A miniszterelnök közleménye a Reformszövetség megalakulásáról

Belföld - 2008-11-29

Üdvözlöm a munkaadói érdekképviseletek által életre hívott, és a Magyar Tudományos Akadémia képviselői, valamint a gazdasági élet reprezentánsai által alapított Reformszövetség megalakulását.  Az utóbbi évek egyik legjelentősebb szakmai szerveződése ez, mert lehetőséget teremt az ország előtt álló kihívások széleskörű megvitatására. Arra, hogy a politika, a gazdasági és társadalmi érdekképviseletek, valamint a tudományos világ jeles képviselői részletes, alapos és felelős párbeszédet folytathassanak egymással.

Ma soha korábban nem látott kihívásokkal néz szembe a világgazdaság, és a fenyegető hatások alól a magyar gazdaság sem vonhatja ki magát. De mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezek a hatások minél kevésbé érintsék a magyar embereket. Ezért minden korábbinál szélesebb és erősebb összefogásra van szükség.

A nemzeti, és az azt követő gazdasági csúcs ezen a téren új fejezetet nyitott. A legkülönbözőbb érdekeket képviselő szervezetek egyetértésre jutottak a célokban: mindannyian a magyar családok, a vállalkozások és a gazdaság védelmét és megerősítését kívánjuk szolgálni. Most eljött az idő, hogy párbeszédet kezdjünk az eszközökről is.

Korszakos változás előtt áll a világ, és ehhez a változáshoz Magyarországnak is igazodnia kell. A rendkívüli helyzet számos olyan kérdés megfontolására és feladat megoldására kényszerít minket, amelyet közel két évtizede halogat az ország. 2006-ban a mély és átfogó reformok szándékával kezdett munkába a kormány, és bár számos ponton értünk el komoly eredményeket, sok lényeges kérdésben hiányzott a társadalmi konszenzus, a változások iránti közös igény és akarat.

Hiszem, hogy a világgazdasági válság a kényszerek mellett lehetőséget is rejt magában. Ha képesek vagyunk felülemelkedni a rövid távú részérdekeken, a kihívások leküzdésén túl megegyezésre juthatunk a hosszabb távú közös feladatokról is. Akkor nem csak átvészelhetjük a válságot, de megerősödve kerülhetünk ki belőle. Ezt a meggyőződésemet erősíti a Reformszövetség alapítóinak kezdeményezése.

A kormánynak nem az ellenzék, munkaadónak nem a munkavállaló az ellenfele. Ugyanígy a szükséges változtatások megindítása sem a kormány vagy a pártok ügye, hanem az országé, az egész nemzeté. A mindannyiunkat egyformán sújtó világgazdasági válság ellen kell küzdenünk – összefogva, közösen.

A kormány ezért kész együttműködni mindenkivel, aki felelősséget érez és vállal az ország jövője iránt.

Bízom abban, hogy a Reformszövetség megalakulásával ez az együttműködés még inkább kiszélesíthető, a változtatás igénye és lehetősége pedig közösen megteremthető.

 

Gyurcsány Ferenc

A Magyar Köztársaság miniszterelnöke