A szakértők változatlan munkanélküliségi arányra számítottak. Az USA-ban júniusban 4,6, Japánban 4,2 százalék volt az állás nélküliek aránya. Amennyiben a folyamat tartós marad, az idővel lökést adhat a háztartási kiadások bővülésének, ezzel együtt annak, hogy az eurózóna gazdasági növekedése függetlenedjék a külső, elsősorban az amerikai fogyasztói kereslet alakulásától.
A jelek szerint a helyzet javulása várható a következő hónapokban is. Erre utal, hogy Németországban a munkanélküliek száma júliusban 84 ezerrel, a szakértői várakozásokban szereplő mértéket háromszorosan felülmúlóan mérséklődött.
Az eurózóna kedden közzétett feldolgozóipari beszerzői menedzser indexe pedig azt jelezte, hogy az eurózóna vállalatai júliusban már az ötödik hónapja folyamatosan bővítik az alkalmazottak létszámát, igaz a júniusinál alacsonyabb ütemben.
Az Eurostat becslése szerint az eurózónában 11,5 millió, a 25 tagú Európai Unióban 17,7 millió volt a munkanélküliek száma. Az EU-ban a munkanélküliségi ráta 8,1 százalékra csökkent júniusra a májusi 8,2 százalékról.
(MTI)