A svéd bajnok Djurgarden lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
A vasárnapi sorsoláson a magyar bajnok az 1. csoport kiemeltjei között kapott helyet a lengyel Legia Warszawa és a skót Celtic társaságában. A lehetséges ellenfél a svéd Djurgarden, az izlandi KR Reykjavík és az előselejtezős torna győztesének triójából kerülhetett ki.
Szerhij Rebrov együttesének kedvezett a sorsolás, így hazai pályán, a Groupama Arénában vívja meg az egymeccses párharcot a stockholmiakkal.
Budapest szenvedi meg leginkább a koronavírus-járvány miatti visszaesést a turizmusban, a Balaton mellett és más vidéki üdülőközpontokban a külföldi vendégek elmaradását némileg ellensúlyozza a belföldi kereslet - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
A szakértő úgy fogalmazott: Budapest szenvedi meg leginkább idén a külföldi turisták hiányát, ezt mutatja az is, hogy jelentősen csökkentek a fővárosi szállodai árak is.
A rendőrök őrizetbe vettek két gyanúsítottat az érdi emberölés ügyében, amelynek áldozatára szombaton találtak a szomszédok, mindkét gyanúsított beismerte tettét - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.
Azt írták: egy érdi ház tetőtéri szobájában mozdulatlanul fekvő férfiről szombaton nem sokkal 12 óra után érkezett bejelentés a rendőrségre.
Az idei nyár eddigi legmagasabb hőmérsékletét, 36,7 Celsius-fokot mérték szombaton Budakalászon, a szakemberek szerint valószínűleg ez lesz az idei hőmérsékleti csúcs.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap a Facebook-oldalán azt írta: a szombati maximumok 34-35 fok körül alakultak a legmelegebb helyeken. A Budapesttől északra elterülő Budakalászon viszont csaknem 37 fokot mértek.
Megjegyezték, hogy a budakalászi műszer elvileg pontos és szabályosan telepített, az állomás elhelyezkedéséből fakadhat a kiemelkedő érték. Gyenge déli-délkeleti áramlás esetén ugyanis a főváros keltette hősziget kissé északabbra helyeződik át, és nem a budapesti belvárosban emeli a hőmérsékletet. A hősziget-effektus ilyenkor a budakalászi mérőpont környékén eredményez 1-2 fokos hőtöbbletet. Részben hasonló okokból magas az újpesti maximum is, amely a második legmagasabb érték (35,4 fok) volt szombaton.
Elmaradt az izraeli kormány szokásos vasárnapi ülése a koalíciót alkotó jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér párt növekvő ellentéte miatt - jelentette a helyi média vasárnap.
- Családi viták állnak nagy valószínűséggel a szombati csehországi tragikus lakóháztűz hátterében - mondta Igor Bruzl, a morvasziléziai Bohumín város polgármester-helyettese vasárnap a CTK hírügynökségnek.
A tűzben, amely a húszezer lakosú Bohumín egy 13 emeletes lakóházának 11 emeletén ütött ki, 11 ember meghalt és tízen megsérültek. Két személy kórházban fekszik, állapotukat súlyosnak minősítették az orvosok.
Meghalt egy ember, további 34-en pedig megsérültek az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál, ahol egy külföldi utasszállító autóbusz árokba borult vasárnap reggel - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Az MTI érdeklődésére elmondták, a balesetet szenvedett jármű lengyel turistabusz volt.
A közlemény szerint vasárnap reggel fél hét körül az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 115-ös kilométerszelvényben, Kiskunfélegyháza térségében tért le az útról és borult az árokba az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között.
A rendőrség elsődleges információi szerint a balesetben egy ember meghalt, további 34-en megsérültek - tették hozzá. Közölték: a mentés és a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az M5-ös autópályát a főváros felé vezető irányban.
A világon 19 571 989 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 725 914, a gyógyultaké pedig 11 884 565 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
Egy nappal korábban még 19 296 761 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 720 074, a gyógyultaké pedig 11 682 733 volt. A fertőzöttek száma egyetlen nap alatt több mint 275 ezerrel, a haláleseteké közel hatezerrel nőtt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Kelet felől emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken .
Több emberöléssel is gyanúsítják külföldön D. Csabát, a csantavéri születési szerb-magyar férfit, aki ellen egy budapesti gyilkosság ügyében befejezte a nyomozást a rendőrség - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője.
style='mso-spacerun:yes'> A magyar orvos- és mentőcsoport tagjai előreláthatólag jövő csütörtökig segítik a mentési munkálatokat.A mentési munkálatok segítésére pénteken elindult Bejrútba a Debreceni Egyetem (DE) különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) - közölte a szervezet sajtószolgálata.
Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.
A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen - köhögve, vagy lázasan - senki ne menjen emberek közé. A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres.
Júniusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93,2 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 59,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A szálláshelyek vendégéjszakában mért forgalma 75,2 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben.
A vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított - közölte.
Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon.
Kigyulladt egy épület egy faipari telephelyen péntek reggel Hajdúböszörményben, a Kórház téren, a lángokkal jelenleg is nagy erőkkel küzdenek a tűzoltók - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője késő délelőtt.
Papp-Kunkli Nóra hozzátette: a füst beáramlott a környező utcákba, ezért a füstszennyezés mérésére a helyszínre érkezett a hajdú-bihari katasztrófavédelem mobil laboratóriuma. A környéken lakó mintegy negyven embert arra kérték, hogy a beavatkozás idejére maradjon otthon.
Papp-Kunkli Nóra tájékoztatása szerint az épület teljes terjedelmében ég, benne a faanyagok mellett a targoncák is kigyulladtak. A tűzoltóknak több gázpalackot sikerült épségben kivinniük az épületből.
A helyszínre további tűzoltókat vezényeltek, így már 45 tűzoltó küzd a lángokkal - tette hozzá.
Elhunyt két idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 4621-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Átlépte péntek reggelre a 19 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma a világon a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
A világon 19 091 446 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 714 767, a gyógyultaké pedig 11 550 2328 az amerikai egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 18 752 917 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 706 761, a gyógyultaké pedig 11 308 298 volt. A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Oroszország működésbe hozza nukleáris potenciálját egy területe ellen intézett rakétatámadás esetén - figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium hivatalos lapjában, a Krasznaja Zvezdában pénteken közölt cikkében Andrej Sztyerlin vezérőrnagy, az orosz vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Hrjapin, a vezérkari akadémia katonai-stratégiai kutatóintézetének munkatársa.
"Bármely támadó rakéta nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakétaként lesz pozícionálva. A rakéta indítására vonatkozó információ automatikusan Oroszország katonai-politikai vezetése elé kerül, amely a kialakult helyzet függvényében állapítja meg a nukleáris erők válaszlépésének nagyságrendjét" - írták.
Az OTP-csoport az idei második negyedévet 78,67 milliárd forint konszolidált adózás utáni nyereséggel zárta, az előző negyedév 4 milliárd forintos vesztesége után, így a féléves nyeresége 74,6 milliárd forint lett. A második negyedévi nyereség 25 százalékkal, a féléves 58 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakának nyereségénél.