Matolcsyék továbbra is az emberek szemébe hazudnak - Történelmi mélypontok a gazdaságban

Fontos - 2020-09-09

Sorra látnak napvilágot gyengébbnél gyengébb gazdasági adatok Magyarországon. A legfrissebb előrejelzések szerint idén már hét százalékos gazdasági visszaeséssel kell számolni, az államháztartás hiánya pedig 7-9 százalék lehet – mindkét adat történelmi mélypont. Matolcsy György és a jegybank ezzel szemben állítja, míg a világon mindenhol válság van, nálunk növekszik a gazdasági teljesítmény, 0,3-2 százalék közötti mértékben.

A Demokratikus Koalíció szerint döbbenetes, hogy a Magyar Nemzeti Bank vezetője ennyire ostobának nézi a magyarokat, akik egyébként pontosan érzik a gazdasági válság hatásait.

Napról napra kevesebb a munkahely és drágább az élet, bár lehet, hogy a fideszesek ebből mit sem éreznek. Mi, európai magyarok azonban tisztában vagyunk a valódi helyzettel, és már áprilisban egy húszpontos gazdasági mentőcsomaggal segítettünk volna az országot kihúzni a gödörből.

dr. Molnár Csaba

a DK ügyvezető alelnöke, az EP Gazdasági Bizottságának tagja

Kiadó: Demokratikus Koalíció

MTI OS