Huszonnégy órás metrósztrájk kezdődik Londonban szerda este, idén nyáron már a második. A szakszervezetek és a munkáltató között továbbra sincs megegyezés a bevezetés előtt álló éjszakai műszakért járó fizetésről, a metróvezetők és a személyzet ezért döntött ismét a munkabeszüntetés mellett, amelyet információk szerint az elkövetkező hetekben újabb, de már kétnapos sztrájk követhet.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kategorikusan visszautasította az ARD televízió által készített műsorban és a The Sunday Times című lap vasárnapi cikkében ismertetett vádakat, melyek szerint az IAAF több száz versenyző gyanús véreredményeit tárolta évekig úgy, hogy nem tett semmit a doppingolásra utaló jelek ellenére.
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Mol-csoport 2015 második negyedéves eredménye, az előző év azonos időszakához képest 89 százalékkal magasabb, 179,5 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
- Egy nemzetközi befektetési konzorcium szerezte meg a MOM Park Bevásárlóközpont és a hozzá tartozó MOM Park Irodák, valamint a Westend Business Center Irodaház és az EMKE Irodaház alkotta ingatlanportfóliót, a tranzakció július 31-ével lezárult - közölte a Wing Zrt. kedden.
- A magyar lakosság csaknem 40 százaléka tekinthető idegenellenesnek, ez a magas arány megfelel a 2014 elején mért szintnek - derül ki a Tárki júliusi közvélemény-kutatásából.
A válaszadók 39 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető állásfoglalást, hogy az országba menedékkérő "be ne tehesse a lábát". A többség, a megkérdezettek 56 százaléka mérlegelne a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében, 5 százalékuk pedig idegenbarátnak tekinthető, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni.
Feltételezhető értékének töredékéért, mindössze néhány tízezer euróért adták el egy pozsonyi árverésen Giovanni Lorenzo Bernini (1598-1680) olasz barokk szobrászművész egyik alkotását - jelentették szlovák médiaforrások. A mellszobor azóta az Egyesült Államokba került, a kiviteli engedély gyanús körülmények között történt megadása miatt a szlovák kulturális tárca vizsgálatot indított.
Az időjárási helyzet Európában
Kontinensünk északnyugati és északkeleti területe fölött egy-egy ciklon örvénylik. Hatásukra az említett térségben gyakran erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső. Ugyanakkor szárazföldünk más részeinek időjárását anticiklonális hatások alakítják, a leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, sokat süt a nap, csak helyenként növekszik meg erősebben a gomolyfelhőzet és alakul ki zápor, zivatar.
- Németországban a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) már 250 ezer feldolgozatlan menedékjogi kérelem fekszik, és a menedékkérők folyamatos beáramlása miatt nem várható, hogy belátható időn belül ledolgozzák a lemaradást - mondta kedden a hatóság vezetője.
Újabb hőséghullám várható, ezért szerdától hétfő éjfélig másodfokú hőségriasztás lesz érvényben.
Az országos tisztifőorvos idén negyedszer rendelt el riasztást.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a napi középhőmérséklet kedden és szerdán az Alföldön és a Dél-Dunántúlon már többfelé 25 fok fölött lehet. Csütörtöktől egyre nagyobb területen valószínű 27 fok feletti napi átlaghőmérséklet. Frissítő, helyi záporokra, zivatarokra csütörtökig, majd a következő hét elején van esély, de az ország döntő részén száraz idő ígérkezik.
Júniusban stagnált az éves szintű infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban, és nem változott a legfejlettebb tagországokban sem.
Az OECD 34 tagországában a júniusi infláció 0,6 százalék volt, ugyanúgy, mint májusban, ami jócskán elmarad attól a 2 százaléktól, amit a legtöbb jegybank szükségesnek tart az egészséges gazdaságnövekedéshez.
- Idén először együtt rendezik meg a Debreceni Borkarnevált és a Jazznapokat - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők, akik a két nagy debreceni nyári esemény első "házasítását" úgy harangozták be, hogy "ilyen cuvée-t a világon senki nem tud csinálni".
Széles Diána, Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy a két szabadtéri rendezvény összevonásával a magyar dzsessz és a bor kapja a főszerepet a hétvégén a tavaly megújult Békás-tó partján.
- Az MSZP szerint Magyarország nem, de a létszám- és kereseti adatokat tekintve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jobban teljesít. Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy az MNB Tóth Bertalan (MSZP) írásbeli kérdésére válaszolva közölte, 2010 óta az alkalmazottai száma közel a duplájára nőtt, míg az átlagkeresetek a másfélszeresére emelkedtek.
- A londoni múzeumok a legkeresettebbek a Google keresőmotorjában egy kedden ismertetett felmérés eredményei szerint. A világ múzeumai közül a Google felhasználói a brit főváros Tudománytörténeti Múzeumára kerestek rá a legtöbbször - derült ki az internetes óriás és a londoni városháza kutatásából. A második és a harmadik helyen is londoni intézmény, a Természettudományi Múzeum és a British Múzeum áll.
A negyedik legkeresettebb a New York-i Metropolitan Múzeum, míg az ötödik a washingtoni Smitshonian Múzeum.
- Közösen fejlesztett új, növényi alapú étrend-kiegészítőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Biomed Kft., a termék két hónapja került a patikákba és a szaküzletekbe. Hohmann Judit, az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának (SZTE GYTK) dékánja az együttműködésről tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, a magyar tulajdonú családi vállalkozás 2011-ben kereste meg az egyetemet, hogy analitikai méréseket, biztonsági értékelést végezzen számukra. Később a feladatok köre felszívódási és helyettesíthetőségi vizsgálatokkal is bővült, majd a közös termékfejlesztés is elindult.
A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Dubajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében - írja a Gulf News internetes kiadása.
A Meydan One elnevezésű projekt részeként a világrekorder sípálya mellett többek között új bevásárlóközpont, egy 60 ezer fő befogadására alkalmas köztér, valamint egy 711 méter magas, ötcsillagos szállodának is helyet adó felhőkarcoló épülne fel, utóbbi a világ legmagasabb lakótornya lehet majd.
Összesen 27 fajta lövedékes játékot, 4 különböző szempontból tesztelt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a játékok harmada fennakadt a vizsgálatok többségén – közölte a hatóság kedden. A szakemberek 16 féle terméken ellenőrizték a tapadókorong megfelelő rögzítését, amely az esetek 37,5 százalékában levált a lövedék végéről az előírt erő hatására, ezért ez a 6 fajta játék fulladásveszélyes a gyermekek számára.
A brit kormány megkezdte a pénzügyi válság idején részlegesen államosított Royal Bank of Scotland (RBS) reprivatizációját. A kormány első lépésként a bank részvényeinek 5,4 százalékát kitevő 630 millió részvényen adott túl 2,1 milliárd fontért, részvényenként 330 pennys diszkont áron keddre virradóra. A bank részvényeivel ennél 7,6 pennyvel kereskedtek magasabb áron a Londoni Értéktőzsdén (LSE) a hétfő esti záráskor.
Demagógnak és felelőtlennek nevezte a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulására vonatkozó kezdeményezéseket Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az M1 aktuális csatornán kedden reggel.
- A kiábrándult amerikai választók mindkét nagy pártban a politikai fősodorral és intézményrendszerrel szembenálló elnökjelölt-aspiránsok felé fordultak a választási küzdelem nyitányában - derült ki a The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News hétfőn közzétett közös közvélemény-kutatásából.
Tájékoztató levelet küldött az Oktatási Hivatal (OH) a jövő évi országos pedagógiai-szakmai ellenőrzésben érintett pedagógusoknak, intézményvezetőknek. Július 20-ig elkészült a jövő évre szóló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési terv, amelyben mintegy 11 800 pedagógus, 1800 vezető, és tíz intézmény tanfelügyeleti eljárását tervezték meg.
A jövőre esedékes tanfelügyeleti ellenőrzések pontos időpontjáról az Oktatási Hivatal november 30-ig értesíti a résztvevőket.