ügyében.
Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt sajtótájékoztatón megismételte, a DK szerint a Római-parti gát helyét népszavazásnak kellene kijelölnie.
Az LMP azt kezdeményezi, hogy a Fővárosi Közgyűlés vonja vissza eddigi döntéseit a Római-part árvízvédelme ügyében, az új tervekhez pedig végezzenek egy évig tartó vizsgálatokat.
Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt sajtótájékoztatón azt mondta, azzal, hogy a főpolgármester megbízta Lányi Andrást egy alternatív javaslat elkészítésével, rögtön kiderült, hogy a tervezési folyamatban végig hiányoztak a megalapozó mérések.
- Életveszélyes a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolása - közölte szerdán Bándi Gyula zöldombudsman annak kapcsán, hogy a Belügyminisztérium törvénytervezete a családi házak tulajdonosaira bízza a kéményellenőrzést.
A törvényjavaslat a lakosság "adminisztrációs és időbeli terheinek" csökkentésére hivatkozva teszi választhatóvá a családi házaknál a kéményellenőrzést, ugyanakkor elismeri, hogy "ezáltal az ingatlanhasználó egyéni felelősségvállalása növekszik" - olvasható a jövő nemzedékek szószólója, az alapvető jogok biztosának helyettese által jegyzett közleményben.
- Idén be kellett iratkozniuk valamelyik jogi karra azoknak a bírósági végrehajtóknak, akiknek még nincs jogi végzettsége, és 2022 végéig diplomát kell szerezniük a jogszabály rendelkezése szerint - mondta Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Közép-Európa egy feltörekvő, kiemelkedő térség, "ebben a régióban van a jövő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Szingapúrban rendezett szingapúri-magyar üzleti fórumon. A következő 15-20 évben az európai gazdasági növekedés középpontja Németországban és Közép-Európában lesz, ezért ebben a térségben érdemes befektetni - szólt a jelen lévő üzletemberekhez a kormányfő, hozzáfűzve: Közép-Európa, benne Magyarország, gyorsasággal, rugalmassággal és piacbarát szabályozással válaszolt a világgazdasági kihívásokra.
Az ország első pneumatikai laboratóriumát adták át a Debreceni Egyetemen (DE) szerdán, a labor a korszerű mérnökképzést segíti. Mészáros József, az egyetem kabinetfőnöke az átadáson a DE fontos feladatának nevezte a gazdasági kapcsolatok bővítését és a mérnökképzés fejlesztését. A szakmai tudás megszerzéséhez azonban elengedhetetlen a modern technikai feltételek biztosítása, mint amilyen például a most átadott pneumatikai laboratórium - fűzte hozzá.
Szűcs Edit, a műszaki kar dékánja kiemelte: az egyetem műszaki karán hat alap- és hét mesterszakon mintegy 3000 hallgató tanul, s öt angol nyelvű képzést is indítottak. A gépészmérnöki tanszéken kialakított pneumatikai labor nagy segítséget jelent az olyan korszerű tudással rendelkező mérnökök képzésében, akikkel elégedettek az ipari szereplők - jelezte a dékán.
Mankovits Tamás, a gépészmérnöki tanszék vezetője hozzátette: az egri székhelyű, pneumatikus rendszereket gyártó Aventics Hungary Kft.-vel tízéves a tanszék kapcsolata. Az együttműködést a vállalat által szervezett nemzetközi pneumobil versenyeken való debreceni hallgatói sikerek alapozták meg.
Emmanuel Macron francia államfő kedden a párizsi Sorbonne egyetemen bemutatta az Európai Unió reformját célzó tízéves útitervét.
"Az állampolgárait védelmező Európa szuverenitásának, demokratikus működésének és egységének" visszaszerzésére irányuló javaslatait ismertető, több mint másfél órás beszédében a francia elnök kulcskérdésnek nevezte Európa biztonságát, amelyhez egy közös "európai beavatkozási erő", egy "közös védelmi költségvetés" és egy "közös doktrína" létrehozását javasolta 2020-ig.
Egy európai hírszerzési akadémia, egy európai terrorelhárítási ügyészség és egy, a természeti katasztrófák esetén bevethető közös polgári szolgálat felállítását is szükségesnek nevezte Emmanuel Macron.
A migrációs helyzet tartós kezelése érdekében "a menekültek méltó fogadására" egy európai menekültügyi hivatal, a határok hatékony védelmére pedig egy európai határrendészet létrehozását tartja szükségesnek a francia elnök. Emmanuel Macron szerint fel kell gyorsítani és harmonizálni kell a menedékkérelmi eljárásokat, a tagállamok számára hozzáférhető nyilvántartást és biometrikus személyazonossági okmányokat kell létrehozni, az elutasított menedékkérők hazautazását pedig meg kell szervezni. A menekültek számára pedig egy európai integrációs és képzési program beindítását is javasolta a francia elnök.
Továbbra is ragaszkodik a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ahhoz, hogy jelöljenek ki felső határt a menedékkérők befogadásában, és követeléséből a koalíciós tárgyalásokon sem enged - jelezte kedden az Angela Merkel kancellár vezette német Kereszténydemokrata Unió (CDU) testvérpártja.