Archívum

Eredmények megjelenítése 38641-től 38660-ig 67925 találatból.

Ukrán válság - Ukrajna egyoldalúan jelöli ki az orosz-ukrán határt

Vélemény - 2014-06-17

    Az ukrán média idézte keddre virradóra Parubij nyilatkozatát, amely szerint a nemzetbiztonsági tanács arra utasította a kormányt, hogy szervezze meg a határ egyoldalú demarkációját, és a jelenlegi nemzetbiztonsági fenyegetéseknek megfelelően mérnöki-műszaki eszközökkel és létesítményekkel lássa el, haladéktalanul tegyen továbbá intézkedéseket az Ukrajna területére behatoló felforgató csoportok felderítésére és semlegesítésére.

Az amerikaiak többsége szerint 2016-ban Hillary Clinton nyeri majd az elnökválasztást

Külföld - 2014-06-17

Az amerikaiak több mint háromnegyede szerint Hillary Clinton nyeri majd el Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségét, ha versenybe száll érte, a kétharmaduk szerint pedig ebben az esetben meg is nyerné a 2016-os elnökválasztást - derült ki a CNN amerikai hírtelevízió és az ORC közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.

Ukrán válság - Soros György kész segíteni Ukrajnának

Befektetés - 2014-06-17

- Soros György kész segíteni a válság sújtotta Ukrajnának - a magyar származású amerikai pénzügyi befektető Petro Porosenko államfővel hétfőn tartott kijevi megbeszélésen beszélt ezzel kapcsolatos terveiről.   Az UNIAN hírügynökség idézte késő este az elnöki hivatal közleményét, amely szerint Soros tájékoztatta Porosenkót egy "stratégiai konzultatív csoport" létrehozásáról, amely segíteni fogja a kijevi kormányt a reformok végrehajtásában.

Devizahitelek - Kúria: tisztességtelen az árfolyamrés, szigorú feltételekhez kötött az egyoldalú szerződésmódosítás

Belföld - 2014-06-16

A devizahiteleknél alkalmazott árfolyamrés tisztességtelen, az árfolyamkockázat tisztességessége azonban csak akkor vizsgálható, ha a pénzintézet nem megfelelő tájékoztatása miatt az átlagos fogyasztó számára a szerződés erre vonatkozó része nem érthető. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége pedig nagyon szigorú feltételekhez kötött - mondta ki a Kúria hétfői jogegységi döntésében.

Külföldi sajtó Magyarországról: Cseh lapok Nagy Imre újratemetéséről, brit lap a reklámadóról

Külföld - 2014-06-16

- Nagy Imre újratemetésére emlékezett hétfőn két cseh napilap, a liberális Mladá Fronta Dnes és a konzervatív Lidové Noviny, a Financial Times című tekintélyes brit gazdasági napilap pedig a reklámadóról közölt egy olvasói levelet.

Nagy Imre újratemetése Magyarország számára 1989. június 16-án olyan korszakváltó esemény volt, mint Csehország (és Szlovákia) számára az 1989. november 17-i prágai diáktüntetés - vélte a Mladá Fronta Dnes szerzője az esemény 25. évfordulójával foglalkozó írásában.

Szuperbanán javíthat milliók egészségén Afrikában

Tudomány - 2014-06-16

- Szuperbanán, azaz genetikailag módosított, alfa- és béta karotinnal gazdagított gyümölcs javíthat az afrikai népesség egészségén azáltal, hogy emeli a szervezet A-vitamin szintjét - jelentették be hétfőn ausztrál kutatók.

  Hamarosan elkezdik az új növény klinikai tesztjeit az Egyesült Államokban - tudósított a The Daily Telegraph. A tudósok azt tervezik, a különleges banánt 2020-tól Ugandában termeszthetik.

Emléknap - Áder: a közös reményről szólt 1989. június 16.

Belföld - 2014-06-16

Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt 1989. június 16., ez a remény "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette - mondta Áder János köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben tartott megemlékezésen hétfőn.

A Dél-Alföldön és a Vajdaságban is egyre nagyobb probléma a vízhiány

Gazdaság - 2014-06-16

A mind sűrűbben jelentkező éghajlati szélsőségek miatt a Dél-Alföldön és a Vajdaságban is egyre nagyobb probléma a vízhiány és az aszály – közölte Fiala Károly, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) projektvezetője hétfőn Szegeden egy konferencián.

Adóellenőrzésre számíthatnak a magánorvosok Észak-Alföldön

Gazdaság - 2014-06-16
Kiemelt figyelmet fordít a jövőben a magánorvosok ellenőrzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Észak-alföldi Régió három térségében, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a regionális adó főigazgatóság sajtóreferense hétfőn .

Ukrán válság - A Gazprom csak az előre kifizetett gázt szállítja Ukrajnának, az uniós fogyasztóknak továbbra is szállít

Külföld - 2014-06-16

- A Gazprom a hatályos szerződés értelmében átállt az Ukrajna által igényelt földgáz előre fizetéses rendszerére, az ukrán Naftohaz így mostantól csak az előre kifizetett mennyiséget kapja meg - jelentette be az orosz állami energetikai cég hétfőn. Szergej Kuprijanov szóvivő ugyanakkor közölte, hogy az európai uniós fogyasztók által megrendelt orosz földgázt továbbra is szállítják.

A NORVÉG KORMÁNY SAJTÓKÖZLEMÉNYE: NORVÉGIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT TOVÁBBRA SEM SZÜLETETT MEGÁLLAPODÁS AZ EGT/NORVÉG ALAPOKBÓL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK FOLYÓSÍTÁSÁRÓL

Külföld - 2014-06-15

 A támogató országok – Norvégia, Izland és Liechtenstein – képviselői valamint a magyar Miniszterelnökség között 2014. június 12-én tartott magas szintű tárgyalások építőek voltak, de még további utat kell megtenni ahhoz, hogy a felek megoldást találjanak a problémákra.

Magas német kitüntetést kapott Németh Miklós volt kormányfő

Külföld - 2014-06-15

- A magas rangú német Point Alpha díjjal tüntették ki vasárnap Németh Miklós volt miniszterelnököt az európai és a német egység érdekében kifejtett munkájáért.A díjat a Hessen tartománybeli Rasdorf térségében fekvő, Point Alpha nevű korábbi amerikai katonai támaszponton kialakított emlékhelyen adták át a volt kormányfőnek. Az ünnepséget az MDR regionális közszolgálati televízió élőben közvetítette.

Bill Clinton az utóbbi negyedszázad legnépszerűbb amerikai elnöke

Külföld - 2014-06-15

- Messze Bill Clinton a legnépszerűbb az utóbbi negyedszázad amerikai elnökei közül - derült ki a The Wall Street Journal, az NBC News és az Annenberg Közpolitikai Központ (APPC) közvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből.

Szabó Tímea és Karácsony Gergely a PM új társelnökei

Belföld - 2014-06-15

– Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt választotta a párt társelnökeivé a Párbeszéd Magyarországért (PM) tisztújító taggyűlése vasárnap Budapesten – erről az esemény közben tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

  Szabó Tímea azt is bejelentette, a résztvevők elfogadtak egy olyan határozatot is, amelyik alapján önállóságukat megőrizve, de az Együtt-tel közösen akarnak indulni az önkormányzati választásokon.

Külföldi sajtó Magyarországról - A 3sat a reklámadóról és az Origo főszerkesztőváltásáról

Külföld - 2014-06-15

A német, osztrák és svájci országos közszolgálati műsorszolgáltató társaságok által közösen működtetett 3sat kulturális televízió a reklámadóról és az Origo hírportálnál történt főszerkesztőváltásról közölt beszámolót.

Beiktatták az új szlovák államfőt

Külföld - 2014-06-15

A szlovák törvényhozás ünnepi - a pozsonyi Vigadóban tartott - ülésén vasárnap beiktatták hivatalába Szlovákia új köztársasági elnökét, Andrej Kiskát.

  A márciusban államfővé választott Kiska az ország legfőbb közjogi méltóságai, a kormány és a többi díszvendég jelenlétében az alkotmánybíróság elnöke előtt a szlovák alkotmányra tette le esküjét. Az ünnepélyes eskütétel után és a himnusz elhangzását követően az új államfő elmondta első beszédét.

Ukrán válság - Focus: Putyin a Krímbe küldi nyaralni az állami cégek dolgozóit

Külföld - 2014-06-15

- Vlagyimir Putyin orosz elnök az állami cégek munkatársainak nyaraltatásával igyekszik elkerülni az idegenforgalmi ágazat összeomlását az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten - írta a Focus című német hírmagazin vasárnap megjelent számában.

Pénztárgépek - LMP: saját hibái miatt bünteti a vállalkozókat a kormány

Gazdaság - 2014-06-15

Saját hibái miatt bünteti a kis- és középvállalkozásokat az online kasszák ügyében a kormány - mondta Csárdi Antal, az LMP fogyasztóvédelmi és vállalkozásfejlesztési szakszóvivője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. A szóvivő elmondta: mintegy másfél éve zajlik az online pénztárgépek cseréje az országban, és április 30-a volt az az utolsó határidő, amikor a vállalkozások igénybe vehették az állam által ígért 50 ezer forintos támogatást.

Devizahitelek - Hétfőn várhatóan jogegységi döntést hoz a Kúria

Belföld - 2014-06-15

Hétfő reggel ül össze a Kúria jogegységi tanácsa, hogy döntést hozzon a devizahitelek tisztességtelenségével kapcsolatos egyes kérdésekről, így többek között az árfolyamrésről, az árfolyamkockázatról és az egyoldalú szerződésmódosításról. A nem nyilvános ülésen történtekről várhatóan kora délután tartanak sajtótájékoztatót a Kúrián.

Devizahitelek - Az Együtt-PM törvénymódosító javaslatot nyújt be az árfolyamrés ügyében

Ajánljuk - 2014-06-15

Az Együtt-PM Szövetség törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, amely előírná, hogy a devizahitel-szerződések esetében a kölcsönösszeget, a törlesztő részleteket és egyéb, a fogyasztó által fizetendő költségeket a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama alapján kell elszámolni.