A felelős hazafiság felelős külpolitikát is kíván. Ebben a szellemben kezdődött meg a magyar külpolitikai stratégia kidolgozása, ami új perspektívát adhat a magyar külpolitikának. A Magyar Szocialista Párt minden támogatást megad a kormánynak ahhoz, hogy megújítsa a nemzeti érdekérvényesítés kereteit és eszközeit.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) legutóbbi ülésén elfogadta a 2006-os év költségvetéséről szóló beszámolót, valamint a 2007. év költségvetési tervét is. A Plénum az MRK Alapszabályának módosítása mellett létrehozta a Könyvtári Főigazgatók Bizottságát, elfogadta a felsőoktatás minőségirányítási rendszerének kialakítására vonatkozó javaslatát.
A 120 éve született Holló László festőművészre emlékeztek kedden Debrecenben. Az egész napos rendezvénysorozat keretében a Kossuth-díjas művész ritkán látható festményeiből nyílt tárlat a Belvárosi Galériában. A művész 42 képét felvonultató tárlat megnyitóján P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész megjegyezte: bár a város példamutató módon ápolja a festő emlékét, a művészettörténet-írás még adós Holló László művészetének elemzésével.
Két hónapon belül megkezdődhet a bioetanol üzem építése Kabán, a volt cukorgyár területén
A térség vállalkozói, mezőgazdasági szereplői és a termelők összefogásaként létrejött az Első Magyar Bioetanol (EMV) Zrt., s a gyár területén már áprilisban elhelyezik a mintegy 20 milliárd forintos beruházás alapkövét
Citera, mesemondás, népdaléneklés, népviselet… Ezek Rácz Alíznak, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola harmadéves hallgatójának ismertetőjegyei. Nemcsak játszik a hangszereken, néha el is készíti azokat. Azonkívül már majdnem egy éve népdaléneklést tanul, rengeteg felkérést kap az ország minden pontjáról. 2006 áprilisában a főiskolai, házi mesemondó versenyt nyerte meg, sőt, a szakdolgozatát is a mesékből írja…
A kormány méltó és mértéktartó ünneplésre készül az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. Színes lesz azonban a családi programok palettája, s arra is ügyeltek a szervezők, hogy minden korosztálynak kínáljanak programot.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Debreceni Kardiológiai Napok továbbképző konferenciát a debreceni Kölcsey Konferencia Központban. Idén március 7-10-ig tart a rendezvény, mely mára a legrangosabb hazai posztgraduális kardiológiai fórummá vált több mint 1500 regisztrált résztvevővel.
Visszafogottan és precízen fogalmazott Gyurcsány Ferenc, amikor azt állította, hogy a Fidesz érdekközösségben áll a hazai szélsőjobboldali, antiszemita erőkkel. A Fidesz frakcióvezetőjének tegnapi műbalhéja - hogy a miniszterelnök nevezze meg, kiket tart antiszemitának a Fidesz frakciójából - arcátlan, amorális, képmutató akció volt.
Navracsics Tibor, a Fidesz-frakcióvezetője napirend előtt a miniszterelnök a The Timesnak adott interjújára reagált, amelyben Gyurcsány Ferenc "párhuzamot vont a Fidesz és az antiszemitizmus között".
Az SZDSZ elnöki posztjáért induló Kóka János 217 párttag, míg Fodor Gábor, a párt másik elnökjelöltje 117 párttag ajánlását szerezte meg keddig - olvasható a liberális párt honlapján. Kóka Jánost eddig 64 szervezet, míg riválisát 42 szervezet jelölte - áll az SZDSZ portálján. A két jelöltet két-két választmány támogatta.
Bűnösnek mondta ki az esküdtszék kedden Lewis "Scooter" Libby volt fehér házi tanácsadót hamis tanúzásban és az igazságszolgáltatás működésének akadályozásában és abban, hogy hazudott a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI).
Tetten érték és elfogták a különösen jelentős kárt okozó csalási kísérlet elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit Budapesten - közölte a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Magyar Demokrata Fórum gyors és határozott intézkedést vár a kormánytól, hogy azonnal törölje el a rendvédelmi szervek szolgálatteljesítés közben megsérült tagjainak vizit- és kórházi napidíj fizetési kötelezettségét. Továbbá minden parlamenti frakciótól elvárja, hogy - a mielőbbi döntés érdekében - partner legyen az MDF törvénymódosító javaslatának soron kívüli tárgyalásában.
Nagyszabású támadást indítottak Afganisztánban kedden a nemzetközi erők (ISAF) a tálibok ellen az ország déli részén, ahol a felkelők egy hónapja lerohantak egy várost. Az Akhilleusz-hadműveletben a NATO több mint 4500 katonája és mellettük ezer afgán kormánykatona vesz részt.
Harmadik napja nem adott hírt magáról munkaadói szerint egy olasz újságíró Afganisztánból, tálib felkelők pedig azt állítják, hogy a fogságukban van. Daniele Mastrogiacomo, a La Repubblica napilap munkatársa február 28-án érkezett Afganisztánba, az ország déli részébe, ahol interjút akart készíteni egy tálib vezetővel Kandahár tartományban.
Megtagadta a vallomástételt M. Róbert az ellene és 26 társa ellen több emberen, előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés kísérletének és más bűncselekmények miatt indult büntetőper első tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya 216,9 milliárd forint lett 2007 februárjában, szemben a korábban prognosztizált 251,2 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium. Az államháztartás az idén az első két hónapban - önkormányzatok nélkül - 413,1 milliárd forint deficittel zárt.
A nyugat-szudáni Dárfúr tartományban folytatódó népirtást nevezte az emberi jogok legsúlyosabb megsértésének az amerikai külügyminisztérium az emberi jogok helyzetére vonatkozó éves jelentésében.