Archívum

Eredmények megjelenítése 63681-től 63700-ig 65747 találatból.

Prodi az EU-alkotmányozás újjáélesztését sürgette Berlinben

EU - 2006-11-08

Kedden Romano Prodi a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) úgynevezett Európa-konferenciájának vendégeként  támogatta az európai alkotmány megmentését célzó törekvést, amit a német kormány a jövő év első felében esedékes uniós elnökségének középpontjába állított.

Államháztartás, X.: -52,4 milliárd, I-X.: -1.509,6 milliárd forint

Pénzügyek - 2006-11-08

Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya októberben 52,4 milliárd forint volt - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az előzetes számok alapján kedden. Így az első tízhavi pénzforgalmi deficit 1.509,6 milliárd forintot tett ki, az éves előirányzat 86 százalékát.

Innovatív gyógyszergyártók: a törvénytervezet hátrányos az iparnak

Egészségügy - 2006-11-08

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerint a gyógyszergazdaságossági törvénytervezet a gyógyszeriparra olyan mértékű terheket ró, amely lehetetlenné teszi annak hatékony működését, a jelenlegi szintű gyógyszerellátás fenntartását és az eddigi magas színvonalú szolgáltatásokat.

A magyarországi Európai Fogyasztói Központ első fél éve

Fogyasztóvédelem - 2006-11-08

Az Európai Fogyasztói Központ (EFK) magyarországi irodájához fél éves működése során 41 határon átnyúló fogyasztóvédelmi panaszt nyújtottak be, egyharmada magyar fogyasztóktól, míg kétharmada a külföldi fogyasztói központoktól érkezett - közölte Morvay György, az EFK magyarországi irodájának vezetője sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Több mint száz palesztin gyermek halt meg az izraeli-palesztin összecsapásokban

Több mint száz palesztin gyermek vesztette életét az év eleje óta az izraeli hadsereg támadásaiban - jelentette be kedden az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF. Ez több mint kétszer annyi, mint a tavalyi egész évi adat.

EU-bizottság: továbbra is magasak a mobilszolgáltatók barangolási díjai

Fontos - 2006-11-08

A mobiltelefon-szolgáltatók barangolási díjai (roaming) továbbra is nagyon magasak Európában - derül ki az Európai Bizottság közleményéből, amely az Eurobarométer nevű uniós közvélemény-kutatás adatain, valamint a nemzetközi barangolás díjszabásának közelmúltbeli alakulásán alapul.

Tájékoztatást kér a mentelmi bizottság Révész Máriusz ügyéről

Ajánljuk - 2006-11-08

Levélben fordult az Országgyűlés Mentelmi, Összeférhetetlenségi és Mandátumvizsgáló Bizottsága a legfőbb ügyészhez és az országos rendőrfőkapitányhoz, hogy tájékoztatást kérjen Révész Máriusz fideszes képviselő ügyében - mondta el az MTI-nek a bizottság elnöke.

Magas részvételi arány várható az amerikai választásokon

Külföld - 2006-11-08

Magas részvételi arány várható a keddi amerikai kongresszusi választásokon - közölte helyi idő szerint kedden délután a CNN hírtelevízió. A részvételi arány meghaladhatja az előző évek félidős választásain mért átlagos 40 százalékos mutatót, de nem valószínű, hogy eléri az 1970-ben rögzített rekordot, a 47 százalékot.

Amerika bizalmi válságáról ír a The Washington Post

Vélemény - 2006-11-08

Amerika bizalmi válságáról írt a The Washington Post kedden annak kapcsán, hogy nagyon alacsony a közvéleménynek a kongresszusba és a végrehajtó hatalomba vetett bizalma. Az újság által közölt felmérés során arról kérdezték az amerikaiakat, hogy mennyire bíznak a társadalom különböző területeinek vezetésében.

Miért járnak a felnőttek suliba? - Felmérés a felnőttképzési piac hallgatói szokásairól

Oktatás - 2006-11-08

Átfogó felmérést és elemzést végzett az OKLEVEL.HU Országos Jelentkezési Központ a felnőttképzési piac hallgatói szokásainak alaposabb megismerése céljából. A felmérésben 250 hallgató válaszai kerültek elemzésre. Az eredmények közzétételével a felnőttképző intézmények és cégek munkáját igyekszik megkönnyíteni a központ

Nyílt levél  Lendvai Ildikóhoz

A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője

 

Tisztelt Frakcióvezető Asszony!

 

Miközben az MSZP a politikai párbeszéd újrakezdését szorgalmazza, miközben Ön azt javasolja, hogy Fussunk neki újra az értelmes parlamenti vitának, higgyék el, megéri — aközben az Ön képviselőtársa napirend előtti felszólalásban sérti meg a véle egyenlő jogokkal bíró, ám ellenzéki képviselőtársát.

Nem szabad eleve lehetetlenné tenni a patikán kívüli gyógyszerforgalmazást

Egészségügy - 2006-11-08

 Az Egészségügyi Minisztérium egyetért az Országos Kereskedelmi Szövetség november 4-én megjelent nyílt levelében foglaltakkal.

Kállai Ferenc kapta az idei Maecenas-díjat

Kultúra - 2006-11-08

Kállai Ferenc kapta az idei Maecenas-díjat; a nemzet színésze "mély humánumáért, az örök emberi értékek tiszteletéért, nemzedékeket helytállásra nevelő hiteles művészeti teljesítményéért" vehette át a bronzplakettet és a díszes oklevelet Budapesten.

Három XDR-es tuberkulózisos beteget tartanak nyilván Magyarországon

Egészségügy - 2006-11-07

Magyarországon három olyan tuberkulózisban (tbc) szenvedő beteget tartanak nyilván, akikben a baktériumok ellenállnak a gyógyszeres kezelésnek - mondta el Kovács Gábor főorvos sajtótájékoztatón.

A Taxidermia a héten kerül a mozikba

Kultúra - 2006-11-07

A Taxidermia csütörtöktől látható a mozikban; a 37. Magyar Filmszemle fődíjas alkotásának díszbemutatóját kedden tartják Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - tájékoztatták az alkotók az MTI-t.

Edzőváltás nélkül állna talpra a Loki

Sport - 2006-11-07

Szima Gábor, a Borsodi Ligában bukdácsoló DVSC tulajdonosa nem gondolkodik a cseh Miroslav Beranek leváltásában.

Döntött az ügyészség az Orbán elleni feljelentésről

Belföld - 2006-11-07

Elbírálta az ügyészség a Fiatal Baloldal (FIB) Orbán Viktor ellen benyújtott feljelentését, a részletek azonban még nem ismertek.

Péterfalvi változtatott döntésén - kiadhatóak a sérültek adatai

Belföld - 2006-11-07

Kiadhatják az október 23-i utcai zavargásokban megsérült betegek adatait a kórházak. Így döntött Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman, miután megvizsgálta a rendőrség legújabb kérvényét.

Elvérzik a Gyurcsány-csomag az Alkotmánybíróságon?

Gazdaság - 2006-11-07

A Népszava meg nem erősített információja szerint az Alkotmánybíróság megsemmisítette a házipénztáradóról szóló, a Gyurcsány-csomagban szereplő törvényt. A taláros testület többségi határozatát november 13-án hozzák nyilvánosságra.

Betiltották a Picasso-aukciót

Külföld - 2006-11-07

Mégsem árverezik el Picasso egyik világhírű festményét a Christie’s New York-i aukciósházában a helyi bíróság november 6-i döntése miatt. A közlemény szerint a korábbi tulajdonost erővel kényszerítették az Angel Fernandez de Soto portréja című festmény eladására. Az aukciósház ettől függetlenül megtartja a „világ legfontosabb árverését”, amelyen négy Klimt-kép kerül kalapács alá.