Nagy-Britanniában a héten kezdődik az oltóanyag emberi tesztelése

Fontos - 2020-04-21

Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik - jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock a Downing Streeten tartott szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön.

Hozzátette: új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, ám ezúttal néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát. Hancock nem tett utalást arra, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik. Elmondta: az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot (több mint 17 milliárd forintot) juttat a klinikai próbák finanszírozására.

Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére. Közölte, hogy a két egyetem vakcinafejlesztési programja ígéretes és gyors ütemben halad, és ehhez a kormány minden lehetséges támogatást megad.

"Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni" - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

A kedden ismertetett legújabb statisztika szerint az elmúlt 24 órában a brit hatóságokhoz 823 olyan halálesetről érkezett bejelentés, amelyet a Covid-19 járvány okozott.

Egy nappal korábban a brit kórházak 449, két napja 596, három napja 888 koronavírus-fertőzött beteg haláláról számoltak be.

A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én rögzítették. Azóta jelentős napi ingadozásokkal, de a hosszabb távú gráfok görbéjét nézve stabilizálódott, illetve csökkent a napi halálozási szám.

A hétfőn ismertetett 449 haláleset a halálozások számának legalacsonyabb napi növekedése volt az utóbbi két hétben.

A brit egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 17 337-en haltak meg a Covid-19 betegségben.

Az ismertetés szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4301-gyel emelkedett.

Egy nappal korábban 4676, két napja 5850, három nappal ezelőtt 5526 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok.

A kedden jelentett 4301 fős legutóbbi napi esetszám-emelkedés hetek óta a legalacsonyabb.

Nagy-Britanniában keddig 535 342 szűrővizsgálatot végeztek és 129 044 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

Boris Johnson miniszterelnök, aki szintén átesett a Covid-19 betegségen és három napig intenzív osztályon is kezelték, továbbra is Chequersben, a brit kormányfők angliai pihenőhelyén lábadozik, és hivatalosan még nem állt munkába. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint azonban kedden már telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson és Trump egyetértett abban, hogy összehangolt nemzetközi lépéseket kell tenni a Covid-19 járvány ellen, bevonva a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportját is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok az elnöke.