Belföld

Eredmények megjelenítése 1821-től 1840-ig 7116 találatból.

OGY - A Ház újra elfogadta az ingatlanok átadásáról szóló törvényt

Belföld - 2016-12-12

Újra elfogadta a parlament hétfőn az egyes állami és önkormányzati tulajdonú ingatlanok ingyenes átadásáról szóló törvényt, amelyet korábban Áder János köztársasági elnök a budapesti Erzsébet térre vonatkozó aggályai miatt visszaküldött a Háznak.

A képviselők 128 igen, 34 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett fogadták el az új javaslatot, amely egyebek mellett az Erzsébet tér egyes, még fővárosi tulajdonban lévő részeinek állami kézbe adására vonatkozik.

Az államfő kifogása szerint vagyonátadás nem történhet meg a tulajdonos fővárosi önkormányzat döntésének mellőzésével, ugyanakkor a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek.

Emiatt a parlament az átadást december 15-éről 31-ére halasztotta, az üzemeltetési szerződést pedig egy hónappal elcsúsztatva, jövő január végéig kell megkötniük a feleknek.

A törvényhozás garanciákat épített az államfő által kifogásolt egészségügyi csomagba

Belföld - 2016-12-12

Garanciális szabályokkal kiegészítve fogadta el az Országgyűlés kilenc egészségügyi tárgyú jogszabály módosítását, amelyet Áder János államfő a gyógyszerforgalmazási törvény megváltoztatása miatt megfontolásra a közelmúltban visszaküldött a Háznak.

A törvény kimondja, hogy visszavonják a működési engedélyét annak a gyógyszertárnak, amelynek megszűnik a társadalombiztosítási ártámogatási szerződése.

LMP: a közszférát elérte a bérkatasztrófa

Belföld - 2016-12-12

A közszféra bérkatasztrófájáról beszélt Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, tarthatatlannak nevezve, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők bére már kilencedik éve lesz befagyasztva jövőre.

Az LMP azt követeli, hogy mind a közalkalmazotti, mind a köztisztviselői illetményalap igazodjon a minimálbérhez, és az állami vállalatok vezetői bérplafonját is kössék ehhez - mondta Szél Bernadett. Rámutatott: ezen cégeknél is béremelésre lenne szükség, mert van olyan vállalat, ahol a vezető akár ötvenszer annyit keres, mint egyes beosztottjai.

PISA-felmérés - LMP: az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne

Belföld - 2016-12-11

- Az oktatási rendszer szétverése a Fidesz-kormány egyik legnagyobb bűne, hiszen olyan károkat okoz, amelyeket csak hosszú évtizedek munkájával lehet helyrehozni - mondta Ikotity István, az LMP országgyűlési képviselője vasárnap telefonon az MTI-nek.

A képviselő az idei PISA-felméréssel kapcsolatban elmondta: az elmúlt 16 év legrosszabb eredményét kapta Magyarország, amivel jóval az OECD-országok átlaga alá került, és több fontos mutatóban is sereghajtó.

Lehűlésre kell készülni a héten

Belföld - 2016-12-11

Kedden túlnyomóan derült lesz az ég, csapadék nem várható. A leghidegebb órákban többnyire mínusz 9 és mínusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, de a fagyzugokban mínusz 12 fok is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között várható.

Szerdán csak rövid időre süthet ki a nap, délutántól elszórtan csapadék is várható: a Dunántúlon inkább havas eső, eső, másutt hószállingózás, gyenge havazás valószínű. A minimumhőmérséklet mínusz 7 és mínusz 2, a maximumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 4 fok között valószínű.

Jobbik: csak a képviselő-testületek gazdálkodhassanak az önkormányzati vagyonnal

Belföld - 2016-12-10

A Jobbik törvénymódosító javaslatban kezdeményezi, hogy váljon az önkormányzati képviselő-testületek át nem ruházható jogkörévé a helyi vagyon értékesítése és hasznosítása.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte, mára a fideszes önkormányzatoknál "napi rutinná" vált a "nemzeti vagyon megkárosítása, ellopása".

Transparency International: a magyar állami intézményrendszer sok esetben részrehajló

Belföld - 2016-12-09

A magyar állami intézményrendszer sok esetben részrehajló - jelentette ki a Transparency International (TI) Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet tizedik születésnapját ünneplő budapesti konferencián, amelyet pénteken, a korrupcióellenes világnapon tartottak "az integritásról és az integritásalapú közigazgatási kultúráról" a holland nagykövetség támogatásával.

Köszöntőjében Martin József Péter úgy fogalmazott, Magyarország nem áll jól az integritás, vagyis a feddhetetlenség, elfogulatlanság terén. Az állam nem működik egészen átláthatóan - tette hozzá.

ÁSZ: súlyos szabálytalanságok a megyei múzeumoknál,a debreceni Déri Múzeumban is

Belföld - 2016-12-08

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel hat megyei hatókörű városi múzeumnál az Állami Számvevőszék átfogó vizsgálata - mondta el Warvasovszky Tihamér, a szervezet alelnöke csütörtökön Budapesten.

A hat intézmény - debreceni Déri Múzeum, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum, a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a szolnoki Damjanich János Múzeum - pénzügyi és vagyongazdálkodása egyik esetben sem felelt meg a törvényi előírásoknak, valamint a kölcsönzött kulturális javak vagyonbiztonsága terén is komoly hiányosságok derültek ki - mutatott rá az alelnök, aki hangsúlyozta azt is: a hat intézmény jelentős közpénzt és közvagyont kezel, összesített kiadási főösszegük 2014-ben elérte a 4,6 milliárd forintot.

Kiemelte: a megyei múzeumok kulturális szempontból meghatározó jelentőségűek földrajzi elhelyezkedésüket, ellátott feladataikat, valamint látogatottságukat tekintve is, ugyanakkor a feltárt, eltérő mértékű, de sorozatos szabálytalanságok veszélyeztetik a múzeumok által kezelt, állami tulajdonban lévő kulturális javak megőrzését.

LMP: 8 milliós éves árbevételű cég miért kap 1,3 milliárdos támogatást?

Belföld - 2016-12-08

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke szerint nem célszerű 100 százalékos előleget adni európai uniós projektekre.

Hadházy Ákos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján megemlítette a Szeged közelében fekvő Kistelek példáját. A településen alternatív gyógyászattal foglalkozó szállodának kellett volna felépülnie 1,3 milliárd forintból. Az EU 890 milliót adott volna a projektre, ezt az összeget kifizették - tette hozzá.

DK: a kormány már a látszatra sem ad

Belföld - 2016-12-07

- A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány már ott tart Magyarország "kifosztásában", hogy a látszatra sem ad, ezért kilépett a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) nevű nemzetközi korrupcióellenes együttműködésből.

A párt szóvivője szerdán úgy fogalmazott: a kilépéssel a Fidesz nyilvánvalóan előremenekült, hiszen "a magyar történelem legkorruptabb kormányaként" előbb-utóbb így is, úgy is kizárták volna az együttműködésből. Orbán Viktor miniszterelnök tiszta vizet öntött a pohárba: nem akar átláthatóságot, nem akar társadalmi részvételt, nem akar sajtószabadságot - jelentette ki Gréczy Zsolt.

PISA-felmérés - MSZP: távoznia kell Balog Zoltánnak az eredmény miatt

Belföld - 2016-12-06

Sokkolónak és tragédiának tartja a szocialista Kunhalmi Ágnes az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérés programjának (angol rövidítéssel: PISA) kedden ismertetett, a magyar diákokra vonatkozó adatait. Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke lemondásra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét.

Az MSZP-s képviselő budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a PISA-felmérés alapján a magyar tanulók a természettudomány, a matematika és a szövegértés területén is az OECD-országok átlaga alatt teljesítettek.

Kunhalmi Ágnes szerint a 2015-ben készített felmérés eredménye a Fidesz-kormányzás "produktuma", a kormánypárt lebutított oktatáspolitikájának teljes csődje.

A kormány a TAO-rendszer folytatását kérte az Európai Uniótól

Belföld - 2016-12-05

A kormány a magyar sportban 2011 óta működő társaságiadó-kedvezmény rendszer (TAO) változatlan feltételek melletti folytatásához kérte az Európai Unió jóváhagyását.

Erről Kozmann György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára beszélt az utanpotlassport.hu szerkesztősége által idén hatodik alkalommal megrendezett, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Decathlon által támogatott hétfői konferencián. Az államtitkár hozzátette: az EU engedélye eredetileg az év végéig szólt, ezt most újabb ötéves ciklusra kérték meg, jelenleg az unió válaszára várnak.

Kozmann előadásában kitért arra is, hogy a nemzeti utánpótlás-nevelő programok irányítása és felügyelete 2017 januárjától a MOB-tól átkerül az Emmi sportért felelős államtitkárságához. A sportvezető a változtatás indokaként a támogatási rendszer egycsatornássá válását és a nagyobb átláthatóságot nevezte meg. Az olimpiai bronzérmes kenus emlékeztetett arra, hogy a sporttörvény novemberi módosítása alapján januártól önálló helyettes államtitkárság irányítja majd az utánpótlás-nevelést Sárfalvi Péter vezetésével, valamint bejelentette, hogy új programot indítanak az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzők munkájának támogatására.

Fábián László, a MOB sportigazgatója kiemelte: az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpián részt vevő magyar csapat 160 tagjának 77 százaléka volt érintett valamelyik nemzeti utánpótlás-nevelő programban.

Origo: Schmidt Mária vette meg a Figyelő című hetilapot

Belföld - 2016-12-05

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg a Figyelő című hetilapot; a megállapodást már alá is írták.Az új tulajdonos az Origónak hétfőn elmondta: legfontosabb célja a "magas szintű szakmai munka folytatása". Hangsúlyozta: a Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.

LMP: nemzetvesztő stratégia a társadalombiztosítás intézményeinek megszüntetése

Belföld - 2016-12-05

Az LMP "igazi nemzetvesztő stratégiának" tartja a társadalombiztosítás intézményeinek megszüntetését, amely az ellenzéki párt társelnöke szerint közelebb hozza az egészségügy összeomlását. Hadházy Ákos, aki az alaptörvény módosítását is felvetette az ügyben, úgy látja: a "látszatreform" azt célozza, hogy egyesek halászhassanak a zavarossá tett 2000 milliárd forintos üzletben.

Miniszterelnökség: mégsem a járási- és kormányhivatalok kézbesítik az utalványokat

Belföld - 2016-12-05

Mentesítik a járási- és kormányhivatalok munkatársait az Erzsébet-utalványok kézbesítésének feladata alól, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Postától kér gyorsabb és olcsóbb megoldási javaslatot, hogy minden nyugdíjas még karácsony előtt megkaphassa a kormány által juttatott tízezer forintos utalványt - közölte a Miniszterelnökség hétfőn..

Orbán Viktor miniszterelnök kérésére Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn konzultációra hívta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének vezetőit, Boros Péternét és Árva Jánost. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány képviseletében meghallgatta, mérlegelte és elfogadta a szakszervezetnek az Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült észrevételeit és javaslatait - írta a Miniszterelnökség.

A jövő héten marad a száraz és hideg idő

Belföld - 2016-12-04

A következő napokban folytatódik a száraz és hideg időjárás, többször mínusz 10 Celsius-fok körül alakulnak a minimumok és napközben is fagypont körüli értékekre lehet számítani - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn és kedden is szinte mindenütt több órára kisüthet a nap, csapadék nem lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet hétfőn általában mínusz 9 és mínusz 4 fok, kedden mínusz 9 és mínusz 5 fok között valószínű, de az északi völgyekben és az Alföld homokos felszínű mélyebb részein ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn napközben plusz 2-6, kedden plusz 2-7 fokig melegszik a levegő.

Új nyugdíjszámítást és áfacsökkentést szorgalmaz az MSZP

Belföld - 2016-12-04

- Az MSZP szerint új nyugdíjszámításra, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére, és a lakossági energiaárak normalizálására van szükség.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az "urizáló fideszes elit" inkább fosztogat, mint osztogat: a munkavállalókra és a munkaadókra adó- és járulékterhet zúdítottak, a nyugdíjemelés nem követi a gazdasági teljesítményt, és az alapvető élelmiszerek áfáját sem csökkentette érdemben a kormány.

MSZP: a kormány évek óta drágábban adja az energiát, mint amennyibe kerül

Belföld - 2016-12-04

Az MSZP szerint a kormány évek óta drágábban adja a lakossági gázt, a villanyt és a távhőt, mint amennyibe az kerül, az ár nem az energiahivatal "rendeletalkotási jogán" múlik, hanem az "urizáló fideszes eliten". Az ellenzéki párt ezt arra reagálva közölte, hogy Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jogszabály-alkotási joggal történő felruházása védheti meg a rezsicsökkentést azokkal a brüsszeli törekvésekkel szemben, amelyek eltörölnék a hatóságilag szabályozott árakat a lakossági energiaellátásban.

Több millió forint értékű szarvasgombát találtak Baranya megyében

Belföld - 2016-12-01

Több mint fél kilogrammos isztriai szarvasgombára bukkant a Nefag Zrt. egyik gombásza Baranya megyében, a példány több millió forintot is érhet.

Az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) a legdrágább föld alatti gombafaj, ára 2-3 ezer euró (630-930 ezer forint) kilogrammonként, de a különösen nagy példányok ára ennél jóval magasabb lehet - közölte csütörtökön l a fővárosi Triffla erdeigomba-bolt, ahol az érdeklődők péntekig tekinthetik meg a Mágnás Béla névre keresztelt szarvasgombát a Fővám téri Nagycsarnokban.

Mint írták, a Baranya megyében előkerült példány a Magyarországon valaha előkerült legnagyobb isztriai szarvasgomba. A mediterrán térségben elterjedtebb gombafaj első példányait 1998-ban találták meg hazánkban, és azóta is ritkaságnak számít. A gombafajt angol neve (white truffle) nyomán tévesen fehér szarvasgombának is szokták nevezni, noha utóbbi egy másik, sokkal kevésbé értékes gombafajt jelöl.

Mától telefonon is lehet igényelni az erkölcsi bizonyítványokat

Belföld - 2016-12-01

December 1-jétől telefonon is igényelhető a hatósági erkölcsi bizonyítvány a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon keresztül.2015 novemberében indult el a KEK KH telefonos azonosítási szolgáltatása, ennek lényege, hogy az ügyfél telefonon tudja magát azonosítani és így tud ügyeket kezdeményezni. Telefonos azonosítással először az ügyfelek arról nyilatkozhattak, hogy ki intézhet a nevükben, meghatalmazással ügyeket.

December 1-jétől pedig arra is van lehetőség, hogy az állampolgárok telefonon igényeljék - ugyancsak a telefonos azonosításon keresztül - az erkölcsi bizonyítványt - mondta. Hozzátette: eddig postán, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy az elektronikus ügyintézési csatornákon (a webes ügysegéden vagy az OkmányAppon) lehetett igényelni az erkölcsi bizonyítványt.