A Parlamentben átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

Belföld - 2007-03-15

A köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Kossuth- és Széchenyi-díjakat, továbbá a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit nyújtotta át. Ünnepi köszöntőjében az államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március tizenötödikét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünneplik.

Sólyom László hozzátette: a magyar nemzet egységét fejezte ki az is, hogy Romániában, Kolozsvárott állami kitüntetéseket adhatott át ott élő magyaroknak.

 

A Parlament kupolacsarnokában rendezett ünnepségen részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint több párt képviselője is.

 

Kossuth-díjat vagy Széchenyi-díjat az kaphat, aki kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményt ért el a tudományok, a műszaki alkotások, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés, a művészet és a kultúra területén.

 

A Széchenyi- és Kossuth-díjjal járó jutalom összege idén 1,2 millió forint. A jutalomösszeg adó- és illetékmentes.

 

Kossuth díjasok

 

B. Nagy János a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánénekese az operairodalom tenor szerepeinek kiváló megformálásáért, művészi pályafutása elismeréseként

 

Dés László stílusteremtő művészi tevékenységéért, a kortárs improvizatív zene és jazz nemzetközileg is elismert műveléséért, sokoldalú zeneszerzői munkásságáért

 

Földi Péter az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola főiskolai tanára a szellemi hagyományok és a mai kor festészeti törekvéseinek szimbolikus, nagyhatású egyesítéséért

 

Gálffi László több évtizedes kimagasló színészi alakításaiért

 

Gulyás Gyula szobrászművész új utak kereséséért és a portrészobrászat megújításáért

 

Horváth Ádám a Színház és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként

 

Kern András a Vígszínház Jászai Mari-díjas színművésze sokoldalú művészi munkássága elismeréseként

 

Kévés György Ybl Miklós-díjas építész, a Kévés és Építésztársa Rt. Elnöke félévszázados kiemelkedő építészeti munkásságáért, az építészeti kultúra terjesztéséért, töretlen kitartással létrehozott, mindig korszerű szellemiséget tükröző alkotásaiért

 

Kósa Ferenc filmrendező nagyhatású, magas színvonalú játék- és dokumentumfilmjeiért

 

Ligeti András hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense, a MATÁV Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, művészeti vezetője több évtizedes karmesteri, zenekarvezetői, valamint zenekarépítő és művészetoktatói tevékenységéért, zenei kultúránk nemzetközi hírnevét öregbítő művészi pályafutásáért

 

Paizs László festőművész rendkívüli szakmai tudásáért, a kifejező technológiák megújítási képességével és az igényességgel társult művészi éleslátásáért, a figuralitás és a nonfiguralitás leleményes ötvözéséért

 

Parti Nagy Lajos költő, drámaíró a magyar költészet, a próza és dráma nyelvi világának megújításáért

 

 

Párkai István karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ny. egyetemi tanára, professor emeritus több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért, a magyar kóruskultúra nemzetközi hírnevének öregbítése, a magyar zenész-társadalom generációinak felnevelése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként

 

Perényi Miklós gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára az egész világon elismert előadóművészi tevékenységéért, a szebbre és jobbra való szüntelen törekvéséért

 

Pécsi Ildikó színművész, rendező több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért

 

Psota Irén a Madách Színház színművésze, színházi és filmszerepek emlékezetes megformálásáért, méltán népszerű, sokoldalú művészi munkásságáért, életpályája elismeréseként

 

Rubik Ernő építészmérnök, tárgytervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Rubik Studio Kft. ügyvezető igazgatója több mint négy évtizedes, világszerte nagyra becsült tárgyművészeti és feltalálói tevékenységéért, iskolateremtő jelentőségű oktatói munkássága elismeréseként

 

 

Ifj. Sánta Ferenc hegedűművész a XIX. és XX. századi klasszikus és népszerű zeneirodalom magyar stílusban való tolmácsolásáért, a hazánk zenei kultúrájának részét képező cigánymuzsika magas szintű műveléséért

 

 

Szilágyi Tibor színművész erőteljes színészi alakításaiért és rendezői munkássága elismeréseként

 

Takács Zsuzsa költő, műfordító a költői hagyományok és a modernitás személyes intellektuális, magas szintű ötvözetének megteremtéséért

 

 

Tolnai Ottó költő, író, műfordító az avantgarde hagyomány magas szintű megújításáért és a vajdasági magyar irodalom szervezésében vállalt szerepéért

 

Széchenyi-díjat kapott

 

ÁDÁM GYÖRGY pszichofiziológus, az MTA rendes tagja a hazai korszerű agyélettani kutatás és oktatás, a pszichofiziológia meghonosításáért és magas szintű műveléséért, az elemi tanulási folyamatok élettani hátterének feltárásáért

 

BLASKÓ GÁBOR kémikus, az MTA levelező tagja, az EGIS Gyógyszergyár Rt. kutatási igazgatója, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Kar címzetes egyetemi tanára a természetes anyagok kémiája területén végzett széleskörű, nemzetközileg elismert kutatásaiért, eredményes gyógyszerfejlesztői és tudományszervezői tevékenységéért

 

BODNÁR GYÖRGY irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára a XX. századi magyar irodalom - elsősorban az elbeszélő magyar próza - korszerű törekvéseinek elemző összegzéséért és kimagasló tudományszervezői munkásságáért

 

BOKOR JÓZSEF villamosmérnök, az MTA rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi tanára, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet tudományos igazgató-helyettese a bonyolult, sokváltozós, nem arányos viselkedésű nagyrendszerek irányításában elért eredményeiért, nemzetközi elismertségű és a gyakorlatban kiválóan hasznosítható kutatásaiért

 

 

CSISZÁR IMRE matematikus, az MTA rendes tagja, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszora az információelméletben és alkalmazásban elért, világszerte nagyra becsült eredményeiért, valamint az információelmélet oktatásában végzett iskolateremtő munkásságáért

 

 

DIMÉNY IMRE agrárközgazdász, az MTA rendes tagja, nyugalmazott egyetemi tanár, professor emeritus az agrárinnováció, agrárgépészet, valamint a műszaki fejlesztés területén elért rendkívül eredményes munkássága elismeréseként

 

 

DOBOZY ATTILA bőrgyógyász orvos, az MTA rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára az experimentális dermatológia, ezen belül a dermatoimmunológia területén elért eredményeiért, a felsőoktatásban végzett vezetői, oktatói tevékenységéért, iskolateremtő munkásságáért

 

 

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ irodalomtörténész-esztéta, kritikus, a filozófiai tudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Összehasonlító és Világirodalmi Tanszék egyetemi docense nemzetközileg is elismert esszéírói tevékenységéért, egyetemes művészetelméleti munkásságáért

 

 

GALLÉ LÁSZLÓ biológus, ökológus, a biológiai tudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Ökológiai Tanszék egyetemi tanára, a közösségszerveződés mechanizmusaira vonatkozó vizsgálataiért, a tájökológiában, a társas rovarok ökológiája tanulmányozásában nemzetközileg is elismert tudományos munkásságáért, oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként

 

 

INZELT PÉTER mérnök-közgazdász, a műszaki tudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete igazgatója, címzetes egyetemi tanár a nemzetközi tudományos életben is nagyra becsült kutatóintézet irányításában alkalmazott úttörő módszereiért, a nagy gazdasági hasznot hozó kutatások összehangolásáért

 

 

ISTVÁN LAJOS, az orvostudomány kandidátusa, a Vas Megyei Markusovszky Kórház nyugalmazott vezető-főorvosa, címzetes egyetemi tanár több évtizedes kiemelkedő, nemzetközileg is elismert gyógyító, oktató és tudományos, valamint példaértékű közéleti tevékenysége elismeréseként; a Haemoglobin Savaria felfedezéséért

 

 

KELEMEN JÁNOS filozófus, az MTA levelező tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára, az ELTE Filozófiai Intézetének igazgatója a nyelvfilozófia, a történelemfilozófia és az itáliai filozófiai gondolkodás fejlődésére irányuló tudományos munkásságáért, valamint a filozófiai közéletben kifejtett hazai és nemzetközi tevékenységéért

 

 

KESERÜ KATALIN művészettörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténeti Tanszék egyetemi docense a századforduló és a XIX. század művészettörténeti kutatásaiért, a kortárs művészet népszerűsítését szolgáló kiállítások rendezéséért, egyetemi oktatói munkássága elismeréseként

 

 

KOMORÓCZY GÉZA a nyelvtudomány kandidátusa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Asszírológiai és Hebraisztikai Tanszék egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai Kutatócsoport vezetője a hebraisztika és asszírológia keretében nemzetközileg is elismert tudományos eredményeiért, valamint e szakok hazai megalapozásáért és fejlesztéséért

 

 

MAJOR GYÖRGY meteorológus, az MTA rendes tagja, az Országos Meteorológiai Szolgálat ny. munkatársa, nyugalmazott kutatóprofesszor a meteorológia területén hosszú időn át végzett kiemelkedő szakmai és tudományos munkássága, különösen meteorológiai sugárzástani, illetve műholdas meteorológiai kutatásai, valamint oktatói tevékenysége elismeréseként

 

 

MOLNÁR KÁROLY gépészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, tanszékvezető egyetemi tanár az egyidejű hő- és anyagátadás, a transzportelmélet, valamint az alkalmazott energetika területén nemzetközileg is elismert tudományos-közéleti munkásságáért, a magyar felsőoktatás megújításában végzett tevékenysége elismeréseként

 

SIMAI MIHÁLY közgazdász, az MTA rendes tagja, az MTA Világgazdasági Kutatóintézete kutatóprofesszora a világgazdasági fejlődés fő irányaira és szerkezeti változásaira vonatkozó tudományos eredményeiért, valamint egyetemi oktatói és iskolaalapítói munkásságáért

 

 

SZÖLLŐSY ANDRÁS zeneszerző, zenetörténész tanári, zenetudományi és zeneszerzői tevékenységéért, a magyar zene, a magyar kultúra gazdagításáért, terjesztéséért és elismertetéséért

 

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje A Csillaggal

A Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, külön polgári és katonai tagozattal. Fokozatai: Magyar Köztársasági Érdemrend nagykereszt a lánccal, nagykereszt, középkereszt a csillaggal, középkereszt, tisztikereszt, lovagkereszt.

 

LÁMFALUSSY SÁNDOR, a Louvaini Egyetem Európa Tanulmányok Intézete vezetője, professor emeritus a gazdaságpolitika, ezen belül a monetáris politika területén végzett kimagasló elméleti és gyakorlati munkásságáért, az európai Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásában játszott meghatározó szerepéért és Magyarország nemzetközi hírnevének öregbítéséért.

 

 

Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozat)

 

ÁGH ATTILA a filozófiai tudomány doktora, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára több évtizedes munkássága, oktatói, kutatói, valamint a magyar közigazgatás reformjának előkészítésében és koordinálásában végzett tevékenysége elismeréseként

 

BALI JÓZSEF a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikai szakállamtitkára

beosztásaiban huzamos időn át végzett munkája elismeréseként

 

BÁGER GUSZTÁV a közgazdaságtudomány kandidátusa, az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete főigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára a hazai pénzügyi ellenőrzés közgazdasági hátterének kutatásában, illetőleg az államháztartás átláthatósága érdekében végzett elméleti és módszertani tevékenysége elismeréseként

 

GÉCSEG FERENC a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Szegedi Tudományegyetem Számítástudományi Tanszék tudományos tanácsadója, egyetemi tanár az automataelmélet és az univerzális algebra terén végzett, nemzetközileg is elismert kutatásaiért, oktatói, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként

 

GINSZTLER JÁNOS a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Anyagtudományi Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanára, a Mérnöktovábbképző Intézet igazgatója iskolateremtő tudományos és oktatói munkásságáért, valamint a Magyar Mérnökakadémia létrehozása és működtetése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként

 

GÖRÖG SÁNDOR Széchenyi-díjas kémikus, az MTA rendes tagja, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. tudományos tanácsadója, a magyar és nemzetközi gyógyszeranalitikai kutatásokban végzett - határainkon túl is nagyra becsült - fél évszázados tudományos munkássága, oktatói tevékenysége elismeréseként

 

ILLOVSZKY RUDOLF nyugalmazott edző, szövetségi kapitány a magyarországi labdarúgás érdekében végzett tevékenysége, sportpályafutása elismeréseként

 

KONCZ GÁBOR, a Budaörsi Játékszín Kossuth-díjas színművésze, rendezője több mint négy évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként

 

KOVÁCS APOLLÓNIA előadóművész népi kultúránk, népdalkincsünk ápolásáért, sokoldalú, nagy népszerűségnek örvendő előadóművészete elismeréseként

 

LOVAG ZSUZSA muzeológus, az Iparművészeti Múzeum volt főigazgatója a középkori bronzművesség és ötvösség területén végzett kutatásaiért, a múzeumügy érdekében kifejtett négy évtizedes munkássága elismeréseként

 

MÁRTA FERENC kémikus, az MTA rendes tagja, nyugalmazott egyetemi tanár több évtizedes, az ország határain túl is elismert tudományos kutatói, oktatói és tudományszervezői tevékenysége elismeréseként

 

NÁSZ ISTVÁN virológus, immunológus, az MTA rendes tagja, professor emeritus az orvostudomány, ezen belül a virológia területén elért, nemzetközi elismertséget szerzett kutatási eredményeiért, iskolateremtő oktatói és tudományos közéleti munkásságáért

 

PÉNTEK IMRE költő, kritikus, lapszerkesztő sokoldalú irodalmi munkássága elismeréseként

 

SÁNTA FERENC író irodalmi életműve elismeréseként

 

SASS SYLVIA operaénekes, nemzetközileg is elismert művészi munkásságáért, a magyar operakultúra hírnevének öregbítése érdekében végzett tevékenységéért

 

VARGA GYULA a közgazdaságtudomány doktora, a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kar egyetemi tanára, a Doktori Iskola vezetője az agrárgazdaságtan és az agrárpolitika terén végzett - nemzetközileg is elismert - tudományos kutatói munkásságáért, valamint oktatói tevékenységéért.