Archívum

Eredmények megjelenítése 46781-től 46800-ig 65975 találatból.

Késnek a vonatok a Budapest-Záhony vonalon

Helyi - 2012-02-09

Az utasoknak 60-120 perces késéssel kell számolniuk a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, a debreceni vasútállomás mellett a buszpályaudvart is ki kellett üríteni - tájékoztatta a Mávinform és a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

 

    A vonatok a debreceni vasútállomás lezárása miatt késnek.

index.hu: mindenki felelős a devizahitelezés elterjedéséért

Pénzügyek - 2012-02-09

A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság is felelős a devizahitelezés elterjedéséért – idézi az index.hu csütörtökön a deviza-eladósodás okait vizsgáló parlamenti albizottság jelentését.

 A lap birtokába került bizalmas dokumentum szerint a hitelfelvevők maguktól nem fogták fel a kockázatokat, a bankok pedig ellenérdekeltek voltak a korrekt tájékoztatásban, a pénzügyi  felügyelet pedig képtelen volt a fogyasztóvédelmi feladatai ellátásra.

DK: hadseregrombolás folyik a kormányváltás óta

Vélemény - 2012-02-09

A Demokratikus Koalícióhoz (DK) tartozó Vadai Ágnes szerint hadseregrombolás jellemzi a Honvédelmi Minisztérium (HM) eddigi teljesítményét.A független parlamenti képviselő, aki 2007 és 2010 között a tárca államtitkára volt a szocialista kormányokban, csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: a szervezeti átalakítások következményeként megszűnt az önálló tisztképzés. a

Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít

Gazdaság - 2012-02-09

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. a 2011 októberében kezdődött idei üzleti évében forintban számolva lényegében változatlan árbevételre számít - mondta el Poroszlai Csaba, az Egis gazdasági igazgatója a csütörtökön Budapesten tartott tájékoztatón.

 

    Az előrejelzés az előző évi árfolyamon számolva 0-2 százalék emelkedést valószínűsít, szemben a novemberi előrejelzésben szereplő 2-4 százalékos éves növekedéssel.

Megnyílnak a túlzsúfolt olasz börtönök kapui

Bizalmat szavazott az olasz parlament a válságos börtönhelyzet kezelését szolgáló törvénynek, amelynek értelmében a nem súlyos bűncselekményekért elítéltek a büntetésük utolsó másfél évét házi őrizetben tölthetik le.

 

    A Monti-kormány "börtönürítőnek" keresztelt törvényjavaslatáról a végleges szavazás kedden lesz.

Román oktatásügy - Felhívás az RMDSZ-hez a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozata ügyében

Külföld - 2012-02-09

Felhívással fordult a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetőségéhez Ádám Valerián, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület titkára, aki a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar tagozatának létrehozását sürgeti, és nyomatékul tüntetést helyezett kilátásba.

PSZ: az alaptörvénnyel is ellentétes a köznevelési törvény

Oktatás - 2012-02-09

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alkotmányjogi panasszal élt az Alkotmánybíróságnál, azt kérik, a testület állapítsa meg, hogy a köznevelési törvény ellentétes az alaptörvényben foglaltakkal, és semmisítse meg a jogszabályt.A hatályos jogszabályoknak megfelelően a PSZ már decemberben is az Alkotmánybírósághoz fordult, a köznevelési törvény alkotmányellenességének megállapításáért.

Javult az ifo 2012 első negyedévi euróövezeti gazdasági hangulatindexe

...kontra - 2012-02-09

A német ifo gazdaságkutató intézet euróövezeti gazdasági hangulatindexe két egymást követő negyedévi visszaesést követően az idei első negyedévre vonatkozóan kissé javult - közölte csütörtökön az ifo intézet az MTI-vel.

 A gazdasági hangulat összesített indexe az idei első negyedévre 84,8 pontra emelkedett a tavaly negyedik negyedévi 83,7 pontról, de elmarad a harmadik negyedévi 110,6 ponttól. Az index a 2011 második negyedévében elért 118,9 pontig folyamatosan emelkedett.

Az NNI megszüntette a Brad Pitt filmjének forgatására behozott fegyverek miatt indított nyomozást

Ajánljuk - 2012-02-09

Nem állapítható meg büntetőjogi felelősség a Brad Pitt amerikai színész főszereplésével Budapesten forgatott filmhez Magyarországra szállított fegyverekkel kapcsolatban - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön az MTI-vel, ezért az NNI megszüntette az eljárást, és a fegyvereket átadják a tulajdonosnak.

TASZ: Európa legszigorúbb drog- és büntetőjogi szabályozása jöhet

Belföld - 2012-02-09

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet álláspontja szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a büntető törvénykönyv módosításáról szóló előterjesztése Európa legszigorúbb drogjogi és büntetőjogi szabályozását vezetné be - olvasható a szervezet csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Januárban nőtt az infláció Kínában

Pro... - 2012-02-09

Januárban 4,5 százalékra gyorsult az infláció Kínában; az elmúlt három hónapban ez volt a legmagasabb érték - közölte az országos statisztikai hivatal csütörtökön. Novemberben 4,2, decemberben 4,1 százalék volt az éves fogyasztói áremelkedés. A januári növekedés az előző hónaphoz képest 1,5 százalékos volt. A nem várt emelkedés a szakemberek szerint nem fogja befolyásolni az infláció idei évre várt folyamatos lassulását - áll a Hszinhua hírügynökség beszámolójában.  

KASZ: a Metro elzárkózik az elvárt béremelés teljesítésétől

Belföld - 2012-02-09

Megállapodás nélkül zárult a bértárgyalás a Metro Kereskedelmi Kft. és a szakszervezet között, a cég  egyértelműen elzárkózik az elvárt béremelésről szóló kormányrendeletben foglaltak teljesítésétől - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) csütörtökön.A munkavállalói érdekképviselet közlése szerint megkezdik a tájékozódást a dolgozók körében: felmérik egy esetleges sztrájk támogatottságát, továbbá tájékoztatják a munkavállalók kilátástalan helyzetéről a cég vezérigazgatóját és a németországi anyavállalatot.

Gigantikus bálnacápát fogtak pakisztáni halászok

Külföld - 2012-02-09

Pakisztáni halászok kifogták életük halát: gigantikus méretű cetcápa akadt hálójukba. A lenyűgöző méretű hal majd 11 méter hosszú, és több mint 6800 kilogrammot nyom. A kikötőben két daruval tudták csak partra emelni - írta a The Daily Telegraph brit napilap.

    A halászok elismerték, hogy véletlenül akadtak a bálnacápára, egy mellettük elhaladó halászhajó vonóhálójába akadt bele. Amikor észrevették, már félig öntudatlan volt, és három órával később elpusztult.

A reggelire evett csokitorta segíthet a fogyásban

Egészségügy - 2012-02-09

- Ha egy teljes reggeli részeként csokitortával kezdjük a napot, az segíthet a fogyásban - idézte izraeli kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk).

    A reggel a nap legjobb időszaka arra, hogy édességet is fogyasszunk, mert a szervezet anyagcseréje ilyenkor a legaktívabb, és a nap hátralévő részében bőven van időnk ledolgozni a magunkhoz vett kalóriákat.

Ismertette javasolt kormányának összetételét a román miniszterelnök-jelölt

Külföld - 2012-02-08

- Mihai Razvan Ungureanu kijelölt román miniszterelnök szerdán ismertette javasolt kormányának összetételét, amelyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi miniszterei is szerepelnek.

 

    Az Ungureanu által nyilvánosságra hozott miniszteri listán az RMDSZ-es miniszterek, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettes is szerepel. Így a környezetvédelmi minisztérium élén maradna Borbély László, a kulturális tárcánál Kelemen Hunor, az egészségügyi minisztériumnál pedig Ritli László. 

Az MKIK elindította az on-line regisztrációs rendszer

Gazdaság - 2012-02-08

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedden elindította az on-line regisztrációs rendszert, ezzel bővítették a nyilvántartási kötelezettség teljesítésének lehetőségét - mondta Dunai Péter főtitkár szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten. Emlékeztetett arra, hogy a kamarai törvény tavalyi módosítása alapján 2012. január elsejétől 2012. március 1-jéig kell regisztrálniuk, 2012. március 31-éig befizetniük az évi 5.000 forint kamarai hozzájárulási díjat a jogszabály hatálya alá tartozó gazdasági társaságoknak, egyéni vállalkozásoknak.

Brookings: tíz éven belül globális tartalékvalutává válik a kínai jüan

Pénzügyek - 2012-02-08

A következő évtized során globális tartalékvalutává válik a kínai jüan, amely a dollár vezető nemzetközi szerepét nem veszi ugyan át, ám erőteljesen meggyengíti azt - vélik az washingtoni székhelyű Brookings Intézet kutatói legújabb jelentésükben.

Martonyi János a Financial Times Deutschlandban: "a legrosszabbon már túl vagyunk"

Külföld - 2012-02-08

 Martonyi János külügyminisztert megszólaltató írást közölt szerdán a Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap.

 

    Nils Kreimeier, a lap berlini tudósítója a Magyarország le akarja zárni a vitát Brüsszellel című írásának bevezetőjében azt emelte ki, hogy a kormány gyors megegyezésre törekszik az Európai Bizottsággal (EB).

A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el

Gazdaság - 2012-02-08

- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig. A társaság sajtóközleménye szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg.

    A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4.400-an dolgoznak.

Hideg idő - Újabb iskolákban szünetel a tanítás Hajdú-Biharban

Helyi - 2012-02-08

Újabb intézményekben kellett rendkívüli tanítási szünetet elrendelni Hajdú-Bihar megyében; már 21 településen vannak zárva az iskolák és az óvodák - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese szerdán.

 

   Lázár Miklós alezredes elmondta: Hencidán és Magyarhomorogon csak a hét első két napján nem kellett iskolába menniük a diákoknak és tanáraiknak, szerdától azonban a két általános iskolában újra van tanítás.