A szívinfarktus vagy a szélütés megelőzését korán kell kezdeni

Egészségügy - 2011-05-23

A fiatal felnőttek többsége nem tudja, hogy az ifjúkori egészségtelen életmód és a későbbi szív-és érrendszeri betegségek között szoros az összefüggés. Az Amerikai Szív Szövetség szakértőinek vizsgálata kimutatta, a lakosság 80 százaléka azt hiszi, hogy egészségesen él, pedig nem azt teszi.

    A közvélemény-kutatás során a fiatal amerikaiak általában hangot adtak annak, hogy sokáig és jó egészségben szeretnének élni, de egyharmaduk nem ismerte fel, hogy az egészséges életmód korai átvétele lényegesen befolyásolja a későbbi infarktus vagy agyi katasztrófa bekövetkezését.

    Ralph Sacco, az Amerikai Szív Szövetség egyik vezetője hangsúlyozza: az amerikai ifjúság többsége nem fogja fel azt a vizsgálatokkal bizonyított tényt, hogy a megfelelő életvitel 80 százalékkal csökkentheti a szélütés kockázatát.

    A Szövetség 1248 fiatal - 18-44 éves - embert kérdezett meg életmódjáról és arról, mit tudnak a szív-és érbetegségek kockázati tényezőiről. Az eredmény azt jelezte, hogy a jelentős többség szerint csak az öregedés során kell mind jobban figyelni a rizikófaktorokra. A 18-24-évesek 43 százalékának gyakorlatilag eszébe se jutott, hogy milyen veszély a koszorúér-betegség vagy az agyvérzés.

    A szakemberek még elkeserítőbbnek tartották, hogy a 35-44 éves korosztály tagjainak 22 százaléka ugyanígy nyilatkozott, noha csaknem minden másodiknak, a vizsgálatok szerint már voltak kezdődő betegségre utaló tünetei és panaszai.

    A tudományos társaság hét pontban fogalmazta meg egészséges életmódra vonatkozó tanácsait: étkezés, melynek telített zsírtartalma alacsony, sok zöldség-és gyümölcs evése, mérsékelt alkoholfogyasztás, a cukros üdítőitalok kerülése, rendszeres testmozgás, megfelelő testsúly és a dohányzás teljes kiiktatása az életből.

    Sacco rosszkedvűen idézte azt a statisztikát, mely szerint az előző hét pontnak megfelelően jelenleg a lakosságnak csak fél százaléka él az Egyesült Államokban.

 MTI