- A SPAR azt tervezi, hogy 2015-ben a jelenleginek a többszörösére növeli franchise rendszerben működő üzleteinek a számát - jelentették be a kiskereskedelmi hálózat magyarországi vezetői szerdán Budapesten.
A SPAR-nak mintegy 400 üzlete van Magyarországon, ebből 24 működik franchise rendszerben. A 24-ből 16 vasárnap is nyitva tart.
Az okostelefonnal rendelkezők 74 százalékának a legnagyobb problémát a készülékeik akkumulátorainak rövid üzemideje okozza - derül ki az NRC piackutató legfrissebb felméréséből.
A reprezentatív, online kutatás adatai szerint a 18-75 éves internetezők közel kétharmada használ okostelefont. Az arány a fiatalabb korosztálynál a legmagasabb, a 18-29 évesek 79 százaléka, a 30-39 évesek 71 százaléka, míg az 50 felettiek egyharmada rendelkezik internetezésre is alkalmas készülékkel.
Életét vesztette egy férfi Kabán, akin egy munkagép hajtott át kedd este.
Sterdán, a kabai, szolgálaton kívüli körzeti megbízott értesítette a megyei főkapitányság ügyeletét, hogy Kabán egy telephely bejáratánál egy halott férfit talált, aki valószínűleg közlekedési baleset áldozata lett.
Társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt Bodor Viktor elsőrendű vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, Bimbó Csongor másodrendű vádlottat szintén társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 25 év fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében, mert a két rendőr 2013. április 8-én az izsáki rendőrőrsön halálra vert egy lopás gyanúja miatt előállított román állampolgárságú, magyar nemzetiségű izsáki férfit.
Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) szerint "káosz" lesz a közigazgatásban márciustól, ha a jelenlegi formájában fogadják el a közigazgatás átalakításáról szóló törvényjavaslatot.
Ha "a jelenlegi formában kerül elfogadásra a törvény, akkor totális káosz várható a közigazgatásban és az állampolgárok ügyeinek intézése lényegesen meghosszabbodik" - áll az ÉSZT közleményében.
Illegális dohányüzemet és egy cigarettacsempész-bandát buktattak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Nyíregyházán.
Az üzemben ipari méreteket öltő mennyiségben állítottak elő a vágott dohányt, míg a csempészek 50 millió forint értékű cigarettával buktak le.
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést: az eddigi "AA plusz"-ról egy fokozattal "AA"-ra rontotta az új hiteleket már nem folyósító, de a meglévő kinnlevőségeket még kezelő EFSF hosszú távú besorolásait, egyben levette az osztályzatot a negatív figyelőlistáról.
A 2014. évi folyamatok a szeptemberben gondoltnál számszerűen kissé kedvezőbbnek (de valós tartalmukban nem eltérőnek), a 2015. éviek – főleg a növekvő világgazdasági és politikai kockázatokkal, illetve Magyarország romló nemzetközi megítélésével összefüggésben – viszont bizonytalanabbnak látszanak. A GKI 2014-re 3,2%-os, 2015-re 2%-os GDP-növekedést jelez előre.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nagykamarája a kormány kérése nyomán úgy döntött, hogy másodfokon is ítéletet mond Baka András, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének ügyével kapcsolatban. Májusban elsőfokon a bíróság úgy ítélkezett, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát, és a volt főbírót emberi jogi jogsérelem érte azzal is, ahogyan - jogszabály meghozatalával - idő előtt elmozdították állásából.
- Magyarország két oldala címmel a magyar gazdaság állapotáról közölt cikket keddi számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német napilap.
Az újság szerint "bár a kormány híre rossz, a gazdasági helyzet egész jó" Magyarországon, a gyenge részvényárfolyamok pedig vonzóak lehetnek a befektetők számára.
- A befektetési alapok által kezelt vagyon novemberben, 21 milliárd forinttal, 0,4 százalékkal 5496 milliárd forintra csökkent - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) kedden .
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 21. századi ügyfélközpontokkal, informatikai szolgáltatásokkal újítaná meg a bírósági hivatali rendszert a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból.
Veszélyben vannak a nemzeti parkok! - mondta Szabó Marcel ombudsman-helyettes Budapesten kedden tartott sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint több tízezer hektárnyi védett földterület kerülhet ki a nemzeti parkok vagyonkezeléséből egy kormánydöntés nyomán.
Létrejön az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK), a gyógyszer-nagykereskedelmet pedig a létfontosságú rendszerek és létesítmények közé sorolják - a többi közt erről szól az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosítása, amelyet kedden fogadott el a Ház.
- Vízmentes ammónia került a levegőbe egy hajdúböszörményi élelmiszer-feldolgozó üzemben kedd délelőtt, a balesetben két férfi megsérült. Az üzem 32 négyzetméteres kompresszorházában karbantartást végeztek, a munkások a szárazammónia-csővezetékét javították, amikor a csavarkötések fellazítása után vízmentes ammónia áramlott a szabadba, és a két munkás súlyosan megsérült.
Hosszabb ideig élhetnek azok az idős emberek, akik koruknál három-négy évvel fiatalabbnak érzik magukat, mint azok, akik annál idősebbnek - derült ki egy friss brit tanulmányból. A kutatók egy öregedésről szóló tanulmány adatait elemezték, melyben 6489 résztvevőt vizsgáltak, átlagéletkoruk 65,8 év volt - idézte a JAMA InternalMedicine aktuális számát a Medicalpress egészségügyi portál.
- Elfogadta az Országgyűlés kedden azt a módosítást, amelynek értelmében egyebek mellett rágógumit, mentolos cukorkát, tömegközlekedési jegyeket is árulhatnak a dohányboltok, és a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik ott.
Megszavazta a parlament kedden a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így jövő március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet majd dolgoztatni a kereskedelemben. A KDNP szabad vasárnap néven ismert javaslatát - amelyet fideszes kezdeményezésre a tárgyalás során több ponton is átírtak - 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
Az Országgyűlés kedden több ponton kiterjesztette a kormány és az oktatásért felelős miniszter rendeletalkotási jogkörét a köznevelést érintő kérdésekben. A képviselők emellett létrehozták a lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalmát, továbbá kimondták, hogy szülői kérésre nem lehet évfolyamismétlést engedélyezni az első osztálynál magasabb évfolyamokon.
A parlament kedden úgy döntött, rendkívüli egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezi 2015-ben a dohányipari vállalkozásokat. A három fideszes előterjesztő, Szatmáry Kristóf, Selmeczi Gabriella és Gelencsér Attila javaslatát 123 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Országgyűlés.