A PPP-konstrukciókban felvett, euróalapú hitelek megemelkedett törlesztő-részletei miatt Hiller István oktatási miniszterhez fordulnak segítségért az egyetemek, főiskolák - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Bálint minisztersége alatt elindult, a magán és közszféra együttműködésében létrejött beruházások még kényesebben érintik azokat a kisebb vidéki intézményeket, ahol az újonnan felépült tantermek üresen állnak az alacsony hallgatói létszám miatt.
Számos egyetemi, főiskolai épület, kollégium készült el, vagy újult meg a PPP-beruházások segítségével. Az intézményeknek a törlesztés húsz éves időszaka alatt azonban bérleti díjat kell fizetniük, de annak lejártával sem kerülnek az érintett épületek az egyetemek tulajdonába, azokat később a befektetőtől vásárolhatják meg. A forint mélyrepülése előtt is már a felhasznált összeg háromszoros visszafizetésével számoltak az intézmények, a válság miatt azonban a törlesztés összege tovább emelkedett. Rudas Imre a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnökeként ezért bejelentette, az intézmények az oktatási miniszterhez fordulnak segítségért. Megjegyezte ugyanakkor, hogy egy felsőbb korlát kikötésével ugyan, de az állam a többletfizetés költségeivel együtt a részletek felét fizeti.
Rudas Imre egyben a Budapesti Műszaki Főiskola rektora is, mely státuszában elmondta: a főiskola a kis beruházók között is az eddigi 200 millió helyett húsz százalékkal többet, azaz 240 millió forintot fizet vissza évente az állammal közösen. A rektorok már egyeztettek arról, milyen segítséget kérnek majd, illetve a minisztériummal folytatott tárgyalások is megkezdődtek, konkrétumokat azonban csak a február 24-i MRK-ülés után közölnek.
A Fidesz szerint a korábbi oktatási miniszter, Magyar Bálint kényszerítette bele az egyetemeket, főiskolákat a PPP-konstrukcióba, egyes vidéki felsőoktatási intézmények esetében pedig az alacsony hallgatói létszám miatt üresen állnak az új épületek.
(Forrás: Magyar Nemzet)