Költségvetés: a képviselők kérik az államfőtől a törvény sürgős kihirdetését.

Belföld - 2010-12-24

Csökkenő személyijövedelemadó-teher, több százmilliárd forintnyi ágazati és különadók, költségvetési támogatások nélkül is nullszaldóssá váló Nyugdíjbiztosítási Alap és 3 százalék alá apadó GDP-arányos államháztartási hiány – ezek  emelhetők ki a 2011-es költségvetés kapcsán, amelynek zárószavazása december 23-án volt  a T. Házban.

Több százmilliárd forintos átcsoportosításokat tartalmaz a 2011-es büdzsé az adóbevételek terén. Míg társasági adóból az idén várható 335 milliárd helyett 372 milliárd forintot remél a kormány, a különadók összesen majd ugyanennyit hozhatnak az állam konyhájára. Áfából is 170 milliárd forinttal emelkedik a bevételi előrejelzés 2010-hez képest, személyi jövedelemadóból azonban 355 milliárd forintot „engedett ki” a kabinet 2011-ben.

 

A kisebb tételek közé tartozik a munkavállalók nyugdíjjárulékának fél százalékpontos megemelése, ez 35 milliárd forintot hozhat, míg a nők nyugdíjkedvezménye számítások szerint 12-14 milliárd forintot emészt fel 2011-ben.

 

Az úgynevezett első körös módosító javaslatok összesen egyébként 103,5 milliárd forinttal növelték az adóbevételi várakozásokat, más bevételi sorokon azonban „farigcsáltak” is a képviselők. Így összességében 72,1 milliárd forinttal emelkedett a költségvetés bevételi oldala és 70,7 milliárddal a kiadási oldala. Mindezek alapján az államháztartás – helyi önkormányzatokat is tartalmazó – 2011-es hiányát 797,4 milliárd forintra lőtte be a költségvetési törvényjavaslat.

 

Az Országgyűlés 257 igen és 119 nem szavazat mellett fogadta el a 2011. évi költségvetésről szóló törvényt. A képviselők döntöttek, hogy kérik az államfőtől a törvény sürgős kihirdetését.