A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárban foglalkozott Magyarországgal a felsőoktatási törvény módosításával, illetve a menekültüggyel kapcsolatban.
Reinhard Veser a FAZ-ban kiemelte: ha "elszigetelt esetről" lenne szó, akkor talán "a hivatali butaság különlegesen kirívó példájáról" lehetne beszélni azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány "galléron akar ragadni" egy nemzetközileg kiemelkedő hírű egyetemet, amely semmibe sem kerül az államháztartásnak, "de Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem buta", és a Közép-európai Egyetem "ellen irányuló" felsőoktatási törvény egy nagyobb kép része.
Az MSZP szerint a Fidesz bosszút akar állni a vasárnapi boltzár eltörlése miatt az kereskedőkön és az embereken, ezért olyan törvényjavaslaton dolgozik, amely arra kényszeríti az üzleteket, hogy bezárjanak vasárnap - mondta Lukács Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.
Vizsgálatot indít az Európai Bizottság a magyar felsőoktatási törvény előző heti módosításával kapcsolatban, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) - jelentette be szerdán Frans Timmermans, a brüsszeli testület első alelnöke.
Timmermans közlése szerint a szervezet azt fogja vizsgálni, hogy a törvénymódosítás összhangban áll az Európai Unió alapértékeivel. Mint mondta, a lépés érinthet uniós jogot, meg kell vizsgálni például, hogy a törvény sérti-e a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát.
Mintegy 150 kiállító könyvkínálata és csaknem 500 program, köztük könyvbemutatók, dedikálások, felolvasások, író-olvasó találkozók, koncertek és kiállítások várják a közönséget április 20. és 23. között a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenárison, ahol idén 28 ország képviselteti magát - mondta el Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöke szerdán Budapesten.
Mintegy 20 ezer menekült vett részt az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) által szervezett társadalmi beilleszkedési tanfolyamokon, úgynevezett értékkurzusokon 2015 vége óta Ausztriában, és ez a szám a jövőben feltehetően csak növekedni fog - közölte a Der Standard című lap szerdán.
Az állatokra erősített kamerával figyelik meg a kutatók az Antarktisz körüli vizekben élő hosszúszárnyú bálnák (Megaptera novaeangliae) rejtélyes táplálkozási szokásait.
Az Ausztrál Antarktiszi Kutatócsoport munkatársa, Mike Double szerint a készülékek segítenek kideríteni, hol és hogyan táplálkoznak az állatok a nyári hónapokban - olvasható az ausztrál kormány honlapján.
- Az amerikai külügyminisztérium azt szorgalmazza, hogy a magyar kormány függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását - mondta el keddi sajtótájékoztatóján Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője.A tárca honlapján olvasható szó szerinti leirat szerint az amerikai kormányzatot "nagyon aggasztja" a törvény. A szóvivő elmondta, hogy a külügyminisztérium álláspontja szerint a jogszabály veszélyezteti, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) folytathassa tevékenységét.
A Jobbik-frakció minden tagja aláírja a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványt - közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A politikus azzal indokolta a Jobbik országos elnökségének döntését, hogy a jogállamiság pártján állnak, és azt szeretnék, hogy az Alkotmánybíróságnak legyen lehetősége állást foglalni a kérdésben.
Szávay István értékelése szerint Magyarországon diktatúra épül, ennek egy állomása, hogy a Fidesz egy nap alatt megpróbál ellehetetleníteni egy felsőoktatási intézményt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tevékenysége 136 milliárd forint megtakarításához segítette hozzá a fogyasztókat 2010 és 2016 között - közölte a hivatal szerdán.A GVH harmadszor tett közzé a verseny védelméből származó fogyasztói előnyöket számszerűsítő közgazdasági elemzést.
A számítás a verseny árleszorító hatására épül: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók miatt szembesülnének.
Újabb két Bács-Kiskun megyei telepen mutattak ki madárinfluenzát, a vírus továbbterjedése érdekében mindkét helyen megkezdték az állatok leölését - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
A közlemény szerint a két kiskunfélegyházi állományban, egy liba- és egy kacsatartó telepen megemelkedett az elpusztult állatok száma, és megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is. A megbetegedéseknél ezúttal is a H5N8 vírustörzset azonosították.
Az Alkotmánybíróság (Ab) alaptörvény-ellenesnek találta és megsemmisítette a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló ásotthalmi önkormányzati rendeletnek azt a paragrafusát, amely szerint tilos közterületen a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint az olyan propagandatevékenység, amely a házasságot nem egy férfi és egy nő életközösségeként mutatja be.
A The Washington Post című amerikai lap szerdai száma szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a tavalyi elnökválasztási kampányban megfigyelte Donald Trump egyik volt tanácsadóját, mert az akkori amerikai elnök, Barack Obama kormányzata orosz ügynöknek vélte.
Carter Page megfigyelésére az FBI - a lap állítása szerint - felhatalmazást kapott egy szövetségi bíróságtól.
A United Airlines amerikai légitársaság elnök-vezérigazgatója, Oscar Munoz nyilvánosan is bocsánatot kért kedden, amiért a légitársaság Chicago és a kentucky-i Louisville közötti járatáról az előző nap véres erőszakkal szállítottak le egy 69 éves férfit, David Dao orvost.
Új színház kezdi meg működését Tesla Teátrum néven Budapest belvárosában, a Kazinczy utcai Tesla Budapest Kulturális Központban. Az első bemutatót április 29-én tartják, Háy Gyula Appassionata című 1956-os témájú drámáját tűzik műsorra.
Vas-Zoltán Iván rendező, a színház vezetője a teátrum szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: két éve dolgoznak azon, hogy színházi produkciókat játszhassanak ezen a helyszínen, ezalatt két előadást, Esterházy Péter Mercedes Benz című darabját felolvasószínházként és Elfriede Jelinek Rohonc, avagy az öldöklő angyal című művét mutatták be
A civil törvény módosítása ellen demonstrálnak a budapesti Hősök terén szerda délután. A Civilizáció elnevezésű csoport azért hirdette meg rendezvényét, mert megbélyegzőnek tartja a kormány módosító javaslatát, mely szerintük tovább nehezítené a hazai civil szektor működését.
Álláspontjuk szerint azzal, hogy a törvény regisztrációra kötelezné azokat a civil szervezeteket, melyek évi 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről, a tudás és a gondolat szabadságát támadják.
A rendezvényen többen is a "civilek vagyunk, magyarok vagyunk, szabadok vagyunk" feliratú táblával, magyar és európai uniós zászlókkal jelentek meg, több demonstráló "a CEU mellett állok" feliratú kitűzőt viselt.
A Hősök terén megjelentek egy több méter betűmagasságú "CIVIL" feliratot állt körbe szív formában. A szív-formát körülálló demonstrálók megtöltötték a Hősök terét, illetve a Dózsa György út és az Andrássy út kereszteződését.
A szervezők a helyszínen arról tájékoztattak, hogy a szív azt jelképezni hogy a társadalom körülöleli a civil szervezeteket
Debrecen Város Sajtódíja adományozható az elektronikus vagy írott sajtóban dolgozó újságírónak, a városról való objektív tájékoztatás, a város népszerűsítése, az elért eredmények publikálása terén nyújtott kiemelkedő és magas színvonalú tevékenysége elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Sajtódíja elismerést adományozott M. Tóth Ildikó médiaszakembernek, a Debreceni Egyetem sajtófőnökének.
A Debrecen Város Díszpolgára kitüntető cím adományozásával a közgyűlés kifejezésre juttatja nagyrabecsülését azok iránt, akik a város és lakossága érdekében példamutatóan munkálkodtak. Ezzel ismeri el azok életművét, akik maradandót alkottak, és ezzel hozzájárultak Debrecen szellemi és anyagi gyarapodásához. E címmel tüntethető ki az a személy, aki a város nemzetközi hírnevét tovább erősítette.
A képviselő testület az idén Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott Prof. Dr. Balla György Széchenyi-díjas egyetemi tanárnak, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, valamint Prof. Dr. Győri Kálmán Széchenyi- és Hatvani-díjas matematikus, professor emeritusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának.
Prof. Dr. Balla György Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Klinikai Központja Gyermekgyógyászati Klinikájának igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Csecsemő- és gyermekgyógyász, „summa cum laude" minősítéssel végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Tanársegédi, adjunktusi, docensi kinevezését követően 1985-ben sikeresen védte meg kandidátusi disszertációját, majd 1994-ben elnyerte az orvostudomány doktora címet
A képviselő testület az idén Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott Prof. Dr. Győri Kálmán Széchenyi- és Hatvani-díjas matematikus, professor emeritusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának.
Prof. Dr. Győry Kálmán professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, világhírű magyar matematikus. 1964-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen matematika-ábrázoló geometria szakos tanárként. Ezután az egyetem Algebra és Számelméleti Tanszékén dolgozott, végig járva a tudományos ranglétrát, 1985-től egyetemi tanár. 1988-tól 2005-ig vezette a tanszéket. 2001-től egy éven át az egyetem rektora.
A 60-as évek végén megalapította, és azóta is aktív vezetője a debreceni számelméleti kutatócsoportnak, amit a számelmélet vezető kutatói világszerte csak Debreceni Iskolaként emlegetnek. Tanítványai között 7 akadémiai doktor és egy akadémikus van Fő kutatási területe a diofantoszi egyenletek elmélete és az algebrai számelmélet.
1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1998-tól rendes tagja. Tudományos és közéleti munkásságáért számos elismerésben részesült, így birtokosa többek közt az Akadémiai Díjnak, a Magyar Köztársasági Érdemrendnek, a Széchenyi-díjnak, a Debreceni Egyetem Díszérmének. Ózd város díszpolgára, az Európai Akadémia és a Lengyel Művészeti és Tudományos Akadémia tagja.
A város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díj adományozható azon természetes és jogi személynek, közösségnek, aki, illetve amely éveken keresztül munkálkodott a helyi társadalom javára az emberi tevékenység bármely területén. Debrecen közgyűlése Pro Urbe-díjat adományozott Bogsch Eriknek, a Richter Gedeon Nyrt. Széchenyi-díjas vezérigazgatójának, Alexander MathewDavern-nek, a National Instruments Corporation elnök-vezérigazgatójának, valamint Derencsényi István református lelkésznek, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjének.
Debrecen Város Mecénása Díj adományozható a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként. A közgyűlés Debrecen Város Mecénása Díjat adományozott Koizumi Hirosi japán színházi rendező, producernek, a Tojama Megyei Művészeti és Kulturális Szövetség elnökének ésdr. Lakatos Zoltánnak, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatójának, tiszteletbeli egyetemi docensnek.
Koizumi Hirosi japán színházi rendező, producer, a Tojama Megyei Művészeti és Kulturális Szövetség elnöke. 35 éve példaadó hozzáértéssel, kimagasló színvonalon szervezi a Debrecen, Hajdú-Bihar megye és a japán Tojama közötti művészeti-kulturális kapcsolatokat. Több mint 1700 japán vendégművész magyarországi és 600-nál több magyar amatőr, illetve hivatásos művész, művészeti együttes japán fellépéseit szervezte meg, illetve tette lehetővé a színház, tánc, zene és képzőművészet terén. Anyagilag is támogatta megyénk népművészeti értékeinek bemutatását Tojama megye városaiban.
Önként vállalt szervezőmunkája eredményeként az elmúlt években harminc hajdú-bihari képzőművész és egy képzőművészeti delegáció jutott el Kelet-Ázsia országaiba. Fafaragók, grafikusok, festők vettek részt japán művészeti alkotótáborokban, viszonzásul ikebana-mesterek, ecsetírás-művészek, fotóművészek mutatták be nálunk tudásukat. Nagyértékű, negyvenkötetes exkluzív lexikonsorozatot ajándékozott a Méliusz Juhász Péter Könyvtárnak.
Anyagi támogatásának köszönhetően a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban több japán darabot is színre vittek. Ő rendezte a Debreceni Színjátszó Stúdió és a Vojtina Bábszínház közös produkciójaként jegyzett, Az éjszakai látogató című dráma japán változatát, melyet japán turné keretében is megismertetett az ottani közönséggel. Nevéhez fűződik Örkény István: Tóték, Szép Ernő: Május, Füst Milán: A zongora című darabjának japánra fordítása és könyv alakban történő megjelentetése, továbbá a Pinczés István rendezte tojamai és tokiói színházi bemutatók teljes körű megszervezése, népszerűsítése.