MSZP: lesújtó véleményt mondott az Ab a kormánytöbbség jogalkotási gyakorlatáról

Belföld - 2011-07-13

Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában a rendszerváltás óta példátlan egyértelműséggel mondott lesújtó véleményt a kormánytöbbség jogalkotási gyakorlatáról.

Az Ab keddi határozatában elutasította az alkotmány módosításáról szóló 2010. évi CXIX. törvény közjogi érvénytelenségére vonatkozó indítványokat.

A Lázár János és Balsai István fideszes képviselők által beterjesztett jogszabály az Alkotmánybíróság hatáskörét csökkentette úgy, hogy a költségvetésről, az adókról, a járulékokról és a vámokról szóló törvényeket akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag alapjog sérelmére hivatkozik.

    Az Ab ugyanakkor megállapította, hogy bár az egyéni képviselők által benyújtott alkotmánymódosítások az alaptörvényben lefektetett eljárási követelményeknek megfelelnek, a demokratikus jogállamiság követelményét nyilvánvalóan nem elégítik ki teljes mértékben. Mint írták, a hét további, ugyancsak egyéni képviselők által kezdeményezett alkotmánymódosítás kapcsán is "legitimitási problémák merülhetnek fel".

    "Az alkotmány sorozatos, aktuálpolitikai érdekek és célok megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása rendkívül aggályos a demokratikus jogállam követelményei, különösen az alkotmányos jogrend stabilitása, kiszámíthatósága, a széleskörű társadalmi legitimitás, az alkotmányos jogrendszerbe ellentmondásmentesen történő beépülése szempontjából. Az Alkotmánybíróság az aktuálpolitikai szempontokat azonban nem vizsgálhatja" - olvasható a határozatban, amelyhez egyébként Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós különvéleményt fűzött. Véleményük szerint az Ab-nek van hatásköre arra, hogy az alkotmánymódosítások alkotmányellenességét megállapítsa.

    Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ezzel kapcsolatban írt szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: a szocialisták álláspontja a kormányváltás óta egyértelmű és következetes, tiltakoznak "a Fidesz mindent és mindenkit semmibe vevő joggyakorlata ellen". Véleménye szerint az egyeztetések teljes mellőzésével, gyakran nyilvánvaló politikai célok érdekében hozott törvények súlyos károkat okoztak magyar polgárok millióinak, Magyarországnak.

    "Az MSZP, mint a legnagyobb ellenzéki párt felhívja minden felelősséggel gondolkodó figyelmét: a demokrácia több mint két évtizede után a Fidesz politikája egyértelművé tette, hogy az emberek jogbiztonsága legalább olyan fontos és védelemre szoruló értékké vált, mint a szociális, egzisztenciális biztonság. Az MSZP kész együttműködni az érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel, civil szerveződésekkel, amelyek osztoznak a tiltakozó cselekvés szándékában" - írta a pártelnök, felajánlva a sérelmet szenvedetteknek az MSZP jogsegélyszolgálatát.

mti