Pest pusztulása?

Belföld - 2010-07-24
Az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi szakmai civil szervezet, az 1972. évi UNESCO Egyezmény – közismert nevén a Világörökség Egyezmény – végrehajtó testületének, a Világörökségi Bizottságnak állandó műemlékvédelmi Tanácsadó Testülete. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága hasonló szerepet vállal hazai viszonylatban.

 Feladata és kötelessége a magyar világörökségi területeken történő, illetve az azokra hatással lévő változások és tervezett beavatkozások észrevételezése annak érdekében, hogy segítse a döntéshozókat abban, hogy a Magyar Állam által, a Világörökségi Egyezmény aláírásával 1985-ben vállalt nemzetközi kötelezettségeit betartsa. Ilyen értelemben tartozik felelősséggel az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a magyarországi világörökségi területek értékeinek védelméért és annak megőrzésért.

 

A Duna-part és a budai Várnegyed 1987 óta, az Andrássy út és környékével kiterjesztett terület 2002 óta szerepel a Világörökségi területté nyilvánított kiemelkedő egyetemes értékek között. A világörökségi helyszín a védőzónával együtt áll világörökségi védelem, ellenőrzés alatt. A magterület és a védőzóna ugyanolyan elbírálás alá esik, annak érdekében, hogy a terület megjelenése, szerkezeti rendje megmaradjon, értékeit megőrizzük. Ezeken a területeken tehát csak olyan fejlesztéseknek szabad teret engedni, amelyek az eredeti értékeket tiszteletben tartva megőrzik azokat, értőn bemutatják, esetleg úgy tesznek hozzá új értéket, hogy az a meglévőt nem veszélyezteti, azaz akármennyire is alkotó módon közelítenek a feladathoz, mégis igazodnak a környezet beépítési rendjéhez.

 

Budapest Világörökség területén a belső-erzsébetvárosi átgondolatlan fejlesztések (ez esetben is a védőzónában!) már régóta komolyan veszélyeztették, és ha mostanra már csak kisebb mértékben is, de sajnos még mindig veszélyeztethetik a világörökségi értékeket. Éppen ez utóbbi helyzetnek a kivizsgálására járt a helyszínen (az UNESCO párizsi Világörökségi Központjának támogatásával) az ICOMOS nemzetközi szakértője. Ebben az összefüggésben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság különösen aggályosnak tartja, hogy Budapest világörökségének védőzónájában, a műemléki jelentőségű területként védett pesti belváros területének értékeit most hasonló, újabb komoly veszély fenyegeti.

 

Az eddig napvilágot látott szöveges és képi információk alapján úgy látszik, hogy a pesti Bécsi utcában, a Harmincad és a Deák Ferenc utca között tervezett radikális bontás és a tervezett új épület nincs tekintettel a történeti településszerkezet védelmére, az ott álló épületek értékére, és így a világörökségi terület látványának védelmére sem. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság a hasonló indíttatású fejlesztések nemzetközi példáinak tapasztalatai alapján aggodalommal hívja fel a figyelmet arra, hogy az önmagában akármilyen jól kigondolt beruházás, ha az nincs tekintettel a történeti városi közegben megtestesült környezetére, annak értékeire, megvalósulása esetén újabb, visszafordíthatatlan károkat okoz világörökségi helyszínünkön. Ez nemcsak értékvesztést eredményez, hanem adott esetben jelentősen ront Magyarország nemzetközi megítélésén is - éppen az ellenkező hatást váltva ki, mint amit az ambiciózus fejlesztés megálmodói elérni kívánnak.

 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság biztos abban, hogy kidolgozható olyan megoldás, amely egyszerre teszi lehetővé a jól átgondolt fejlesztést és szolgálja az értékek védelmét, sőt azok még hatásosabb kibontakoztatását is elősegítheti. Ehhez azonban mindenképpen követni kell az e tekintetben releváns alapelveket, szabályokat, tehát azt, hogy az érintett területen csak olyan beavatkozás fogadható el, amely

 

-   megőrzi a város településszerkezetét és minden építészeti, építészettörténeti és kultúrtörténeti értékét,

-   a javasolt építészeti megoldások (program, formavilág, anyaghasználat, stb.) a meglévő beépítési rend ritmusához, léptékéhez igazodnak, mintegy annak kortárs megfogalmazású folytatásaként;

-   tiszteletben tartja, kimagasló értékének megfelelő módon megőrzi, és rangjának megfelelően illeszti a programba Gulyás Zoltán Ybl díjas építész épületét (egykor a Chemolimpex székháza, később bank-épület), amely a magyar építészettörténet modern fejezetének korszakalkotó létesítménye, valamint a volt Fischer-áruház 1910-ben épült épületét, továbbá

-   tartózkodik attól, hogy idegen városképi elemekkel változtassa meg a pesti belváros identitását, azaz például nem épít új szintet a városra - különös tekintettel annak a Gellérthegyi felőli megjelenésére – világörökségi látvány!

 

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, miközben üdvözli azt a fejlesztői szándékot, amely a történeti városrész felemelését kívánja szolgálni, elengedhetetlennek tartja, hogy olyan integrált szemléletű program, terv, projekt szülessék, amely megvalósulása esetén semmilyen, a magyar építészet és Budapest városának múltja szempontjából fontos meglévő és pótolhatatlan értéket nem pusztít el, nem veszélyeztet, és nem sodorja súlyos veszélybe a budapesti világörökségi területet.

 

Ezúton hívjuk fel minden döntéshozó figyelmét a program alapvető átértékelésének szükségességére, annak érdekében, hogy ez a nagyszabású beavatkozás ne visszafordíthatatlan pusztítást, hanem értékőrző-értékteremtő városfejlesztést eredményezzen.

 

    Kiadó: ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület