- Horvátországnak nem lehet az EU-val szembemenő menekültstratégiája, az uniónak pedig nincs ilyen stratégiája, hiszen őt is meglepetésként érte a menekültválság - jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a Vecernji List című horvát napilap hétfői jelentése szerint.
Mind a 20 féle arckrém megfelelt azon a fogyasztóvédelmi vizsgálaton, amelyen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) az UV-szűrő összetevők mennyiségét és a szennyeződéstartalmat vizsgálta - közölte a hatóság hétfőn.
Az arckrémek többsége tartalmaz UV-fényt szűrő komponenseket, ezeknek az a szerepe, hogy mérsékeljék a napsugárzás káros, a bőröregedést gyorsító hatását.
Szeptembertől ezer új hallgatóval háromezerre bővül a Debreceni Egyetemen tanuló külföldiek száma - közölte az intézmény nemzetközi oktatást koordináló központjának igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Jenei Attila elmondta: a hallgatók 72 országból érkeznek, sok diák jön Nigériából, Iránból, Nagy-Britanniából, Dél-Koreából és Japánból.
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője azt mondta: amiért jöttek, azt sikerült megcsinálniuk a vasárnap befejeződött, milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, s elégedett a szerepléssel.
"Tizenöt kvótát szereztünk - kezdte értékelését a legfontosabbal a szakember arra utalva, hogy ezúttal nem elsősorban az érmek, hanem a jövő évi riói játékokra szóló indulási jogok száma volt a fokmérő. -
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket. A várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják.
Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi településPéldátlan kíváncsiság övezi Banksy legújabb projektjét: a Dismaland, vagyis komorpark nevű szarkasztikus létesítmény szombattól öt hétig várja a vendégeket Angliában, de az érdeklődők rohama miatt a látványosság honlapja már az első nap összeomlott.
Eddig nem látott fényképeken keresztül mutatja be egy londoni kiállítás Agatha Christie valójában meglehetősen kalandkereső életét, amelyet oly′ elszántan óvott a nyilvánosságtól. A krimi királynőjéről a legtöbbeknek egy írógépe előtt ülő idős nő képe ugrik be. Agatha Christie féltve óvta magánéletét, interjút csak ritkán adott, dedikálásokon pedig végképp nem vett részt.
Augusztus és egyben a meteorológiai nyár utolsó hetében ismét melegszik a levegő, sok napsütés várható 30 Celsius-fok körüli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Családostul nyoma veszett Olekszandr Zaharcsenkónak, az önkényesen kikiáltott szakadár Donyecki Népköztársaság vezetőjének - adta hírül vasárnap a Novosztyi Donbassza kelet-ukrajnai hírportál beszámolója alapján több ukrán forrás.
A szakadár vezér váratlanul élettársával és lányaival együtt elhagyta azt a donyecki luxusvillát, amelyben lakott, s amelyet egy helybeli üzletember bocsátott a rendelkezésére.
Tíz kiemelkedő alkotó vehette át a Népművészet Mestere díjat augusztus 20. alkalmából, az elismeréseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át vasárnap a Mesterségek Ünnepén a budai Várban.
"Az idén is tíz kiemelkedő életművet díjazunk, mely életművek alkotói a magyar népművészet különböző ágaiban adták hozzá tehetségüket, tudásukat, szorgalmukat ahhoz a hagyományhoz, melynek őrzésére, ápolására, továbbadására és fejlesztésére elhívást kaptak" - fogalmazott Balog Zoltán.
Különbözőképpen értékelték ezüstérmüket a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapjának délelőttjén ötkarikás számban második helyen záró magyar egységek. A férfi kajaknégyes és a kenupáros tagjai elégedettek, sőt boldogok, a női kajakos kvartettben versenyzők viszont csalódottak voltak döntőjük után.
II. Erzsébetről forgat sorozatot a Netflix, a brit uralkodóról szóló széria lesz az amerikai internetes szolgáltató eddigi legdrágább produkciója és egyben az első, amelyet Nagy-Britanniában vesznek fel. A Netflix hozzávetőleg 100 millió fontot (43,24 milliárd forintot) szán a The Crown (A korona) című sorozatra, amelyből hat évadot és összesen 60 részt tervez. Az alkotók Erzsébet és Fülöp edinburghi herceg 1947-es esküvőjétől napjainkig mutatják be a királynő életét.
A magyar versenyzők egy arany-, öt ezüst- és két bronzérmet, valamint négy férfi és egy női kajakos, illetve két kenus kvótát szereztek a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapjának délelőttjén.
Az egyetlen győzelmet Medveczky Erika érte el K-1 1000 méteren.
Újra feljelentést tesz a Széchenyi Bank ügyében a Demokratikus Koalíció (DK) - jelentette be Gréczy Zsolt, a párt szóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A szóvivő elmondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által készített és nemrégiben kiszivárgott jelentésben, amely a Széchenyi Bank ügyeivel foglakozik az áll, hogy a pénzintézet több közvetítőn keresztül saját magának adhatott hitelt a tőkeemelésre.
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Hatszáz ember megkérdezésével - a Szeretlekmagyarország.hu portál bevonásával - készített online kutatást augusztusban a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation Kft., hogy felmérje, hogyan védekezik a lakosság a hőséggel szemben.
A közönség döntése alapján a debreceni Szent Anna Főplébánia "300 - Katolikus újjászületés" elnevezésű virágkocsija bizonyult a legszebbnek az idei virágkarneválon - jelentették be a szervezők csütörtök este.
A díjnyertes kompozíció a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. egyedi gyártású, félmillió forint értékű vázáját kapta.
Az Európai Bizottság az év végéig újabb indítványt tesz arra, hogy miként osszák el az uniós tagállamok között az érkező menekülteket - közölte csütörtökön Brüsszelben Miguel Arias Canete EU-biztos.
Állandó jellegű elosztási mechanizmusra van szükség annak érdekében, hogy kezelni lehessen a rendkívüli helyzeteket, még akkor is, ha ez népszerűtlen - vélekedett.