Mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől a cseh miniszterelnök

Fontos - 2018-01-16

Andrej Babis cseh kormányfő kedden bejelentette: kérni fogja a parlamenti alsóházat, hogy vonja meg mentelmi jogát, és adja ki a rendőrségnek, amely büntetőjogi eljárást indított ellene, mert a gyanú szerint visszaélt európai uniós támogatásokkal.

Andrej Babis a képviselőház mandátumvizsgáló bizottságának ülése előtt ismertette döntését újságírókkal. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón ismét politikai ügynek nevezte az eljárást, amelyet szerinte azzal a céllal szerveztek meg, hogy eltávolítsák őt a politikából. A Gólyafészek nevű szabadidőközpontről van szó, amelynek építésekor a tulajdonos állítólag jogtalanul jutott mintegy 50 millió koronás (580 millió forintos) európai uniós támogatáshoz.

Az ügyben Jaroslav Faltynek képviselő, Babis pártja, az ANO első alelnöke is érintett, ő is kérni fogja a parlamenttől kiadatását. Az ellenük folyó eljárást éppen képviselői mentelmi joguk miatt függesztették fel. A képviselőházban délután folytatódik a Babis-kormány programnyilatkozatának egy hete megkezdett, majd megszakított vitája, és várhatóan a bizalmi szavazást is megtartják. Szinte biztos, hogy a kisebbségi kormány nem kap bizalmat a testülettől, mert az ANO mozgalmon kívül az összes többi parlamenti párt úgy nyilatkozott, nem támogatja a kormányprogramot. Az elutasítás legfőbb oka éppen a Babis ellen folyó rendőrségi eljárás. "Kérni fogjuk kiadatásunkat. Ennek semmi köze a kormány iránti bizalmi szavazáshoz" - jelentette ki a miniszterelnök.

Babis a sajtótájékoztatón ismét politikai ügynek nevezte az eljárást, amelyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy eltávolítsák őt a politikából.

"Ezt az összeesküvést a maffia szervezte meg, amely milliárdokat lopott el hosszú éveken át" - szögezte le Babis. Úgy vélte, hogy a rendőrségnek nincsenek konkrét bizonyítékai arról, hogy törvénysértés történt volna.

A Gólyafészek nevű szabadidőközpont ügye komoly belpolitikai probléma Csehországban. A Gólyafészek építésének éveiben, 2007-ben és 2008-ban a cseh sajtó szerint az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. Ezután a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett.

Babis úgy vélte, a rendőrségnek nincsenek megbízható bizonyítékai, hogy törvénysértés történt, és bizonyos tényeket pedig elhallgatnak. Tendenciózusnak nevezte az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentését is.

Az OLAF a prágai sajtóban nyilvánosságra hozott jelentésében megállapította, hogy a Gólyafészek jogtalanul jutott az európai uniós támogatáshoz. A Gólyafészek képviselői kérelmükben félrevezető információkat adtak meg, más fontos tényeket pedig elhallgattak. Nem volt átlátható a vállalkozás tulajdonosi struktúrája sem, holott ez egyik alapfeltétele az uniós támogatás megítélésének. Andrej Babis azt állítja, nem történt csalás, és szerinte ezt az OLAF jelentés sem állítja.

"Nem tudom, milyen szabályokat sértettünk meg. Úgy vélem, a kérelem rendben volt. Nincs szó csalásról, semmiféle csalás nem történt" - nyilatkozta. Megjegyezte, hogy az egész ügy őt és Faltyneket egyaltalán nem is érinti.

"Senki semmit nem lopott el, nem történt korrupció" - szögezte le Babis. A Gólyafészek ügyben a rendőrség 11 ember ellen indított büntetőjogi eljárást, köztük van Babis felesége, sógora és első házasságából származó gyermekei is.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza