Töretlen az érdeklődés az idős lakosairól híres Pama település iránt Kínában, ahol minden évben hatalmas összegeket hagynak a hosszú élet titkát kereső turisták. Pama 250 ezer lakosa közül a 2012-es statisztikák szerint 73 fő volt százéves vagy annál is idősebb, a legalább 90 évesek száma a 250-et is meghaladta.
A Jobbik kizárta soraiból és önkormányzati mandátumának visszaadására szólította fel Tasnádi László komlói elnököt.Novák Előd, a párt alelnöke sajtótájékoztatón ismertette, hogy Tasnádi László nyolc évig volt III/III-as ügynök, tagságának megszüntetésével pedig jó példával szeretnének elől járni és állami szinten is hasonló szabályozást sürgetnek.
Vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte első fokon szerdán a Debreceni Törvényszék Máthé Attilát, Hajdúsámson volt fideszes alpolgármesterét. Pinkovai Elek volt fideszes önkormányzati képviselő, másodrendű vádlottat bűnsegédlet miatt 50 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
- Kedvező költségvetési hatásai lehetnek annak, hogy az Európai Bizottság felvetette a túlzottdeficit-eljárás újbóli elkezdésének lehetőségét Magyarországgal szemben - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A nyári hétvégéken tartó debreceni Cívis korzó keretében pénteken és szombaton rendezik meg a XX. Szomszédolás Országos Gyermek Néptáncfesztivált, valamint a kézművesek, helyi kistermelők és iparművészek vásárát Debrecenben főterén - közölték a szervezők szerdán sajtótájékoztatón.
Igazoltatás ürügyén külföldieket fosztogattak álrendőrök a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján. A tájékoztatás szerint a két külföldi férfi június 26-án négy alkalommal lopott meg, illetve kísérelt meg meglopni turistákat Budapest belvárosában.
A klímaváltozás hatására várhatóan legalább egyötödével csökken az Antarktisz hatszázezres császárpingvin-populációja az évszázad végére a madarak szaporodásában és táplálkozásában is fontos szerepet játszó tengeri jég kiterjedésének változásai miatt - sugallják egy új tanulmány eredményei.
- Hunvald György "végtelenül örül", hogy lezárult egy ötéves nehéz időszak, a volt szocialista országgyűlési képviselő, egykori VII. kerületi polgármester ezt újságíróknak mondta, miután a Kúria kedden ítéletet hozott az ő és társai ügyében.
Hunvald György újságíróknak azt mondta, lakáskiutalásokkal kapcsolatban mondta ki a Kúria jogerősen, hogy "az nem volt illendő".Lázár János szerint szemléletváltás lesz a városok irányításában a jövőben; a régi adottságok, régi axiómák nem működnek úgy, mint korábban, új megoldásokra van szükség. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Makón, a helyi képviselő-testülettel folytatott konzultáción azt mondta: a következő négy évben az önkormányzatok feladata a korábbiaktól eltérően nem a települések üzemeltetése lesz, hanem munkahelyek megteremtése és a gazdasági növekedéshez való hozzájárulás.
- Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden úgy ítélkezett, hogy nem ellentétes az emberi joggal az a francia törvény, amelynek alapján büntetik azokat a nőket, akik arcukat elfedő fátylat, nikábot vagy burkát viselnek nyilvános helyen.
- A május végi választásokat követően megalakult kedd délelőtt a közvetlen választások bevezetése óta a nyolcadik Európai Parlament (EP). Az eddigi 766-tal szemben az EP-nek immár 15-tel kevesebb, 751 tagja van. A legutóbbi választások óta életbe lépett Lisszaboni Szerződés ennyiben maximálja a képviselők számát. Egyik ország sem küldhet 96 képviselőnél többet a strasbourgi uniós parlamentbe, ezért Németország az új EP-be hárommal kevesebb képviselőt delegálhat, emellett pedig 12 ország mondott le egy-egy mandátumról, a többi között Magyarország.
A Gazprom először az európai országokban meglévő saját tulajdonú és bérbe vett földalatti gáztározóit tölti fel, Magyarországgal viszont sem a tározók használatára, sem a feltöltésre nincs bérleti szerződése - derült ki a cég egyik vezetőjének nyilatkozatából, amelyet orosz üzleti hírportálok idéztek.
Egy évre változtatta a Kúria harmadfokon Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, Erzsébetváros egykori polgármestere börtönbüntetését az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben kedden. A volt polgármestert bűnösnek mondta ki a bíróság további egyrendbeli hivatali visszaélés bűntettében, ezzel módosítva a másodfokú ítéletet a Gál György és társai, köztük Hunvald György ellen indult perben.
A rendeletben előírt mértékű, 915 millió köbméteres biztonsági földgázkészlet betárolása a július 1-jei határidő előtt megtörtént - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) .Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter június 26-án arról számolt be, hogy a stratégiai gázkészlet feltöltése folyamatos, Ukrajnából szerződésszerűen érkezik a földgáz. Hozzátette: az MMBF Földgáztároló Zrt. június 30-ra törvényi kötelezettségeinek eleget tud tenni, addigra betárolják a 915 millió köbméter stratégiai gázkészletet.
A becslések szerint évente mintegy 600 ezren halnak meg Kínában a túlzásba vitt munka következményeként, ami "járványszerű" jelenség az országban - adta hírül a kínai média. A témával az elmúlt időszakban több kínai lap is foglalkozott, a rádió pedig azt számolta ki, hogy a túlórák miatt naponta átlagosan 1600 ember halálozik el idő előtt. .
Mától bírságot szab ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a parlagfűvel szennyezett földterületek tulajdonosaira, használóira. A földterületek tulajdonosai vagy használói 15 ezertől 5 millió forintig terjedő bírságra is számíthatnak, elsősorban a terület nagyságától függően. Az ellenőrzést az illetékes földhivatal végzi, eljárást azonban csak akkor indít, ha a gyomnövény már bimbós vagy annál fejlettebb állapotban van.
Az LMP számításai szerint minden egyes fővárosi háztartásnak 76 ezer forintja bánja a "kormány elhibázott rezsicsökkentését", ennyi Budapest vesztesége ugyanis a Főgáz részvénycsomagjának eladásán - közölte a párt Budapest-szóvivője.
Az RTL Klub szerint ellehetetlenítésüket és ezzel a sajtószabadság durva korlátozását célozza az a módosító javaslat, amelyet L. Simon László (Fidesz) terjesztett be hétfőn a reklámadóról szóló jogszabályhoz.