Kevesebb pénz a fogyasztóvédelmi szervezeteknek

Fogyasztóvédelem - 2010-12-30

A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteket a kormány most megjelent rendelete szerint a jövő évtől az egyes fogyasztóvédelmi bírságokból származó állami bevétel legalább 10 százaléka illeti meg. Korábban 30 százalékban szabta meg az arányt a jogszabály.

A kormány - jövő év január 1-jei hatállyal - új rendeletben szabályozza a fogyasztóvédelmi bírságok felhasználását, ez a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg. Ez alapvetően abban különbözik az idén év végéig hatályos szabálytól, hogy alacsonyabb arányt nevesít a bírságokból befolyó összegből a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek számára.

 

Eddig az adott évet megelőző második év meghatározott bírságbevételének a 30 százaléka jutott nekik, az új szabály "legalább 10 százalékot" írja elő. Ugyanakkor a számítás változatlan: a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó szabályok megsértése miatt kiszabott bírság 50 százaléka, a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök jogsértő reklámozása miatt kiszabott bírság 20 százaléka a támogatás forrása.