A lakosság 42 százaléka különálló boltokban vásárol, a vásárlók negyede a városszéli bevásárlóközpontokat választja, hatoduk pedig a belvárosi plázákba jár vásárolni - derül ki a GfK Hungária bevásárlóközpontokról szóló felmérésének eredményéből.Az országos reprezentatív felmérése során az általános vásárlási szokásokat vizsgálta a GfK.
A közelmúltban csoportosan távozott negyven nővér a pécsi klinikáról Németországba, ahol a nettó kezdő fizetés jóval félmillió forint felett van. A kormány most mégis azt vette a fejébe, hogy még jobban megsarcolja azokat, akik eddig még nem mentek el. Az új munka törvénykönyvének tervezete szerint negyedére csökkentenék az éjszakai, és megszüntetnék a délutáni műszakpótlékot.
Újabb helyen sérült meg a Shell egyik fúrótornyának vezetéke az Északi-tengeren, így már két helyen ömlik olaj a tengerbe Skócia mellett.
A Gannet Alpha fúrótorony 180 kilométerre található a skóciai Aberdeen városától. A szivárgást már a múlt héten fedezték fel, és azóta a Shell tájékoztatása szerint 216 tonna, 1.300 hordó olaj ömlött a tengerbe.
Az idén először a hortobágyi hídi vásárt kísérő kulturális programok is a régi hagyományos vásári hangulatot idézik augusztus 19-e és 21-e között: az érdeklődők láthatják majd a János vitéz és a Helység kalapácsa című vásári komédiákat, közben muzsikások és népi együttesek szórakoztatják a vendégsereget, a vásárt pedig tűznyelők, zsonglőrök és alkalmi beretválók járják.
A vártnál jóval gyengébb második negyedéves GDP adat után az MTI által megkérdezett gazdaságkutatók 1,7-2,2 százalékra csökkentették idei GDP-előrejelzésüket, és jövőre lassulást, 1,5-2 százalékos növekedést várnak.
Magyarország elutasítja a cianidos aranykitermelést Verespatakon - az erről szóló kormánydöntésről Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár levélben tájékoztatta Borbély László román környezetvédelmi minisztert. Magyarország számára elfogadhatatlan a cianidos technológia, a zagytározó potenciális veszélye, és azok a modellek is, amelyekkel azt próbálták elemezni, milyen szennyezés érheti el Magyarországot.
Jogellenes adatkezelés miatt Jóri András adatvédelmi biztos határozatban rendelte el a Szociális konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését - közölte az ombudsman sajtótitkársága kedden.
Jóri András megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, valamint az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást is.
Nagy csalódást okozott a második negyedéves GDP adat a makroelemzőknek, akik elérhetetlennek tartják a kormány által várt 3 százalék körüli éves növekedési ütemet, saját prognózisaikat is érdemben csökkentik, a jövő évi kilátások romlása miatt pedig nem zárnak ki további intézkedéseket a hiánycél teljesítéséhez.
- Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) stagnált az idei a második negyedévben a megelőző negyedévhez és 1,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes számok alapján. Ez jelentős lassulás az első negyedévi 2,5 százalékos éves, és 0,3 százalékos negyedéves összevetésű növekedéshez viszonyítva.
Évi 150-170 milliárdos árbevételéből rendre mindössze 5-6 milliárd forint adózott nyereséget produkált az állami tulajdonú hazárdjáték-monopólium, a Szerencsejáték Zrt. az elmúlt években. Most kezdődő cikksorozatunkban annak járunk utána, miért folyik be olyan kevés osztalék a kvázi-monopolhelyzetben lévő állami óriáscégektől a központi költségvetésbe, mire költik ezek a köztulajdonban lévő vállalatok a bevételeiket. A Szerencsejáték Zrt. esetében elsőként a sorsolási műsorok elkészítésének költségét vizsgáltuk.
A karnevál 2011-ben is folytatódik a Cívisvárosban, melynek különlegességét a városhoz kapcsolódó jeles évfordulók teszik színessé. 13 virágkocsi vonul végig a Petőfi tértől a Stadionig.
Külföldi csoportok a világ minden tájáról érkeznek, így köszönthetünk többek között indiai, venezuelai, kínai, grúz, török csoportokat
Idén ünnepli 50. születésnapját a WWF, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezete. Az alapítvány magyarországi csapata pedig immáron 20 éve küzd a hazai természetvédelemért. Ehhez a két jeles dátumhoz kapcsolódóan a WWF és a szintén 20 esztendős Szerencsejáték Zrt. kiállítás sorozatot indított. Debrecenben augusztus 16. és szeptember 4. között a Baltazár Dezső téren tekintheti meg minden érdeklődő a csodálatos fotókat.
A hét végére megérkeznek Debrecenbe a régi időket idéző velocipédek, veterán és egyedi kerékpárok, akik mögé felsorakoznak majd a virágkarneváli kocsikat felvezető kerékpáros szervezetek, munkahelyi, alapítványi csapatok, sportegyesületek és virágdíszbe öltöztetett bicikliken a helyi lakosok.
Terjedelmes elemzést közölt a magyar belpolitikáról hétfőn megjelent, friss számában a Der Spiegel, míg a The Wall Street Journal a lakáshitelesek megsegítését célzó, három évre szóló kormányzati tervvel foglalkozott.
Boris Johnson londoni polgármester szerint az elmúlt hét zavargásainak tanulsága egyértelmű: kemény rendőri fellépésre van szükség, emellett reményt és útmutatást kell nyújtani a fiataloknak. A The Daily Telegraph című brit napilap hétfői számában megjelentetett írásában Boris Johnson kijelenti: természetesen London képes megküzdeni a történtek következményeivel, újjáépítik a várost, segítséget nyújtanak a károsultaknak és gazdasági akciótervet dolgoznak ki a leginkább érintett városrészeknek.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerint a szocialisták elkéstek a devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslataikkal, és személyes felelősségük van a kialakult helyzetért.
Kilenc pontban foglalta össze az MSZP devizahitelesek megsegítésére vonatkozó javaslatait hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre, a szocialisták gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője.
Az ellenzéki párt kezdeményezi, hogy szeptember 30-ig állítsák fel az állami eszközkezelőt, amelynek segítségével megvennék a nem menthető adósok lakásait.
Jelentős károkat okoznak a Nagy Korallzátonyon a mezőgazdaságban használt növényvédő szerek az ausztrál kormány vízminőségi jelentése szerint. Az összeállítás alapján a kertészetek csaknem egy negyede és az állattartó gazdaságok tizenkét százaléka elfogadhatatlan módszereket alkalmaz.