- Fischer Ivánt, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a berlini Konzerthaus zeneigazgatóját kérte fel a német kormány, hogy november 9-én, a berlini fal leomlásának 25. évfordulója alkalmából tervezze meg és vezényelje le az ünnepélyes megemlékezést a berlini Konzerthaus nagytermében - közölte hétfőn a fesztiválzenekar.
Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a Magyar Tudomány Ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.
"Lejárató hadjáratot indítottak ellenem, és ami legszomorúbb, ezzel a cselekedetükkel Kecelt is rossz hírbe keverték" - mondta a polgármester, akit egy 2012-ben titokban rögzített, nemrégiben nyilvánosságra került felvételen hallható rasszista kijelentései miatt kizártak a Fideszből és lemondásra szólították fel.
- A társadalom minél szélesebb rétegeivel kell megismertetni a tudományos gondolkodásmódot, a fiataloknak pedig megmutatni, hogy a felfedezés szépség és igazi kihívásokkal jár. Erről az MTA elnöke beszélt hétfőn Budapesten, a Magyar Tudomány Ünnepe megnyitóján.
Botrányt kavart Milos Zeman cseh államfő azzal, hogy trágár szavakat használt a vasárnap este egyenesben közvetített rádióinterjújában.
Egyre inkább kockázatarányos díjakat alakítanak ki a hazai gépjármű-felelősségbiztosítók, az autósok személyre szabottabb díjat fizetnek - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn. Az első piaci elemzések alapján a biztosítók folytatják azt a gyakorlatot, hogy a statisztikáik szerint legjobbnak ítélt ügyfélcsoportoknak alacsonyabb díjat ajánlanak, míg a gyakori károkozók magasabb díjra számíthatnak.
Alacsonyan repülő drónok ellen bevethető lézeres védelmi rendszert teszteltek sikeresen Kínában - adta hírül az állami média hétfőn.A hazai gyártású műszaki berendezések segítségével a légelhárítók képesek két kilométeres körzetben, felfedezésétől számítva 5 másodpercen belül megsemmisíteni a pilóta nélküli gépet. A próbák során százszázalékos találati pontossággal, több mint 30 drónt hatástalanítottak a levegőben.
Két Guinness-rekordot is megdöntött vasárnap éjjel Chicagóban Nik Wallenda: a kötéltáncos egy 15 fokban emelkedő kábelen a Marina City ikertornyainak egyikéről felgyalogolt egy felhőkarcolóra, majd bekötött szemmel átkelt a két ikertorony között is.
– A jövő héten többször is megélénkül, helyenként meg is erősödik a szél. Olykor kisebb záporok lehetnek, de emellett sok napsütésre lehet számítani, és több helyen akár 20 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Négy magyar aranyérem született Szingapúrban az úszók idei rövidpályás világkupa-sorozatának hetedik, utolsó állomásának befejező napján, vasárnap.
A legjobb eredményt Gyurta Gergely érte el 1500 méter gyorson, ugyanis 14:28.35 perces győztes idejével több mint egy másodperccel megdöntötte Kis Gergő közel hétéves országos csúcsát (14:29.58), amelyet még a debreceni Európa-bajnokságon állított fel.
Halottak napján tartott beszédében Ferenc pápa vasárnap az elhunytak mellett azokról emlékezett meg, akikről a római katolikus egyházfő szerint senki sem emlékezik meg.
Az LMP azt sürgeti, hogy a kormány újítsa fel a Duna elterelésére vonatkozó kétoldalú tárgyalásokat, új megállapodás hiányában pedig forduljon nemzetközi vitarendező fórumokhoz.
Sallai R. Benedek, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke vasárnap közleményében emlékeztet arra, hogy a Dunát huszonkét éve terelték el Bősnél.
A következő napokban lassú javulás várható a levegő minőségében – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap honlapján.
Az utóbbi napokban a szélcsendes idő, az alacsony éjszakai hőmérséklet és a vertikális légcserét gátló stabil hőmérsékleti rétegződés következtében a felszín közelében több helyen is feldúsult a légszennyező anyagok koncentrációja.
- Büntetőjogi eljárást kezdeményezett az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) törvénytelen választások megrendezése miatt a kelet-ukrajnai szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaságokkal" szemben - közölte vasárnap az SZBU sajtóközpontja.
- A képviselők a néhány napja benyújtott 2015-ös költségvetés tárgyalása előtt még az idei büdzsé módosításáról vitatkozhatnak az Országgyűlés jövő heti, egynapos ülésén.
A Ház ülése a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel folytatódik.
Több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások az első fél évben Magyarországon az előzetes adatok szerint, túlnyomóan használt lakások cseréltek gazdát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.
- A Biztosítás.hu és a Netrisk.hu portál gyorselemzése szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak emelkednek.
A biztosítási és banki portál, a Biztosítás.hu szerint átlagosan 10 százalék körüli lesz az emelkedés a meghirdetett tarifák alapján.