Összeütköző galaxisokról az eddigi legrészletesebb felvételét készítette el egy nemzetközi kutatócsoport; a kozmikus kataklizmára akkor került sor, amikor a most 13,7 milliárd éves világegyetem fele ennyi idős volt. A kutatásokról az Astronomy and Astrophysics szaklapban jelent meg tanulmány.
Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Magnit egyelőre jegeli azt a tervet, hogy logisztikai központot nyit Magyarországon.
Az 1rre.ru orosz ingatlanpiaci elemzésekkel foglalkozó hírportál közlése szerint a Magnit döntésében elsősorban az játszott szerepet, hogy Oroszország augusztus 7-én teljes embargót vezetett be a marhahús, a sertéshús, a gyümölcs- és zöldségtermékekre, baromfi, hal, sajt, tej, tejtermék behozatalára egyebek között az Európai Unióból.
- Az OTP Bank szerződései mindig megfeleltek az akkori törvényi előírásoknak - jelentette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán az InfoRádiónak, hozzátette ugyanakkor, hogy nyilván nem feleltek meg annak a döntésnek, amit a Kúria utólag hozott.
Az M2 csatornán lesz látható élőben csütörtökön a magyar bajnok Debrecen visszavágója a svájci Young Boys ellen a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének utolsó körében.
Hamarosan megállapodhat a Royal Dutch Shell, a Total és az Eni olajvállalatok által alkotott konzorcium nigériai belföldi olajvállalatokkal, hogy eladnak a helyi olajcégeknek négy nigériai olajmezőt és egy szállítóvezetéket - értesült a Financial Times (FT) gazdasági napilap.
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya Magyarország Európai Unióból való kilépését, eltávolodását készíti elő, a párt ezért arra szólítja fel a kormányfőt: hagyjon fel ezzel, az ország ugyanis mélyen elkötelezett az európai értékek mellett.
Nyílt levélben foglaltak állást Skócia függetlenné válása ellen 120 nemzetközi nagyvállalat vezérigazgatói.
A The Scotsman című skóciai lap által szerdán közölt levelet olyan óriáscégek vezetői is aláírták, mint az HSBC - a mérlegfőösszeg alapján legnagyobb brit bankcsoport -, a BHP Billiton, a világ egyik legnagyobb nemzetközi bányavállalata, vagy a Weir Group nevű, 70 országban jelenlévő, skóciai központú ipari konglomerátum, amelynek vezérigazgatója a közös állásfoglalás kezdeményezője volt.
- Egyetlen centért - 2,4 forintért - cserélt gazdát egy repülőgép-hordozó az Egyesült Államokban, ám még ez az összeg sem az eladót gazdagította, hanem a vevőt: az amerikai haditengerészet fizette ki azért, hogy megszabaduljon a kiselejtezett vasmonstrumtól.
A leggazdagabbakat célozza meg az idén debütáló, exkluzív oktatást ígérő Wellington nemzetközi iskola Sanghajban, ahol a teljes, 12 évfolyamos képzés ára a százmillió forintot is eléri.
Gyurcsány Ferenc szerint a demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve, "együttműködés vagy politikai halál" - fogalmazott az egykori miniszterelnök, a DK elnöke a Népszabadságban szerdán közölt írásában.
Skócia nem vállalja át az Egyesült Királyság teljes államadósságának rájutó részét, ha függetlenné válása esetén nem használhatja tovább hivatalos megállapodás alapján a fontot - közölte kedd este a skót pénzügyminiszter.
- Újra a gimnazistáké és az általános iskolásoké lesz az egykori debreceni Református Főgimnázium, a diákok hétfőn már a megújult iskolaépületben kezdhetik meg a tanulást - jelentette be a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
- Minden posztjáról lemondott kedden Michael Spindelegger osztrák alkancellár és pénzügyminiszter, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, lépését azzal indokolva, hogy saját pártja sem támogatta őt az adóügyi reform körül kialakult koalíciós vitában.
A kormány keresi az európai uniós követelményeknek is megfelelő támogatási lehetőséget a dohánytermesztésben foglalkoztatott 20 ezer ember munkahelyének megőrzéséhez - ezt Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára mondta Ófehértón.
Magyarország elkötelezett a pluralizmus és a szabadság mellett - ezzel a címmel közölt olvasói levelet a The Washington Post című amerikai lap honlapja. Kovács Zoltán, a kormány szóvivője levelében az újságban augusztus 17-én közölt szerkesztőségi állásfoglalásra reagált, azt hangsúlyozva, hogy a magyar kormányfő tusnádfürdői beszédében nem utasította el az alapvető európai értékeket.
- A megváltozott világban a magyar külpolitika fókuszában a klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek fokozott képviselete áll - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára kedden, a külképviselet-vezetői értekezlet második napján tartott előadásában.
Az UNCITRAL szabályai szerint működő hágai állandó választottbíróság augusztus 16-i döntésében kimondta, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány (és az INA valamennyi más tulajdonosa) az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.