Felkérték a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénycsomag vizsgálatára

Fontos - 2018-04-12

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága felkérte a Velencei Bizottságot a Stop Soros törvénytervezet vizsgálatára - tájékoztatott csütörtökön a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet.

A bejelentés szerint az ET alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületét még március 22-én kérték fel arra, hogy vizsgálja meg, összhangban van-e a nemzetközi emberi jogi normákkal a szóban forgó magyar törvénycsomag, amely felhatalmazná a belügyminisztert, hogy nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva betiltson bizonyos, "migrációt támogató" civil szervezeteket.

Mint közölték, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) együttműködésben készülő állásfoglalást várhatóan június végén fogják benyújtani a parlamenti közgyűlés jogi és emberi jogi bizottságának.

A Fidesz-frakció szóvivője a parlamenti választás másnapján arról számolt be, hogy a kétharmados többség birtokában a Stop Soros törvénycsomagot az elsők között fogadhatják majd el az új Országgyűlés megalakulása után.