Alapjogi és jogállamisági kérdésekkel foglalkozó EU-biztosi tárcát kíván létrehozni Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökjelöltje.

Fontos - 2014-07-15

    A néppárti politikus, volt luxemburgi miniszterelnök kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén szólt erről, amikor részletesen ismertette politikai és szakmai programját. Az EP-képviselők a nap folyamán szavaznak arról, hogy ő legyen-e a következő öt évre az Európai Bizottság elnöke.

    Juncker elmondta, hogy a közös európai értékek, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmezése jegyében, ugyanakkor "megfelelő módon figyelembe véve a 28 tagállam eltérő alkotmányos és kulturális hagyományainak sokféleségét", alapjogi és jogállamisági biztosi portfóliót kíván létrehozni az általa irányítandó testületben megválasztása esetén.

    E terület biztosának lesz a feladata az is, hogy levezényelje az EU csatlakozását az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez, amelyet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt dolgoztak ki. Az egyezményhez való uniós csatlakozást az EU alapszerződése kötelezettségként fogalmazza meg, de az mindeddig nem történt meg.

    Az EU-ban nincs helye diszkriminációnak, sem nemzetiség, sem nemi hovatartozás illetve irányultság, sem etnikai származás, sem vallási vagy más meggyőződés, sem valamilyen kisebbséghez tartozás alapján - hangsúlyozta Juncker. Kilátásba helyezte: fenn kívánja tartani azt a törekvést, hogy e területen - vagyis a diszkrimináció tilalmáról - szülessen uniós irányelv, és rá kívánja venni az egyes érintett tagországi kormányokat, hogy adják fel ezzel kapcsolatos ellenállásukat