Archívum

Eredmények megjelenítése 7021-től 7040-ig 67238 találatból.

MSZP: Üdvözöljük, hogy Orbán végre hallgat ránk

Tavaly a Fidesz pusztán szavazatszerzés miatt vezette be az ársapkákat.

Most azonban valóban szükség van ezekre az intézkedésekre, hiszen az emberek nagyon nehezen tudják megvásárolni az alapvető élelmiszereket.

Az MSZP hónapok óta azt hangoztatja, hogy az ársapkákat nem szabad kivezetni, mert a rekordmagas infláció, valamint az egyre csak dráguló élelmiszerek óriási terhet rónak a családokra és az alacsony jövedelemmel rendelkezőkre. A péntek reggeli rádióinterjújában a márciusi 25,2 százalékos infláció hírére reagálva már Orbán Viktor miniszterelnök is belátta, hogy az ársapkákat nem szabad kivezetni, továbbá beismerte, hogy ami eddig történt, az kevés

Tesztrepülésre indulhat minden idők legnagyobb űrrakétája, megkapta az engedélyt a Starship

Technika - 2023-04-15

Megkapta a repülési engedélyt pénteken a világ legnagyobb űrrakétája, a SpaceX által épített Starship, amelyet a tervek szerint hétfőn bocsátanak fel első teljes tesztrepülésére Texas államból.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal bejelentése szerint a SpaceX minden biztonsági és környezetvédelmi előírásnak eleget tett, ezért kiadták az engedélyt, ami 5 évre szól.

A Starship minden idők legnagyobb méretű, és legnagyobb teljesítményű űrrakétája, az első tesztrepülés a tervek szerint összesen másfél órán keresztül tart majd, amelynek során a hordozórakéta a Mexikói-öbölbe zuhan, míg az űrhajó-egység, a Földet csaknem megkerülve, Hawaii közelében zuhan a Csendes-óceánba.

A holland kormány engedélyezi az eutanázia végrehajtását 12 év alatti halálos betegeken is

Jogtudor - 2023-04-15

A holland kormány hozzájárult az eutanázia végrehajtásához 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyermekeken is - írta szombaton a Dutchnews hírportál.

Vasárnap megkezdi az áramtermelést Európa legnagyobb atomreaktora Finnországban

Technika - 2023-04-15

- Vasárnap megkezdi a kereskedelmi áramtermelést a finnországi Olkiluoto 3 (OL3) atomerőmű, Európa legnagyobbika - jelentette be szombaton az üzemeltető társaság, a Teollisuuden Voima (TVO).

A Fortum finn közüzemi konszern, valamint energiaipari és nagy iparvállalatok egy konzorciumának a tulajdonában lévő TVO szerint az atomerőmű Finnország energiaszükségletének 14 százalékát fogja fedezni, csökkentve egyúttal a svédországi és norvégiai áram importjára való rászorultságot egy olyan időszakban, amikor az oroszországi gáz- és áramszállítások leállítása megrendítette az ellátási biztonságot. Az atomerőmű áramtermelése mintegy 60 százalékkal csökkenti Finnország áramimport-szükségletét.

Gyöngyösi Márton: a nemzeti érdekeket szolgálja, hogy Orbán Viktor kiléptette Magyarországot az "orosz kémbankból"

...kontra - 2023-04-15

- A magyar nemzeti érdekeket szolgálja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 24 óra alatt kiléptette Magyarországot az "orosz kémbankból" - jelentette ki a Jobbik - Konzervatívok elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón, értékelve a kormány csütörtökön bejelentett döntését, miszerint Magyarország kilép a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankból.

Nébih: Snack Day gluténmentes tallérokat hívott vissza a Lidl

Fogyasztóvédelem - 2023-04-15

- Visszahívja és a forgalomból is kivonja a Lidl Magyarország a Snack Day márkájú gluténmentes tallér sajttal és a gluténmentes tallér medvehagymával elnevezésű termékeket, nem jelölt gluténtartalom miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton.

Kanász-Nagy Máté: az LMP zöldebb, fenntarthatóbb és élhetőbb fővárost szeretne

Pro... - 2023-04-15

- Az LMP zöldebb, fenntarthatóbb és élhetőbb fővárost szeretne - jelentette ki az LMP frakcióvezető-helyettese szombaton, a budapesti Kálvin téren tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján.

Színházi olimpia - Első alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált

Fontos - 2023-04-15

- Abstract címmel rendezi meg az első Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált május 6. és 19. között a Budapest Bábszínház a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretei között. A színház közleménye szerint az esemény a szakmának és a nézőknek egyaránt betekintést kíván nyújtani a nemzetközi kortárs bábművészet élvonalába.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a legelterjedtebb abortusztabletta alkalmazhatóságát

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága átmenetileg fenntartotta a terhesség-megszakításra használt legelterjedtebb gyógyszer hatósági engedélyét, de öt napot adott az alacsonyabb szintű bíróságnak, hogy felülvizsgálja korábbi döntését.

Világsztárok lépnek fel a brit uralkodó koronázási koncertjén

Ajánljuk - 2023-04-15

Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.

III. Károly koronázása május 6-án lesz a londoni Westminster-apátságban.

A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is

Világszínvonalú egység jött létre a debreceni onkoradiológiai klinikán

Egészségügy - 2023-04-14

Olyan világszínvonalú egység jött létre a Debreceni Egyetem (DE) Onkoradiológiai Klinikáján, ami után joggal várható, hogy európai regionális központtá váljon - mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az avató ünnepségen. Takács Péter azt hangsúlyozta, hogy a központ hatása mind a gyógyítás, mind az oktatás és innováció terén átnyúlik a határon, ami a kormány által is támogatandó cél.

Közölte, a Debreceni Egyetemen meglévő tudásbázis és a legmodernebb technológia alkalmas a mesterséges intelligencia fejlesztésére, ami a jövőt jelenti. Hozzátette: ebben az egyetemekre "stratégiai partnerként támaszkodik a kormány".

Az államtitkár azt mondta, a példaértékű debreceni beruházás mintaként szolgál a hasonló hazai központok fejlesztéséhez.

Josep Borrell: az EU-nak rendkívül nehéz bizalmi kapcsolatot fenntartani Kínával

Vélemény - 2023-04-14

Rendkívül nehéz, ha ugyan nem lehetetlen az Európai Unió számára, hogy bizalmi kapcsolatot tartson fenn Kínával, ha Peking nem járul hozzá az orosz hadsereg ukrán területekről való kivonásán alapuló politikai megoldás megtalálásához - jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken.

Az OECD-országokban stagnált a munkanélküliség februárban

Olvastuk - 2023-04-14

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban átlagosan 4,8 százalék volt a munkanélküliség, a ráta megegyezett a januárival.

A szervezet honlapjára felkerült jelentés rámutatott arra, hogy februárban a munkanélküliek száma januárhoz képest 7 ezerrel, 33 millió 197 ezerre csökkent.

A nők körében a februári munkanélküliség 5,1 százalék, a férfiak esetében 4,6 százalék maradt

A színházé lesz a főszerep Debrecenben a következő két hónapban

Színházak - 2023-04-12

- Több mint 70 előadást láthatnak az érdeklődők a 10. Színházi Olimpia részeként Debrecenben, ugyanis a nagyszabású rendezvény égisze alatt szervezik meg a Bábművészeti Világtalálkozót, az Országos Színházi Találkozót és az AITA/IATA Nemzetközi Amatőr Színházi Fesztivált is májusban és júniusban - hangzott el a 10. Színházi Olimpia debreceni sajtótájékoztatóján szerdán.

Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kultúráért felelős alpolgármestereelmondta: egy nagyon fontos nemzetközi eseménybe fűzi Debrecen színházi kultúráját a Színházi Olimpia, amelybe a régió is bekapcsolódhat. "A rendezvény nemcsak a város lakóinak hozza el a színházi előadások legjavát, hanem a környező települések lakóinak is" - tette hozzá.

Mecénás díjasok

Helyi - 2023-04-12

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város gyarapodását, fejlődését szolgáló, ellenszolgáltatás nélküli, jelentős anyagi támogatás elismeréseként Debrecen Város Mecénása díjat adományozott Harangi Emilnek és Harangi Sándornak, a Metál-Sheet Kft. tulajdonos-ügyvezetőinek, valamint Katona Zoltánnak, a Katker 2005 Kft. ügyvezetőjének, tulajdonosának. Harangi Emil és Harangi Sándor nem tudtak jelen lenni az ünnepségen, ezért az elismerő díjat egy másik időpontban, a közgyűlés rendes ülésén fogják átvenni.

Pro Urbe díjasok

Helyi - 2023-04-12

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város fejlődését és jó hírnevét növelő, a helyi közösség javát szolgáló, évtizedeken keresztül kifejtett, közmegbecsülést érdemlő tevékenység elismeréseként Debrecen Város Pro Urbe Díját adományozta György Gézának, az Alföldi Nyomda Zrt. vezérigazgatójának, prof. dr. Juhász Istvánnak, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Bőrgyógyászati Klinika tanszékvezetőjének, sebész, bőrgyógyász, onkológus szakorvosnak és Püski Lajosnak, a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség vezető lelkészének, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjének.

Déri Frigyes-díjasok

Helyi - 2023-04-11

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a hazai, illetve a nemzetközi gazdasági életben elért kiemelkedő eredményért, a város fejlődéséhez, gyarapodásához és nemzetközi elismertségéhez történő hozzájárulás elismeréseként, amelyek egyben a helyi közösség javát is szolgálják, Debrecen Város Déri Frigyes-díját adományozta Szabó Péternek, a Schaeffler-FAG Magyarország Ipari Kft. ügyvezető igazgatójának, valamint Szűcs Gyulának, a Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatójának.

Díszpolgárok: Fahidi Éva és Kocsis Fülöp

Helyi - 2023-04-11

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város és polgárai anyagi, szellemi és erkölcsi gyarapodásában, fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző, a város tekintélyét erősítő életmű elismeréseként Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott Fahidi Évának és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitának. Fahidi Éva sajnos nem tudott részt venni az eseményen, a díjat egy másik időpontban veszi át. Az ünnepi közgyűlés résztvevői viszont az őt bemutató kisfilmet is megtekinthették.

Elismerések a város napján – 2023

Helyi - 2023-04-11

Debrecen város napja alkalmából 2023. április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő-testülete. Az eseményen díszpolgári címet, Pro Urbe, Déri Frigyes- és Mecénás díjakat adott át Papp László polgármester.

A Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának 330. évfordulója alkalmából összehívott ünnepi közgyűlésen tartott beszédében Papp László elmondta: „A cívisek elismerését megszerezni nem könnyű. A debreceni ember nem adja könnyen az elismerést, ez nem udvariassági gesztus, azért tényleg meg kell dolgozni, azt valóban ki kell érdemelni. Ennek az attitűdnek debreceniségből táplálkozó sok évszázados hagyománya van és páratlanul erős lokálpatrióta alapjai.

Az amerikai egészségügyi miniszter bírálta az abortuszgyógyszer engedélyének felfüggesztéséről szóló bírósági döntést

Egészségügy - 2023-04-10

Az amerikai egészségügyi miniszter vasárnap élesen bírálta egy szövetségi bíró döntését, amely a héten felfüggesztette a terhesség-megszakításra használt legelterjedtebb gyógyszer engedélyét.

Xavier Becerra úgy fogalmazott, hogy a texasi bíró határozata "nem Amerika", és azt követelte, hogy a bíróság változtassa meg a döntését.