Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
A két hétig tartott őszi szünet után a 3400 állami fenntartású középiskolából az oktatási minisztérium összesítése szerint már csak 48 nem nyitott ki, míg a 184 felsőoktatási intézményből 51-ben szünetelt az oktatás. A Diákszövetség viszont azt közölte, hogy minden második egyetemen megmozdulások vannak, s több mint ötvenet elfoglaltak a hallgatók.
A középiskolások tüntetésének útvonalát Párizsban a rendőrség kedden az utolsó pillanatban megváltoztatta. Míg a körgyűrű közelében engedélyezett útvonalon csak néhány száz diák jelent meg, a belvárosban gyülekező fiatalokat a rendőrök nem engedték felvonulni, és könnygázzal szétkergették. Lyonban békésen tüntettek a diákok, de a korábbiaknál kisebb számban.
Ezek között szerepel az úgynevezett Parcoursup internetes platform reformja, amelyen a középiskolások jelentkezhetnek felsőoktatási tanulmányokra, valamint 15 ezer új hely létrehozása a felsőoktatásban, a hallgatói ösztöndíjak inflációkövető megemelése és egy felújítási alap létrehozása a közoktatási infrastruktúra javítására.
Sébastien Lecornu miniszterelnök azt is kérte az oktatási tárcától, hogy adjon konkrét válaszokat a leginkább hátrányos helyzetű kétszáz középiskolának. A diákszervezetek a bejelentett intézkedéseket elégtelennek minősített "első lépésnek" tekintik.
A párizsi demonstrációnak a Bastille tértől a Concorde térig vezető útvonalát még nem hagyták jóvá a hatóságok, amelyek az október 17-i tömegtüntetéseket kísérő erőszakos cselekmények és fosztogatások óta nem engedélyeznek semmilyen megmozdulást a belvárosokban, és inkább a városok peremén javasolnak alternatív útvonalakat.
A spanyol, francia, olasz, brit, portugál, görög és belga szervezetek képviselői azt szeretnék, ha az elmúlt hetek demonstrációi után egyszerre vonulnának "milliók" az utcára Európa-szerte.
Főbb követeléseik a "lakhatási jog garantálása", valamint "a lakhatás, az élelmiszer és az energia árának kordában tartása" köré összpontosulnak. Ezek közé tartoznak olyan általánosabb társadalmi és politikai követelések is, mint a bérek és a nyugdíjak emelése.
"Garantálni kell a közszolgáltatások színvonalát, különösen az oktatásét, az egészségügyét és a lakhatásét", "a jogot a munkához a migránsok kizárása nélkül", előmozdítani a "gazdagok megadóztatását" és követelni a "fegyverkezési politikák" és a "fosszilis energiahordozók fejlesztésének" végét - mondta Carme Arcarazo, a spanyol bérlők szakszervezeti szövetségének szóvivője a találkozót követő párizsi sajtótájékoztatón.
"Milliónyian fogjuk elfoglalni az utcákat, és megmutatni, hogy az embereknek kell irányítaniuk, nem a milliárdosoknak" - mondta Benjamin Ball a francia sárgamellényesek nevében. Franciaországban a CGT és a Solidaires szakszervezetek, valamint a Lakhatási jog nevű civil szervezet is csatlakozott a felhíváshoz.
A európai szervezetek elítélik a "megélhetési költségek féktelen emelkedését" és a kormányzati válaszok hiányát.