Szorosabbá válik az együttműködés a Parlament és a Bizottság között

EU - 2010-10-19

   Az Európai Parlament szerdán szavaz az Európai Bizottsággal megkötendő új keretmegállapodásról, amelyben rögzítik a két uniós intézmény együttműködésének feltételeit. A szavazást megelőzően a hétfő esti plenáris ülésen vitatták meg a tervezetet a képviselők.

 Az Európai Parlament és a Bizottság közötti kapcsolatok jogi alapját a két intézmény közötti keretmegállapodás szabályozza, amelyet ötévente vizsgálnak

Az új megállapodás – a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek megfelelően – bővíti a Parlament és az EP-képviselők jogait a döntéshozatali eljárásban. A keretmegállapodás jól tükrözi az Európai Parlamentnek a Lisszaboni Szerződés által megerősített szerepét.

 Az új szabályok értelmében a Bizottságnak a Tanáccsal teljesen egyenrangú félként kell kezelnie a Parlamentet, a képviselők a bizalmas bizottsági iratok szélesebb körébe kaphatnak betekintést, a Bizottság éves munkaprogramjának elfogadása előtt pedig konzultálni kell a Parlament kijelölt tagjaival. A keretmegállapodás bővíti az EP jogait az unió nemzetközi tárgyalásai során is: a Bizottságnak törekednie kell arra, hogy a Parlament delegációjának vezetője megfigyelői státust kaphasson az egyeztetéseken.

 

Az új megállapodásban a Bizottság vállalta, hogy a Parlament jogszabály-kezdeményezésre vonatkozó megkereséseire három hónapon belül választ ad. Pozitív válasz esetén a biztosok testületének egy éven belül be kell nyújtania a javaslatot, vagy bele kell foglalnia azt a következő évi munkaprogramba. Amennyiben a Bizottság nem nyújt be javaslatot, részletes indoklással kell szolgálnia a Parlament számára.

 

A Parlament szerdán szavaz megállapodásról, amely elfogadása esetén azonnal hatályba is lép.