Miközben ünnepelnünk kellene az évfordulót, baljós hírek szállnak a Lechner Ödön tervezte Földtani Intézet eladásáról, kultúra-ellenes kézmozdulattal meg akarják szüntetni Ráday Mihály városvédő műsorát, és itt van a belvárost romboló sokszorosan jogsértő projekt ügye is.
1987-ben az UNESCO Világörökség Bizottság Budapestet, a Duna-partok panorámája és a Várhegy kivételes egyetemes értékeiért a világ kulturális öröksége részének nyilvánította.
A Világörökség Egyezmény és Jegyzék 1972-ben abból a felismerésből jött létre, hogy a társadalmi és gazdasági változások egyre inkább fenyegetik az egész emberiség közös örökségének tekinthető univerzális kulturális értékeket is. Az Egyezményt elfogadó valamennyi állam vállalta, hogy ráhárul a Jegyzékbe felvett értékek “védelmének, megóvásának, bemutatásának és a jövő nemzedékek számára való átadása biztosításának elsődleges kötelezettsége .
A magyar állam tehát nemzetközi szerződésben vállalt felelősséget mások tulajdonában lévő közös kulturális értékeink fennmaradásáért. Az Alkotmány szerint a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját biztosítani kell. A vállalt ‘bemutatás’ az Egyezmény szerint a rendbehozatalt és a helyreállítást is jelenti. Budapest panorámája tulajdonosok ezrei építési szándékainak jó irányításától – kezdeményezésétől, támogatásától, tiltásától – függ. A Világörökség Bizottság 1977-ben Gyakorlati Útmutatót adott ki, az UNESCO pedig 2005-ben Bécsi memorandum néven ajánlást a világörökség és a kortárs építészet jó kapcsolata menedzselésére. A párizsi Világörökség Központ szakmai segítséget is nyújt: jelentősebb beavatkozások előtt időben egyeztetni kell a Központtal.
Erre emlékeztet az ICOMOS Európai Csoportjának levele is, amelyet a némi port felvert Bécsi utcai ingatlanfejlesztés ügyében írtak a hazai legfelsőbb szintű vezetőknek. A Világörökség Bizottság tanácsadó testülete nagyon negatívnak minősíti a városképet robbantó, környezetterhelő, felesleges újabb pláza tervét. Hasonló értelmű, konzultációt ajánló levelet küldött az Építészek Világszövetsége is. A Központtal való egyeztetés eredménye sem kétséges, és ennek betartása lényegében kötelező.
Miért kellett a nemzetközi segítség? Magunk nem tudnánk, hogyan kell viselkedni saját porcellánboltunkban? Miért nem tartjuk be az Egyezményben vállaltakat? Három éve készül, mégsincs világörökségi törvényünk. Budapesten máig nincs az Egyezmény alapján kötelező kezelési terv és kezelő szervezet. Ha lenne, rendet kellett volna vágnia a fővárosi-kerületi tervezési dzsungelben, ahol öt éve nincsenek átvezetve a jogszabályban előírt műemléki módosítások, és ahol a fővárosi keretből kilógó kerületi építési engedélyek ellen civil szervezeteknek kell pereskedniük, különben jogellenes építmények valósulhatnának meg.
Február elsején Magyarország a szőnyeg szélén fog állni Párizsban. Vajon milyen előrehaladási jelentést fog adni a történeti építészet bontása helyett városrehabilitációt szorgalmazó, megtett intézkedésekről?