Alkotmánybírósághoz fordult az államfő az OÉT-törvény miatt

Belföld - 2006-12-29

Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényt, valamint az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvényt.

Sólyom László nem írta alá az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényt valamint az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvényt, mivel álláspontja szerint e törvények egyes rendelkezései sértik az Alkotmány által garantált népszuverenitás és demokrácia elvét, ezért alkotmányellenesek. Ezért a köztársasági elnök a mai napon az Alkotmány 26. § (4) bekezdése alapján a két törvényt véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak, és erről tájékoztatta az Országgyűlés elnökét is.

 

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvénynek az államfő által aggályosnak tartott szakaszai részben az OÉT egyes hatásköreit szabályozzák, részben az OÉT összetételét határozzák meg. A köztársasági elnök álláspontja szerint az OÉT részére a törvényben adott hatáskörök egy része közhatalmi jellegű. Emellett az OÉT más törvények alapján is gyakorol közhatalmi jogköröket. A népszuverenitás és demokrácia elve alapján azonban – miként azt az Alkotmánybíróság is többször megállapította – Magyarországon közhatalom csak demokratikus legitimáció birtokában, tehát a választópolgárok felhatalmazása alapján gyakorolható. Sólyom László úgy látta, hogy a törvénynek az OÉT összetételére vonatkozó szabályai nem biztosítják a közhatalom gyakorláshoz szükséges demokratikus legitimációt az OÉT számára, ezért a törvénynek az ezzel összefüggő rendelkezései alkotmányellenesek.

 

Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvény egy szakasza az OÉT-ben részt vevő országos szakszervezeti szövetségeknek ad egyetértési jogot bizonyos jogszabályok megalkotásával kapcsolatban. Az államfő szerint ez is közhatalmi jogkör, ami szintén csak kellő demokratikus legitimáció alapján gyakorolható. Ezzel az országos szakszervezeti szövetségek nem rendelkeznek.

(forrás:keh.hu)