Egészségügy

Eredmények megjelenítése 681-től 700-ig 1268 találatból.

ECDC: világméretű probléma az antibiotikum-rezisztencia

Egészségügy - 2014-11-18

A helytelen, túlzott, illetve az indokolatlan antibiotikum használat miatt olyan baktériumok jelentek meg, amelyek ellenállnak a különböző gyógyszereknek; jelenleg ez az egyik legnagyobb közegészségügyi kockázat a világon és ezen belül Európában is - erre figyelmeztet az idei európai antibiotikum nap, amelyet az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) szervez.

Növekszik a veseátültetések száma Debrecenben

Egészségügy - 2014-11-18

Növekszik a veseátültetések száma a Debreceni Egyetem (DE) klinika központjában: az idén már 35 transzplantációt hajtottak végre. A debreceni klinikai centrumban végzik az ország veseátültetéseinek 10 százalékát.

Hazánk 2013 júliusában csatlakozott az Eurotransplant (ET) szövetséghez, amely 8 állam 135 millió lakosát fogja össze és 70 szervátültető klinikai központ együttműködését koordinálja.

Patológia napja - Kétszer több patológus szakemberre lenne szükség Magyarországon

Egészségügy - 2014-11-05

Magyarországon kétszázötven patológus szakorvos dolgozik, pedig a betegellátás ennek kétszeresét igényelné, és ezen a helyzeten csak úgy lehet változtatni, ha a meglévő emberi erőforrásokat a legkorszerűbb informatikai fejlesztésekkel segítjük és egyúttal jelentős erőfeszítéseket teszünk a szakemberképzésben - olvasható a négy orvosegyetem közös közleményében.

Szálló por - Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten

Egészségügy - 2014-11-02

- A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelte el Tarlós István főpolgármester Budapesten.

  A szálló por légszennyezettségi szintje a budapesti mérőállomásokon két egymást követő napon, pénteken és szombaton meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket, és a meteorológiai előrejelzések szerint vasárnap sem várható jelentős javulás.

Zombor: állami kórházban nem lehet majd magánegészségügyi ellátást nyújtani

Egészségügy - 2014-10-29

A jövőben nem lehet majd állami kórházban magánegészségügyi szolgáltatást nyújtani - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár egy szerdai, budapesti konferencián. Zombor Gábor kiemelte, a kormány döntése értelmében teljesen el kell különíteni az állami és magánszolgáltatói tevékenységet az egészségügyben, és a jövőben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) magánellátást nem fog finanszírozni.

Világszínvonalú MR készüléket adtak át az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben

Egészségügy - 2014-10-21

Világszínvonalú, 3 teslás mágneses rezonanciás (MR) képalkotó berendezést adtak át kedden az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben. Nagy Zoltán, az intézmény főigazgatója elmondta, a berendezés beszerzéséhez 600 millió forint állami támogatást kaptak, a gép 558 millió forintba került, a fennmaradó összegből pedig egy gyermekaneszteziológiai szobát alakítottak ki, hiszen a gyermekek vizsgálatát altatásban végzik.

OÉTI: újra felmérik a lakosság tápláltsági állapotát

Egészségügy - 2014-10-14

Újra felmérik az idén a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát, a vizsgálatban több mint háromezer felnőttet keresnek meg az ország 122 településén.Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek (OÉTI) közleménye emlékeztet arra, hogy a 2009-es országos táplálkozás- és tápláltságiállapot-vizsgálat adatai szerint a felnőtt lakosság csaknem kétharmada túlsúllyal küzd.

Emmi: új főigazgatója van a GYEMSZI-nek

Egészségügy - 2014-10-01

Ónodi Szűcs Zoltán irányítja szerdától a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet (GYEMSZI) - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

Ebola - Obama globális fellépést sürget a járvány ellen

Egészségügy - 2014-09-17

- Globális fellépést sürgetett a globális fenyegetést jelentő Ebola-járvány ellen Barack Obama amerikai elnök kedden Atlantában, egyúttal közölve, hogy az Egyesült Államok jelentős szerepet vállal a küzdelemből.

Pollenhelyzet - ÁNTSZ: országszerte mérséklődik a parlagfű pollenkoncentrációja

Egészségügy - 2014-09-14

- Az esős időjárásnak köszönhetően várhatóan országszerte jelentősen mérséklődik a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.

Ugyanakkor a csapadék mennyiségétől és intenzitásától függően a Tiszántúlon még mindig elérheti a magas-nagyon magas szintet a parlagfű pollenkoncentrációja.

Az ülve töltött idő csökkentése lehet a leghatékonyabb öregedésgátló módszer

Egészségügy - 2014-09-06

- Az ülve töltött idő csökkentése lehet a leghatékonyabb módja az öregedés lassításának - állítják svéd kutatók.

 

    A British Journal of Sports Medicine című folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a túl sok ülés megrövidíti a kromoszómák végein található "védősapkákat", az úgynevezett telomereket, amelyek megakadályozzák, hogy sejtosztódáskor sérüljön a genetikai információ.

Allergológus: újra kellene szervezni a magyarországi allergológiai ellátást

Egészségügy - 2014-08-29

Nékám Kristóf allergológus szerint sem a társadalom, sem a döntéshozók nem érzékelik, milyen súlyos és egyre növekvő problémát jelent az allergia Magyarországon. A Magyar Allergia Szövetség elnöke az MTI-nek adott interjújában azt mondta: létre kellene hozni egy szakmai, operatív központot, s annak irányításával át kell tekinteni, majd újra kellene szervezni a magyarországi allergiaellátást.

Pollenhelyzet - ÁNTSZ: az Alföld nagy részén már harmadfokú riasztás van érvényben a parlagfű miatt

Egészségügy - 2014-08-22
A Hajdúság és a Hortobágy kivételével az Alföld teljes területére harmadfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet az elmúlt heti mérések alapján - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken .

Tízféle rosszindulatú daganatféleség kockázatát növeli a túlsúly és az elhízás

Egészségügy - 2014-08-15

A tíz leggyakoribb rosszindulatú daganatféleség kockázatát növeli a túlsúly és az elhízás - vélik az eddigi legátfogóbb követéses vizsgálat alapján brit kutatók, akik eredményeiket a The Lancet orvostudományi folyóirat legújabb számában tették közzé.

Pollenhelyzet - ÁNTSZ: másodfokú riasztás az ország északkeleti részére

Egészségügy - 2014-08-14
A parlagfű heti átlagos pollenkoncentrációja az ország északkeleti sarkában, Nyíregyháza környékén elérte a magas szintet, ezért a térségre II. fokú riasztást adott ki az Országos Környezet-egészségügyi Intézet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön .

Pollenhelyzet – ÁNTSZ: már a parlagfű is okozhat tüneteket

Egészségügy - 2014-08-03
Az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint a parlagfű pollenjéből még csak néhány szem fordul elő a levegőben, de koncentrációja  már elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.

Újabb dizájnerdrogok kerültek fel a tiltólistára

Egészségügy - 2014-07-27

Négy pszichoaktív anyag került fel a dizájnerdrogok listájára a héten, így a rendőrség már ezek lefoglalása esetén is eljárhat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkársága közleményében jelezte: a dizájnerdrogok esetében a gyors jogalkotás az egyik legfontosabb, hiszen versenyfutás alakult ki az új összetételű szerek felbukkanása és a büntethetőség hatálybalépése között.

Felújították a gyermekrehabilitációs központot Debrecenben

Egészségügy - 2014-06-12

Felújították a 23 éve működő gyermekrehabilitációs központot Debrecenben, a csaknem 300 millió forint európai uniós támogatásból elkészült beruházást szerdán sajtótájékoztató keretében adta át Papp László (Fidesz), Debrecen stratégiai fejlesztésekért felelős alpolgármestere és Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Szakértő: vélt legalitásuk miatt népszerűek a dizájner drogok

Egészségügy - 2014-05-28

A dizájner drogoknak nevezett kábítószerek kerültek a fogyasztók népszerűségi listájának elejére az utóbbi időben; a vegyületek egy része még nincs tiltólistán, így beszerezhető, de fogyasztásuk rendkívül veszélyes, hiszen a drogok hatásai pontosan nem ismertek - mondta a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet szakértője.

Egyre nő a melanómás betegek száma Magyarországon

Egészségügy - 2014-05-23

- Évente négyszáz halálos áldozatot követel a melanóma, azaz a festékes bőrrák Magyarországon, és a megbetegedések száma az elkövetkezendő hat évben akár másfélszeresére is nőhet - közölték szakemberek a Magyar Dermatológiai Társulat melanómáról tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.