Áram, gáz, távhő: több mint egymillióan nem tudnak fizetni

Belföld - 2010-12-27

Az elmúlt hat évben a lakossági közműtartozások szinte megduplázódtak, a közműhátralékosok száma több mint egymillióra nőtt - írta a Népszabadság az Esély című társadalompolitikai folyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányra hivatkozva.

Hat éve az áram-, a gáz- és a távhőszolgáltatók felé összesen 596 ezer ember tartozott valamekkora összeggel, tavaly már egymillió 129 ezren. A lap hétfői számában megjelent cikk szerint miközben nő a közműdíjakat fizetni nem tudók száma az adósságkezelő szolgáltatás igazságtalan: a települések mindössze négy-öt százalékában elérhető. Az előre fizetős mérőórák terjesztését pedig az energiaszolgáltatók nem szorgalmazzák.