A táblabíróság Csikiné Gyuranecz Márta vezette tanácsa ezzel helyben hagyta a Nyíregyházi Törvényszék első fokú ítéletét, amelyben szegregációért - a cigány gyerekek elkülönítéséért - marasztalta el a korábbi és a jelenlegi fenntartókat: az önkormányzatot, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, valamint a Görög Katolikus Egyház Hajdúdorogi Egyházmegyéjét.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három céget bírságolt probiotikumokról szóló megtévesztő hirdetéseik miatt összesen 6,090 millió forintra - közölte a versenyhivatal csütörtökön. A tájékoztatás szerint a legnagyobb, 5 millió forint bírságot az Actavis Hungary Gyógyszermarketing és Kereskedelmi Kft.-ra szabták ki jogsértő reklámozás, és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
A csütörtöki cikk szerint több ezer lehet azoknak az izraelieknek a száma, akik svájci bankszámlákon olyan pénzeket tárolnak, amelyekről nem számoltak be az adóhatóságnak, s akik közül több százan lebuktak egy frissen nyilvánosságra hozott vizsgálat során.
A Mol-csoport 29,5 milliárd forint mérleg szerinti eredményt könyvelt el 2014 harmadik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 30 milliárd forint veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Richter Gedeon Nyrt. adózott nyeresége 49,9 százalékkal 5 milliárd 688 millió forintra csökkent 2014 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakában mért 11 milliárd 344 millió forinthoz képest - közölte a társaság a tőzsde honlapján.
Az alkotmánybírósági hatáskörök szűkítése, az alkotmánybíró-választás rendjének megváltoztatása, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit felülíró alkotmányozási gyakorlat idején az alkotmánybíráskodás számára a túlélés is kérdésesnek tűnt, ezek után fontos eredmény, hogy az új szabályozás a jövőre nézve is megteremtette a hatékony alkotmánybíráskodás lehetőségét - mondta Paczolay Péter, a testület elnöke szerdán a rendszerváltás negyedszázados évfordulója alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián.
A magyarországi infláció várhatóan legkorábban két év múlva éri el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos középtávú célját, miközben a gazdasági növekedés lendülete is apad, és ebben a környezetben az ezzel ellentétes jegybanki kommunikáció ellenére is megnőtt a további MNB-kamatcsökkentések esélye - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Magyarországon az idei 3 százalékos GDP növekedés után 2015-ben csak 2 százalékos emelkedést prognosztizált a Businesseurope legfrissebb előrejelzése; az Európai Unió számos tagországában ugyanakkor javulnak a növekedési kilátások jövőre.
Tíz százalékkal nőtt a kolozsvári nemzetközi repülőtér forgalma az idén – jelentette be a repülőtér igazgatója abból az alkalomból, hogy a légi kikötőben szerdán köszöntötték az egymilliomodik idei utast.
Németországban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) egy Kelet-Közép-Európáról szóló írásában foglalkozott Magyarországgal a szerdai számában.
Az Európai Bizottság elleni méltánytalan támadások a jövőben nem maradnak válasz nélkül - ígérte szerdán, a brüsszeli testület első tanácskozását követően Jean-Claude Juncker, a bizottság új elnöke.Külön kitért arra, hogy neki nincs problémája David Cameron brit kormányfővel, szerinte a brit miniszterelnöknek a többi miniszterelnökkel van nézeteltérése.
- Debrecen új polgármestere a város szerdai alakuló közgyűlésén a maga és a Fidesz-KDNP-frakció nevében együttműködést ajánlott az ellenzéki képviselőknek a város előtt álló feladatok megoldása érdekében.
Jelentősebb átrendeződés nem történt az elmúlt egy évben, de a leggazdagabb és a legszegényebb magyarországi településeken élők vásárlóereje közötti különbség tovább nőtt - derül ki a GfK piackutató szerdán Budapesten ismertetett tanulmányából.
- Portugál kifejezéssel élve a "saudade", egyfajta keserédes, de szívmelengető nosztalgia érzésével búcsúzott hivatalától José Manuel Barroso, az Európai Bizottság volt elnöke - derül ki a Financial Times európai kiadásának szerdai exkluzív tudósításából.
Visszavonta a jövő évi adóváltoztatások közül internetadó javaslatát az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén a kormány kérésére.
A parlamenti testület egyhangúlag hagyta jóvá az erről szóló módosító indítványt, a kérdésben nem alakult ki vita a bizottsági tagok között.
- Elhódította az amerikai Republikánus Párt a többséget a szövetségi felsőházban, miután - saját korábbi pozícióinak megőrzése mellett - hétnél több, eddig demokrata kézen lévő szenátusi mandátumot megszerzett a keddi "félidős" választásokon.