OKF: főleg Borsod-Abaúj-Zemplénben okozott kárt a havazás

Belföld - 2021-01-25

- Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott kárt a havazás, a tűzoltókhoz hétfő késő délelőttig mintegy ötven bejelentés érkezett az időjárás miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághelyettes szóvivője.Dóka Imre telefonon elmondta, a bejelentések több mint kilencven százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, a környező megyékből általában csak két-három hívás érkezett.

Főként a szél és a felázott talaj miatt, a hó súlya alatt kidőlt fák eltávolításához kérik a tűzoltók segítségét - tette hozzá.

Egyebek mellett Miskolc-Diósgyőr, Kishuta, Nyíri, Monok, Ózd, Rakaca és Aggtelek környékéről érkezett bejelentés.

Járókelők a hóesésben Salgótarjánban 2021. január 25-én. A havazás miatt Budapestre és kilenc megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki erre a napra az Országos Meteorológiai Szolgálat. MTI/Komka Péte

Bükkszentkereszt térségében egy időre le kellett zárni a 2505-ös utat, mert rádőlt egy fa. Ezt már eltávolítottak a tűzoltók, akik folyamatosan dolgoznak a káresetek felszámolásán - mondta a helyettes szóvivő.