Betelefonálós játékok: továbbra is sok a probléma

Fogyasztóvédelem - 2008-04-01

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) tapasztalatai szerint továbbra is sok a probléma az úgynevezett betelefonálós játékokkal. A többnyire egyszerű feladványokkal és nagy nyerési eséllyel kecsegtető játékok emeltdíjas telefonjai gyakorta több ezer forintos számlát okoznak a fogyasztók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a közelmúltban versenyfelügyeleti eljárást folytatott az ügyben, mely az interaktív televíziós játékkészítők és -szervezők kötelezettségvállalásával zárult.

Ebben többek között szerepel, hogy a képernyőn „minden nehézség nélkül olvasható betűnagysággal” tájékoztatják a nézőket a hívás bruttó díjáról, és arról, hogy a betelefonálás nem feltétlenül eredményez nyerést. Nem adnak továbbá a műsor során, illetve a telefonban olyan tájékoztatást, hogy újrahívás esetén a telefonáló biztosan adásba kerül, illetve, hogy senki sem hívja a műsor telefonszámát. A vállalás kiterjed arra is, hogy az ilyen műsort sugárzó tévécsatornák honlapjukon és a teletexten is közzéteszik a játék lényegét, a lehetséges szabályokat és a bruttó hívásdíjat, amit a játékba kerüléstől függetlenül, hívásonként kell megfizetni.

 

Az OFE a fenti eredményeket jelentős előrelépésnek tartja, ám úgy tapasztalja, hogy ezzel nem szűnt meg minden probléma a betelefonálós játékokkal kapcsolatban. Egyrészt a tartalomszolgáltatók igen kevés információt tesznek közzé a képernyőn, másrészt a telefonálók számára többnyire még mindig nem egyértelmű, hogy a foglaltként érzékelt, „a hívás nem ért célba, ismételje meg azt” típusú tájékoztatással járó telefonok minden alkalommal számlázásra kerülnek.

 

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület ezért ezúton ismételten felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy hosszú távon az ilyen jellegű játékok nyertesei a szolgáltatók, ezért – a későbbi kellemetlenségek és borsos telefonszámlák elkerülése érdekében – fontolja meg mindenki, mielőtt telefonos játékra adná a fejét.