„Jobb volna ma 500 zsidó, mint 500 cigány”

Romák dobáltak kővel izraelita zarándokokat –

Olaszliszka a tanárgyilkosságot még nem dolgozta fel

 

„Jobb volna ma 500 zsidó, mint 500 cigány”

 

Augusztus közepén Olaszliszka jegyzőjéhez kővel megdobált zsidó zarándok család állított be. Azt kérték, hívjanak rendőrt. A kődobálók gyerekek, nyolc–tizennégy évesek. Az iskolából a magyar szülők a gyerekeiket más településekre menekítik. Érzelemmentesség. A gyilkosság után mindenki a saját közösségében tombolta ki magát. Hol vannak a segíteni tudó szakemberek?

  Az olaszliszkai zsidó temetőt, mely a Belső Kocsord utcában, annak is a legvégében áll, szögesdrót veszi körül. A temető gondnoka, a 69 éves liszkai özvegyasszony halomba hordott ökölköveket mutat: ezekkel dobálták meg a temetőbe érkező zsidókat. Helyi zsidó Olaszliszkán nincsen, mióta 1944. április 13-án mind a 66 zsidó családot – szőlősgazdától az ügyvédig, fűszerboltostól a rabbiig összeterelték, lovas szekereken a vasútállomásra vitték, a tehervagonok pedig egyenesen a sátoraljaújhelyi gyűjtőgettóba mentek.

 

Ez év szeptember 4-én délelőtt tíz órakor a faluba főrendőrök érkeztek. És a sárospataki rendőrkapitány, a liszkai jegyző, az alpolgármester, a polgármester, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és a zsidó temető 69 éves gondnok asszonya a kődobálókról értekezett. A liszkai zsidó temető ugyanis ismert zarándokhely, tavaly még New York főrabbija is itt volt, és a falu polgármesterével, Fekete Gyulával kóser pálinkát ivott. A liszkai temetőből zarándokhely azért lett, mert itt nyugszik Friedländer Herman, a híres csodarabbi, akiről azt jegyezték föl, hogy agyafúrt volt, s amikor egy svájci tőzsdés, megfogadva a liszkai rabbi tanácsát, hirtelen dúsgazdaggá lett, a faluba újságírók siettek, és attól fogva, vagyis az 1920-as évektől a falu már nemcsak arról volt híres, hogy itt gyerekeskedett Kossuth Lajos, hanem hogy itt él Friedländer, a csodarabbi. A csodarabbi sírjához azóta is a világ minden tájékáról zarándokok érkeznek, akik a kívánságaikat papírra vetik, azután beledobják a sír fölé emelt óriás pléhurnába. És amikor az urna megtelik, a vágyakat kiveszik, elégetik, a hamut pedig elássák.

 

A főrendőrökkel való találkozást nem lehetett halogatni. Augusztus közepén ugyanis Liszka jegyzőjéhez kővel megdobált zsidó család állított be, akik azt kérték, hívjanak rendőrt. A kődobálók gyerekek. 8 meg 14 évesek, és amikor a zsidó temető 69 éves gondnok asszonya azt kérdezte tőlük, hogy miért? Őt miért köpik le és miért dobálják meg, a gyerekekhez tartozó felnőtt azt ordította: „Üssétek agyon!” A faluba érkező főrendőrök azt javasolták, a kődobálókat a hivatal helyezze védelem alá, ami első lépés afelé, hogy a gyerekeket a családból kiemeljék. A falu polgármestere egy nappal a főrendőrök látogatása után azt nyilatkozta: „…Inkább volna 500 zsidónk, mint 500 cigányunk.”

 

Semmi sem avval a tavalyi gyilkossággal kezdődött, amikor Szögi Lajos tiszavasvári tanár október 15-én az autójával Olaszliszka főutcájára, a Kossuthra hajtott, és a 80.-as számú ház előtt elsodort egy cigány kislányt. A kislánynak nem lett baja, ám az autót hirtelen felnőttek és gyerekek vették körül, és a felnőttek hol azt kiabálták: „Üssétek agyon!”, hol meg arra biztatták a gyermekeket, hogy fogjanak fejszét. És a tanárt, a két saját kislánya szeme láttára, tényleg agyonverték.

 

A Kossuth utca 80.-as számú ház előtt ma óriás márvány- könyv áll. Nyitott lapjain az olvasható: „Minden fűszál, falevél, apró virág vagy szirom olyan, mint egy fölirat, amely a reményt élteti”. A könyv mellett félbetört faragott fa áll, amellett Szögi Lajos bekeretezett fényképe és virágcsokrok, mécsesek meg zászlók. Az olaszliszkai cigány kisebbségi önkormányzat vezetője avval a kéréssel fordult a polgármesterhez, hogy a gyilkosságra emlékeztető emlékművet helyezzék máshová. A templomkertbe. Merthogy az emlékműből is zarándokhely lett, ahová időnként szélsőséges csoportok érkeznek. Olaszliszkán 1800-an élnek, a cigányok száma 550, és a falu sorsa nem tavaly pecsételődött meg.

 

A Barackos tanya udvarára ez év szeptember 5-én sorra érkeztek a környező települések polgármesterei. Ki autóval, ki iskolabusszal vitte el az intervenciós búzából készült segélyszállítmányt, azt, amit a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet osztott szét. Liszt, száraztészta és teasütemény. Az eső esett, a szél metszőn fújt, és a Liszkával határos Vámosújfalu polgármestere, Felházi József a félelmeiről beszélt. Arról, hogy ha a tél kemény lesz, itt olyan, de olyan szegénység fog beütni! Mert idén elfagytak a gyümölcsösök, de még a krumpli egy része is. A szocia­lizmusban Vámosújfalunak és Olaszliszkának közös tanácsa volt. És bár Vámosnak ez máig fájó emlék, az iskolájukba most ötven menekült liszkai gyerek jár.

 

– Azért hívjuk őket így – magyarázza Felházi úr –, mert meg ne sértsek vele senkit, de a liszkai iskolában rengeteg a kisebbségi. Van olyan osztályuk, ahol a kisebbség száma a 99 százalékot is eléri. A mi településünkön 900-an élnek, és a kisebbség száma hál’ istennek elenyésző. Egy család. Ez is sok. Mert van kilenc gyerekük, és ha még vendégek is érkeznek hozzájuk, akkor a lakosság már fél és háborog. A dolog 1989-ben lett elrontva. A szociális segélyosztással, a szocpolista védőhálóval és hogy őket mondták ki a rendszerváltás áldozatainak. Elmúlt mennyi év és felnőtt egy generáció, amelyik még életében nem dolgozott. A mi kisebbségi családunk is ilyen. Kapja a segélyt, a 9 gyerek után járó családi pótlékot, a lakásfenntartási támogatást, és persze hogy ingyen taníttatjuk és etetjük a gyerekeiket, amire a lakosság nagyon érzékeny. Az ügyesebb önkormányzatok úgy védekeznek, hogy megvásárolják a kiöregedett házakat, és akkortól már ők dönthetik el, ki jöhet a faluba. Nálunk hál’ istennek magasak a telekárak, és hozzánk a liszkai szülők azért jönnek, hogy az iskolánkba írattassák a gyerekeiket, ami az önkormányzatunknak 15 millió forintjába kerül.

 

– Akkor miért fogadják őket?

 

– Mert nincsen elég vámosi gyerek, s ha ez az ötven menekült nem volna, becsukhatnánk az iskolát.

 

– A településünket – mondja Fekete Gyula, Olaszliszka polgármestere – sokan leírják. Még a velünk szomszédos Vámosújfalu sem hajlandó körjegyzőségre lépni velünk, vagy akár csak az iskolánkkal társulási egyezményt kötni. Holott az óvodájukba, az iskolájukba már hatvan átcsalt olaszliszkai gyerek jár. A térségben nem sok olyan iskola van, mint a miénk: 20 fős informatikai labor, meg 3 digitális tábla. A vámosi iskolát eredetileg 90-100 gyerekre építették, most meg vannak 127-en.

 

– És az olaszliszkai iskolának hány tanulója van?

 

– Kezdeném az óvodával, ahová 85-86 gyerek jár, és 85 százalékuk már cigány származású. Az iskolánk is csodálatos, amikor a 21. század iskolája elnevezésű pályázatot benyújtottuk, tudtuk, lesz olyan osztályunk, ahol a 22 gyerekből 20 cigány származású. De nem az önkormányzat, és nem is az iskola szegregál, hanem azok a szülők, akik a gyerekeiket más településekre viszik. Ha úgy veszem, a mi liszkai iskolánkat akár magyar kisebbséginek is nevezhetnénk. Ha Vámosújfalu nem csalná el a mi nem roma gyerekeinket, akkor az iskola létszáma 220 körül volna, így meg 160-162, és elesünk vagy 12 millió forintnyi állami támogatástól. De Vámosújfalu is. Holott mind a két település nagyon szegény. Kerestünk kapcsolatot más önkormányzattal is, ám még azon településen is, ahol a cigányok vannak többségben, azt mondták, a liszkai gyilkosok gyerekei közé az övéiket nem engedik.

 

– A liszkai cigánysor hogyan, mikor alakult ki?

 

– Folyamatosan. Már a hetvenes években épült oda egy-két úgynevezett „Cs” lakás. A Dankó Pista utcában nincs putri. Mindegyik minimum kétmillió forintért és 100 százalékos állami támogatásból épült. Volt hideg-meleg padló és külső vécé. Azóta a házakat úgy lelakták, hogy párja nincs. Két évvel ezelőtt a Lungo Drom helyi elnöke elhatározta, hogy a cigánytelepet, vagyis a Dankó utcát rendbe teszi. Kamionszámra vitette el a szemetet, és igaz, hogy deszkából, de minden házhoz csináltatott egy pottyantós vécét. Addig tartott, amíg a hideg idő be nem állt. Akkor gyújtóst csináltak belőle.

 

– Úgy élnek az olaszliszkai cigánysoron, hogy nincs mindenütt vécé?

 

– Úgy. Hogyne tartanánk járványtól, de hetente építsek vécét? Az iparűzési adóból hétmillió forint jön be, a kommunálisból másfél. Annyi ez, mint halottnak a csók. Én nem akarom szabályozni, ki hány gyereket szüljön, de szabad-e 6-8 gyereknek abba a mérhetetlen szegénységbe beleszületnie, ami itt, Olaszliszkán, a Dankó Pista utcában van vagy Tiszakarádon a József Attila utcában vagy Taktaharkányban… Járt Borsodban? Akkor láthatta, mivé lettek az egykor virágzó kistelepülések. 80-90 százalékban cigányok lakják. Tizenhét éve vagyok polgármester, amikor elkezdtem, azt gondoltam, keményebb világ jön. De mióta ez a kurva nagy demokrácia ránk szakadt, azóta jönnek, csapkodnak, káromkodnak, és a rend felborult. Nekem a gyilkossággal kapcsolatban is az a felfoghatatlan, hogy elkövették tíz-tizenöten, huszonöt-harmincan meg nézték. És egy se akadt, aki azt mondta volna, ugyan, hagyjátok már azt a szerencsétlen embert.

 

– A gyilkosság után a település számára kik ajánlották fel a segítségüket?

 

– Segítséget? Kaptam olyan telefont, hogy „Gyuszikám, most hívtak fel a minisztérium­ból, és azt mondták, milyen tetű település az, ahol ilyesmi megtörténhet, és hogy mit kéne onnan elvonni.” Elvonni? Onnan, ahol a munkanélküliség meghaladja a 25 százalékot?

 

 

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek van egy háza Olaszliszkán. Még a nagy, a 2000-es árvíz után vásárolták, amikor a környező települések vezetői azt kérték, ne menjenek el. A segélyszervezet maradt, és a településekről előbb szociotérképeket készítettek. Felmérték a szociális problémákat, a munkanélküliséget, a gyerekek és idősek arányát. Keresték a lehetséges, a legrászorulóbb célcsoportot és megtalálták a többgyerekes és súlyosan hátrányos helyzetű családokat.

 

– Kimentünk hozzájuk – mondja Rácsok Balázs, a liszkai Fejlesztő Ház vezetője –, felmértük, milyen tisztítószereik vannak, milyen alapvető gyógyszereket használnak. És láttuk, hol mekkora a baj, és hogy a gyerekek sebei el vannak fertőződve. A 2000-es évek elején számtalan javaslattal éltünk. Például avval, hogy az egyetlen közkút helyett lehetne kettő. De úgy, hogy annak az építésébe az önkormányzat a cigányokat is vonja be. Régebben a gyerekekkel csak játszottunk, ma már tanulunk is. A pszichológusunk előbb minden gyereket felmér, megvizsgálja a részképességeket, mert van, aki második osztályos, ám a logikai képessége csak egy óvodásénak felel meg, ugyanakkor a térbeli részkészsége akár egy tizenöt évesé. És ezek a gyerekek a tanulásban csak úgy tudnak örömhöz jutni, ha a részkészségeiknek megfelelő feladatokat kapnak.

 

– De mit tudnak kezdeni a családok valós hátterével?

 

– Vannak, akik valóban borzalmas higiénés körülmények között élnek. Nincs vécéjük vagy egy szobát használnak annak. Vagy kimennek a ház mögé. A mi célunk az, hogy a gyerekekben kialakítsuk az igényt arra, hogy tisztábbak legyenek. Bejönnek a házba, és azt kérdezik, mikor mosunk megint fogat, mert nálunk ez játékot jelent. Azt, hogy kinek habzik jobban a szája, és az is ugyanolyan játék, hogy kinek a keze a legillatosabb. A Fejlesztő Házba 80 gyerek jár, és azt szeretnénk megmutatni, hogyan lehetne másképp. A gyerekek nagy része pék és cukrász akar lenni. Mert a pékségben mindig van kenyér és cukrászsütemény. Elvittük őket másféle üzembe, beszéltünk arról, mit csinál egy autószerelő vagy egy esztergályos. Már hét éve, hogy Olaszliszkán vagyunk, és azóta látjuk, hogyan nő a feszültség. Ami összekapcsolható a szegénységgel, a munkanélküliséggel, a kilátástalansággal, és avval is, hogy aki teheti, az innen elmegy vagy a gyerekét íratja más település iskolájába. Nem tudom, mi történhet még. Csak azt, hogy ma az a társadalmi csoport feszült és agresszív, melynek tagjai szociá­lis jövedelemből, segélyekből, a gyerekeik után járó juttatásokból élnek. Ez egy folyamat, és a gyilkossággal nem igazán tudom összekapcsolni.

 

– A tavalyi gyilkosságot a gyerekek kibeszélték, feldolgozták?

 

– Ami számomra döbbenetes volt, az az érzelemmentesség. Holott ide azok a gyerekek is járnak, akik a gyilkosságnak közvetlen szemtanúi voltak. Illetve ide jár az a kislány is, akit az autó elsodort. Azt hittem, jobban fogják sajnálni a tanárt. Hogy a jogos és jogtalan kérdése tisztább lesz. Nem sokkal a tragédia után a faluban történt egy másik baleset is, melynek során roma fiatalok sérültek meg: autóval nekirohantak egy oszlopnak. A gyerekek körében a sajnálat egyértelmű volt. A tavalyi tragédia után valami nagyon fontos dolog elmaradt. Az olaszliszkai közösség a gyilkosságot máig nem dolgozta fel. Szakembereket kellett volna hívni, mert így mindenki a saját közösségében tombolta ki magát.

 

 

Scipiades Erzsébet