EJEB: a munkáltató csak az alkalmazottak tudtával figyelheti meg a munkahelyi levelezést

Fontos - 2017-09-05

A munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését - mondta ki keddi másodfokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében.

Az ügy előzménye, hogy Bogdan Barbulescu munkahelyi levelezését korábbi munkáltatója egy héten keresztül megfigyelte, és miután kiderült, hogy a cég eszközeit magáncélra használta, elbocsátották.

wholesale inkjet photo paper cheap inkjet paper cheap inkjet photo paper wholesale inkjet paper

A férfi azután perelte be Romániát Strasbourgban, hogy a román bíróságok elutasították a keresetét, miszerint volt munkáltatója megsértette az emberi jogait. A strasbourgi székhelyű törvényszék 2016-ban kimondta, hogy nem történt jogsértés, a román bíróság megfelelő egyensúlyt teremtett a panaszos magánélethez fűződő joga és a munkáltató érdekei között.

Az ügyet Barbulescu fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő nagykamara elé utalták, amely most érvénytelenítette a korábbi ítéletet.