Egyszerűbben ismerhetik meg a kamerafelvételeket a bűnüldöző szervek azzal, hogy a jövőben a rögzített kamerafelvételeket központilag tárolják - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Kontrát Károly az előterjesztés egyik fontos újításaként beszélt az úgynevezett "szitakötőprojektről", amely első ütemben Budapesten valósul meg a közterület-felügyelet és a Budapesti Közlekedési Központ felvételeinek révén, a jogszabály kihirdetését követő hatodik hónapban.
Hangsúlyozta, a javaslat megalkotásában aktívan közreműködött a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, amelynek az észrevételeit teljes mértékben beépítették a tervezetbe.
Elmondta, a rendszer teljes kiépülésével megszűnik a felvételt készítő szervezetek, hatóságok helyi adattárolása, és emellett számos garanciális elem is szerepel a javaslatban, hogy az adatok tárolása és továbbítása a lehető leghatékonyabb legyen.