Archívum

Eredmények megjelenítése 44401-től 44420-ig 62730 találatból.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött Nagy-Britanniában

Az utóbbi három évtized legnagyobb közalkalmazotti sztrájkját élte át szerdán Nagy-Britannia. A munkabeszüntetés a legsúlyosabban a közoktatást és az egészségügyi ellátást érintette, a legforgalmasabb brit repülőtereken - amelyekre naponta több járat is közlekedik Budapestről - ugyanakkor nem voltak nagyobb fennakadások, bár késések előfordultak.

Bemutatták a francia mozikban Luc Besson filmjét a Nobel-díjas mianmari ellenzékiről

Kultúra - 2011-12-01

Luc Besson filmje Aung Szan Szú Kji (Aung San Suu Kyi) asszonyról, a mianmari ellenzék demokratikus harcának 1991-ben Nobel-díjjal kitüntetett vezetőjéről, akit hazájában politikai szerepvállalásáért az országot kormányzó katonai junta éveken át kényszerlakhelyre száműzött vagy börtönbe zárt.

 A The Lady a francia lapok szerint igazi történelmi freskó, amellyel a rendező több más - gyerekeknek és fiataloknak szánt - produkció után visszatért a nagyfilmek repertoárjához

Romney-ra és Gingrichre éleződött ki a küzdelem a republikánus elnökaspiránsok között

Külföld - 2011-12-01

Herman Cain jelöltségének megrendülése nyomán egyre valószínűbb, hogy Newt Gingrich és Mitt Romney között dől majd el, hogy ki lesz az amerikai republikánus párt hivatalos elnökjelöltje - derült ki a szerdán nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásokból.

 Newt Gingrich  és Mitt Romney egyaránt jól járna, ha a házasságtörés- és szexuális zaklatási vádak miatt összeomlana Herman Cain kampánya.

Bundabotrány - Aczél Zoltánt előállították

Kékhírek - 2011-12-01

Bilincsben vitték el szerdán Aczél Zoltánt, a Haladás Sopron Bank vezetőedzőjét csapata Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzését követően az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint.

A visszamenőleges hatályú magyar törvényekről és a hitelminősítőkről is szóltak magyar képviselők az EP-plenárison

EU - 2011-12-01

A visszamenőleges hatályú magyar törvények ellen emelt szót az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Tabajdi Csaba (MSZP) az úgynevezett egyperces felszólalások között, Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz) pedig ugyanott "a hitelminősítők káros tevékenységére és egyes biztosok felelőtlen kijelentéseire" hívta fel a figyelmet.

Mesterházy: A kormány lemondott Kelet-Magyarországról

Vélemény - 2011-11-30

A Fidesz-kormány és a miniszterelnök lemondott Kelet-Magyarországról, mivel számukra egyetlenegy olyan program sem élvez prioritást, ami bármilyen segítséget nyújtana a térségben élők számára - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szerdán Nyírbátorban.

A kormány kifizeti a vasutasoknak a MÁV-Cargo privatizációs bevételét

Gazdaság - 2011-11-30

A kormány kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt - erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke szerdán, Budapesten a MÁV-Gépészet kocsijavító műhelyében.

Tarlós István: megegyeztünk Kósa Lajossal Budapest szerepéről

...kontra - 2011-11-30

Tarlós István főpolgármester szerdán bejelentette, hogy megegyezett Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével az önkormányzati törvény Budapestre vonatkozó részeiről.

 Tarlós István sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Budapest a jövőben is egységes marad. Közlése szerint a megegyezés értelmében a főváros települési önkormányzatnak számít majd, amely települési és területi feladatokat is ellát.

Kósa Lajos kötelezővé tenné a felsőfokú végzettségű önkormányzati köztisztviselők illetménykiegészítését

Pro... - 2011-11-30

A fideszes Kósa Lajos szerint az önkormányzatoknál közszolgálati jogviszonyban álló, felsőfokú végzettségű köztisztviselők esetében is kötelezővé kell tenni az illetménykiegészítést.

 A kormánypárt alelnöke, debreceni polgármester a közszolgálati tisztviselőkről szóló kormányjavaslathoz nyújtott be erre vonatkozó módosító indítványt, amelyet úgy indokolt: az eredeti előterjesztés hátrányosan különbözteti meg az önkormányzati igazgatásban dolgozókat azzal, hogy kizárja őket az alanyi jogon járó illetménykiegészítés lehetőségéből.

Lengyelország: 4,2 százalékos gazdasági növekedés a harmadik negyedévben

Lengyelországban 4,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 2011. harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán a lengyel statisztikai hivatal (GUS).

 A növekedés meghaladta az elemzők által várt 4 százalékos bővülési ütemet.

    A GUS felülvizsgált adatai szerint a második negyedévben 4,6 százalékkal nőtt a lengyel gazdaság (korábban 4,3 százalékos növekedésre számított).

Mintegy 132 milliárd forint jut jövőre közfoglalkoztatásra

Gazdaság - 2011-11-30

Az idei 64 milliárd forinttal szemben jövőre mintegy 132 milliárd forintot különít el a költségvetés az országban legalább 200 ezer embernek munkát adó közfoglalkoztatási programokra - közölte a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős államtitkára szerdán, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

A The Economist a kamatemelésről, a Neue Zürcher Zeitung az elégedetlenségről

Külföld - 2011-11-30

Az euróövezeti válság potenciális közép-kelet-európai hatásairól írt szerdai gazdasági jegyzetében kitér a magyar jegybank által bejelentett kamatemelésre a londoni The Economist. A folyóirat szerint az európai bankok igyekeznek javítani saját mérleghelyzetükön és tőkemegfelelési rátáikon, és eközben csökkentik a felzárkózó piacoknak nyújtott hitelezést.

Hat magyar kutató nyert támogatást az Európai Tudományos Tanács pályázatán

Tudomány - 2011-11-30

"Szenzációs sikert" értek el magyar tudósok, hatan nyertek támogatást az Európai Tudományos Tanács (ERC) legújabb, tapasztalt kutatóknak kiírt pályázatán - tájékoztatta az MTI-t Kroó Norbert akadémikus, az ERC magyar tagja.

  Ismertetése szerint Európának új ötleteken alapuló technológiákra van szüksége, ugyanis kimerülőben vannak a modern gazdaság által alkalmazott technológiák lehetőségei.

Csökkenhetnek az uniós források

Fontos - 2011-11-30

Az uniós fejlesztési források mintegy 20 százalékát veszítené el Magyarország a jelenlegi brüsszeli tervek szerint a 2014–20-as közösségi költségvetési időszakban a mostani hétéves időszakhoz képest – közölte Martonyi János külügyminiszter egy  konferencián, amely a következő költségvetési periódusról szóló hazai társadalmi egyeztetés nyitóeseménye volt

Újabb államosítás: az állami Könyvtárellátó gondoskodik a tankönyvekről

Oktatás - 2011-11-30

A salátatörvény elfogadásával a Ház rendelkezett arról, hogy a tankönyvellátás - azaz a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése, az iskoláknak történő eljuttatásuk megszervezése, valamint a vételárak beszedése - állami közérdekű feladat lesz, amelyet egy kiemelten közhasznú nonprofit kft., a Könyvtárellátó végez. Ez a rendelkezés 2012. október 1-jén lép hatályba.

Debreceni villamos: Próbajárat pénteken ?

Olvastuk - 2011-11-30

A 2011. november 29-én megtartott „A Debrecen városi villamoshálózat fejlesztése (2-es villamosvonal)” projekt, az 1-es és a 2-es villamosvonal közös szakaszának építésével kapcsolatos műszaki átadás-átvételi eljárás eredménytelenül zárult. A  megrendelő a műszaki átadás-átvételi eljárás során több hibát tárt fel, ezért a kivitelezőtől nem vette át az említett szakaszon elvégzett munkát.

Debrecen-Nagyvárad Festmény és Grafikai Árverés – harmadszor

Programajánló - 2011-11-30
A napokban harmadik ízben látható a Debrecen-Nagyvárad Grafika- és Festményárverés kiállítása a Galamb utcai HBZ Galériában. A 229 darabból álló művészeti anyag aukciója ugyanitt december 3-án, szombaton 15 órától zajlik. Sok remekmű van a tárlaton: Holló Lászlótól, Aknay Jánostól, Barcsay Jenőtől, Bernáth Auréltól, Boldizsár Istvántól, Borsos Miklóstól, Csók Istvántól, Rudnay Gyulától, Szalay Lajostól, Würtz Ádámtól és másoktól.

Szexuális ismeretterjesztés az AIDS Világnapján

Ajánljuk - 2011-11-30

Jótékonysági estet rendez, ingyenesen óvszert ad, felvilágosító előadásokat tart, valamint szexuális ismeretterjesztő kiadványokat szerkeszt az AIDS világnapjához kapcsolódóan a Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) Debrecenben.

Hogyan töltsük a Széchenyi Pihenő Kártyát?

Gazdaság - 2011-11-30

A munkáltatók elsöprő többsége szerint  csak úgy érdemes felölteni a Széchenyi Pihenő Kártyát, ha a munkavállalók szabadon rendelkezhetnek a felhasználásról.

A munkáltatók egy része arról nyilatkozott, hogy olyan juttatást, aminek kétséges sikere a munkavállalói közt nem is fog használni a juttatási rendszerében. Így – kötött arányú feltöltési mód esetén - egyáltalán nem működik majd náluk ez a juttatásfajta.

SAXO Bank: Döntő hetek előtt Európa

Pénzügyek - 2011-11-30

A következő egynéhány hét döntőnek bizonyulhat számos, az egész világ szempontjából is jelentős gazdasági térség számára is. Az euróövezetben továbbra is dúl a bizonytalanság, és mivel a homlokegyenest ellenkező irányokat mutató, egyre súlyosabb lehetséges kimenetek láttán a befektetők kihátrálnak eszközeikből, különösen állampapírjaikból, egyre jobban pöffeszkednek a hozamok – írja a Saxo Bank.