Érkeznek a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők

Fontos - 2015-07-20

Az Észak-alföldi régióban több mint háromszázezer adózó számíthat folyószámla-kivonatra a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). A NAV június elején megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését; első körben a gazdálkodókhoz érkezik értesítés az elektronikus tárhelyekre, de szeptember végére már a magánszemélyekhez is eljut a tájékoztatás.

Folyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. A NAV az egyenleg megállapításánál az adófolyószámla 2014. december 31-ei állapotát veszi alapul. A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt csak az találhat a „postaládájában”, aki fizetési kötelezettségét nem vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért a 2014-es adóévre késedelmi pótléka keletkezett.

 

Azok az adózók, akiknek 2014. január 1. és május 11. között legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása volt, elektronikus bevallóknak számítanak, így papíron nem kapnak folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt sem. Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően már a netes felületen folyamatosan nyomon követhetik folyószámlájuk alakulását, és megtekinthetik késedelmipótlék-levezetésüket is.

 

A folyószámla-kivonat, illetve a pótlékértesítő átvétele után az adózónak célszerű azt a kivonat mellékleteként megküldött „Tájékoztató” segítségével saját nyilvántartásával összehasonlítani.

 

Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21-22 számon, a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC), vagy írásban lehet. Ehhez a NAV honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatvány nyújt segítséget.

 

A NAV központi ügyfélszolgálatainak nyitva tartása:

Hétfő: 8.00–18.00

Kedd: 8.00–12.00

Szerda: 14.00-18.00

Csütörtök: 8.00–12.00

Péntek: 8.00-11.00